2007. július 21., szombat

Bern



Végül 10 napot maradtam. Volt miért, ez az a hely, ahol tudnék élni. Kényelmes, civilizált, toleráns és nyugodt...

Félelem és reszketés avagy Tibi az élet fasza


Osztyapenkótól Sopronig vitt egy igazi jobbos fütyi, aki bizsuboltokból él és amolyan "itt mindenki hazudik, de én sose voltam KISZ-es" alak. Kitett a soproni elkerülőnél azon a ponton, ahol tavaly 3 órát álltunk a svájci Jovankával, aki virágot szedett az autósoknak, hogy ellensúlyozza az én felakasztott embert ábrázoló táblámat. Onnan egy jófej osztrák srác vett föl, aki közölte, hogy most egy esküvőről jön, ahol volt két berni srác és előtte indultak el... aaarrrrgggghhhh. Kirakott pontosan azon a helyen, ahol tavaly 3 órás fölösleges álldogálás után a looser's car mentett ki nagy szégyenemre. Mint akkor, most is München felé mentem volna, az meg Graz felé van. 3 óra volt, mire átvitt valaki a 10 km-re lévő másik autópályához. Onnan egy Lancia vitt Sankt-Pöltenig, pont azon a sarkon tett ki, ahol tavaly gyors fuvart kaptam. Most amint kivettem a hátizsákot a kocsiból, mellénk állt egy magyar, majd amikor magyarul megszólítottam már nyitotta is az ajtót. Feketemunkásként kezdte Ausztriában, most meg telente kap onnan munkanélküli segélyt, abból él, meg amit nyáron keres, van is parasztháza a Tiszán. Folyamatosan mesélte a "berúgtunk és összetörtük a kocsit" típusú sztorikat, aztán meghívott egy sörre. Onnan először egy Mercedes Benznél dolgozó arc, aki adott sapkát meg pólót, majd egy beszédhibás securitys meg két metálarc vitt Innsbruck felé, két percen belüli váltásokkal.


Innsbruck előtt cövekeltem le másodszor hosszabb időre, reménytelennek látszó helyen. Éppen töksötét lett a nem túl forgalmas kútnál, ami közel volt az olasz határhoz és kivétel nélkül mindenki vagy Innsbruckba vagy a Brenner-hágó felé ment Padovába meg Milánóba. Este tízkor már eléggé úgy tűnt, ott töltöm az éjszakát. Ettől annyira puncsos lettem, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy a mellette lévő panzióban alszom egyet, feltéve, hogy van szoba 40 euró alatt. Ez mondjuk nem vallott volna rám, de nem történt semmi:-) Éjfél előtt beállt egy lepattant narancssárga furgon egy öreg hippivel és egy kelet-európai szakmuki külsejű egyénnel, na meg egyfarkaskutyával. De ami a legfontosabb, bázeli rendszáma volt, nem messze Berntől. Angol kérdésemre németül válaszolt, hogy csak három helye van és hogy hátul alszik az asszony, bocsi. Különösebben nem tört le a dolog, mondtam all right, jó utat. Még matatott egy ideig a csomagtérben, majd visszajött, hogy látja, hogy szar helyzetben vagyok, csinált helyet, szálljak be, éjjel úgysem nézik a rendőrök hogy hányan vagyunk. Ekkor a szakmuki külsejű megkérdezte tőle: „Gyuri, van nálad kaja?” Gyuri válaszolt, hogy "ne pofázzál annyit fölöslegesen". Amint kiderült, hogy magyar vagyok, teljes lett az őrület. Az ötvenvalahány éves öreg hippi Gyuri főállású hajléktalan és munkanélküli, vagyis van egy pecója Bázelben és kapja a szociális segélyt, így elég gyakran hazajárhat Magyarországra a lomtalanításokon összeszedett cuccokat eladni. Van egy szakadt mikrobusza meg egy 31 éves szlovákiai magyarfelesége, aki Apusnak szólítja. Gyuriról könyvet kell írni, ez most a legújabb projekt (valszeg jövő hét elején megyünk Bázelbe meglátogatni, jön Stefan is, végül is elég jó szociofotókat csinál.) 25 évvel ezelőtt elegelett Magyarországból és egyszer csak meghallotta a tuti tippet: koldulni kell Svájcban. Ki is ment Bázelbe, elkezdett egész jól keresni, amikor itthon híre ment neki a vonatkozó körökben, és egyre több haverja ment ki Bázelbe koldulni. Így elrontották a bizniszét, meg a sajátjukét is,„csökkent a koldusok renoméja”, magyarázta Gyuri. Nagy barátja Tibi, akit úgy jellemzett, hogy „A Tibi a világ fasza”. Tibinek elege lett ebből és kitalálta a következő tutit, kimegy Dániába és ott próbált szerencsét. Ki isment, eleinte bejött neki, aztán nem, így átment Stockholmba, majd vissza Dániába, ahova jött a bizalmas füles, hogy Norvégia a legjobb. Kiment Osloba és csúnyán bebukta. Ekkor fölhívta Gyurit, hogy mit javasol, hogyan jusson haza 100 euróból, úgy, hogy azért keressen hozzá. Gyuri azt tanácsolta, legjobb ha meghagyja a 100 eurót és elindul haza koldulva, és ha valahol nem megy, ott a tartalék. Tibi indulás reggelén elhagyta a teljes összeget, erre Gyuri kölcsönadta neki a kutyáját, a Jimmy nevű nőstényt, hogy jobb képet alkothasson vele. Tibi annyira örült neki, hogy megígérte, ha összeszed elég pénzt, meghívja őt meg a feleségét Párizsba. Pár hónappal később összejött a zsé, Gyuri adta a mikrobuszt, Tibi meg a benzint. Nyolc napot voltak kint, ebből hetet egy parkolóban beszélgetve töltöttek, majd gyorsan megnézték kívülről a Louvre-ot meg a Notre Dame-ot, fölmásztak az Eiffel-toronyba és hazamentek Bázelbe. Gyuri úgy jellemezte az egészet, hogy a parkolóban töltött hét volt élete egyik legjobbja, Párizs meg tökmindegy, mert az egy külön ország, mit nézzen meg egy hét alatt. Tibi már volt ott korábban, mert néha épp ráért és kétszer körbegyalogolta Franciaországot, volt gyalog Marseillesben is. Mi ez, valami Kassák-emléktúra???

Tibit közben kitiltották Svájcból, mert van itt egy olyan törvény, hogy a koldus nem állhat 20 percnél tovább egy helyen, hogy ne rombolja az utcaképet. Tibi üvöltözött a rendőrökkel és nem ment el, ezértegy ideig nem piszkálták, de egyszer elegük lett és ügyet csináltak belőle. Csattanó: alighanem Tibi volt az a hajléktalan Koppenhágában, akivel együtt aludtunk a hajléktalanszállón. Ezt Gyuri valószínűsítette, aki közben lekattant a koldulásról, mert a szociális támogatásból (közben svájci állampolgár lett) meg a kidobott cuccok otthoni eladásából és a koldusok kiszállításából van elég pénze, meg előtte 10 évig volt taxis Bázelben (van pár sztorija:-). Van egy olyan határátkelő Ausztria és Svájc között, ami egyfalu közepén van és annyira nincs ott élet, hogy éjfélkor hazamennek a határőrök és bármit át lehet vinni. Egyszer egy tunéziainak mondott, korábban már kitiltott irakit próbált bevinni stopposként, de abban ártatlan volt.
A kelet-európai szakmukinak tűnő egyén kelet-európai szakmuki, egy 38 éves "én tudom milyen maffia megy az építőiparban" típusú fazon, aki félig horvát, de ez most az első külföldi útja. Mivel mindenhol töksötét voltodakint, az alagutak dicsőítésére és hosszas filozófiai eszmefuttatásokraragadtatta magát „az ember egyre inkább visszafejlődik” témakörtől „a mai fiatalok azt sem tudják már milyen az igazi diszkó” típusúakig. Ez utóbbiban nagy rutinja lehet, életében nem ivott, nem dohányzott és az Expresszben adott fel társkereső hirdetéseket, amire katolikus nők kezdték el keresni. Képes egy vadidegennel úgy kezdeni egy legelső beszélgetést, hogy „és neked milyen volt a gyerekkorod?” Gyuri közben arról sztorizott, hogy a mikrobuszban az ülés alatt van elrejtve 5 liter benzinje, és ez hányszor mentette meg eddig. Ő a benzin elfogyását tripperes nő megdugásához hasonlította, hogy akkor most vagy elkapod gumi nélkül, vagy nem. Amúgy hihetetlenül intelligens, csak néha kicsit elszáll, és akkor fél óráig meséli, hogy hogyan kell szakszerűen kifúrni egy 10 kilométeres alagutat a gránitba.
Szóval ilyen rejtőjenői érzés volt, egész úton beszélgettünk. Illetve Gyuri oltogatta a Csontinak nevezett csontos szakmukit, hogy „fogd már be a pofádbazmeg, ezt már mondtad az előbb”.


A Mövenpick nevű pálya menti objektumnál tettek ki, ahol tavaly 3 órátálltam egy átlagos délutánon, mire lett fuvar. Most hétfő hajnalban 5 óra 3 perc alatt vett föl egy csávó, de az se oda ment, ahova én szerettem volna eljutni. Erről nem írok többet.


Azt hittem ennél rosszabb már nem jöhet. 26 órányi stoppolás után egyteljesen jelentéktelen benzinkútnál álltam, Berntől 35 kilométerre, szakadó esőben. Elkezdtem írni egy smst, de befejezni már nem volt időm. Egy öregfaszi odalépett hozzám, és megkérdezte, elvihet-e Bernbe. Hülye kérdés volt, igent mondtam. Akkor már nem nagyon voltam magamnál, amikor beszélgetésünk nyelvére vonatkozó kérdésére megkértem, hogy inkább németül beszéljünk, hogy fejlődjek. Ettől kezdve az istennek sem szólalt meg angolul, én meg sosem voltam biztos benne, hogy azt mondta-e, amit értettem. Párbeszédünk azzal kezdődött, hogy mi lenne, ha elvinne Bernbe, de úgy, hogy túlmegyünk rajta egy kicsit, van egy malma, ott kéne kicsit dolgozni és adna érte egy kis pénzt. Még csak olyan 30 órája nem aludtam, előtte sem nagyon, de azért hajtott a kíváncsiság, hogy akkor most mi van, milyen lehet malomban dolgozni…

Ma már többször hallucináltam a fáradtságtól, pl. autópályán átfutó embert meg szivárványos táblákat, nagyon kellett még a pörgés... Bern mellett elmentünk (először azt hittem, ott van vízimalma) és megérkeztünk Thunba. Akkor azt hittem, Thunban van vízimalma. (In Thun nichts zu tun, tartja a mondás, és tényleg) Van ott egy bazi nagy tó, biztos patakok is, miért ne. Aztán fölkanyarodtunk a hegyre és végtelen ideig mentünk föl, erdőben, legelők mellett, tanyák között. Addigra azt hittem, hogy fönt van szélmalma, ami meglepett, mert senki másnak nincs. Aztán egyszer csak lefékezett és nézegette az elágazást, és akkor már tudtam, hogy nincs is malma.


Eszembe jutott az a sztori, amit tegnap mesélt egy osztrák srác, amikor kérdésére azt feleltem, hogy nem félek stoppolni. Egy haverját kis híján agyonlőtte a sofőrje. Először csak pisztolyt nyomott a fejéhez és elszedte apénzét, aztán megállt a kocsival és az erdő felé vitte a srácot, hogy ott majd jól lelövi. Pechjére az áldozata föl volt vértezve némi önvédelmi képességgel és olyat vert gyorsan a szeme közé, hogy azonnal elájult. Mindez Ausztriában. Szerencsére ez az első ilyen sztori, és én is tudok ilyet ütni ha akarok:-)


Megérkeztünk egy elhagyottnak látszó tanyához, és addigra a hallucinációk, a fenti sztori, a környezet (esős, nagyon ködös idő, zéró népsűrűség és látótávolság, plusz egy hatalmas faház, nyitott kapujában rozsdás láncon vaskampó lógott, vasvilla a sarokban, daráló, stb) és a fazon (zsíros svájci paraszt akkor éppen pszichopata arckifejezéssel, érdekes mosollyal és közvetlenséggel) eléggé megtette a hatását, és nagyon elkezdtem aggódni. Gyorsan el is küldtem Ádámnak smsben a kocsi rendszámát, és azt hogy hol vagyok kábé, hogy ha estig nem jelentkezem, akkor nagy gáz van. Ekkor megjelent egy hasonló kaliberű kolléga, aki úgy járt, mint a Man In Blackben a csótányos ember. Az egyikük kocsival a pajtához tolatott, nincs kijárat, a másik a kampót szedte le, én meg csak arra figyeltem, hogy ne álljak háttal és legyen a kezem ügyében valami olyan eszköz, amivel akkor is lehet ölni, ha nem találok vele telibe. Ez halálpara volt, de aztán megjelent egy szomszéd, egy feleség, és összeállt a történet is, úgyhogy elég gyorsan lejöttem róla. A lényeg, hogy a faszi tényleg vett egy malmot (Mühle, biztos die), de ez nem más, mint egy 6-700 kilós növénydaráló, amit ugyanígy neveznek (itthoniak is ismerhetik, van ilyen régi sváb öntöttvas cucc pl. a Koffeemülhe, vagyis a kávédaráló). Ezt kellett rátenni egy utánfutóra, voltunk rá hárman. Sok tervezés után jött az ötlet, hogy traktorral föl lehet emelni, és akkor elég gyorsan megleszünk, de a fedett utánfutó pont olyan magas volt, hogy nem fért rá raklapostul. Amikor tovább erőltettük a dolgot, akkor meg fölborult, éppen elugrottam előle. Egy kicsit röhögcséltünk, majd meghívtak ebédelni. Hatalmas svájci parasztház, minden van benne, de minden fából. Volt kolbász, saláta, ilyesmik, mire kiértünk tovább szakérteni, addigra a szomszéd tanyáról már jött egy nagyobb traktoros ember a fiával és 5 perc alatt megoldották a problémát. Ki hitte volna vasárnap reggel, hogy egy nappal és 1200 kilométerrel később harminc akárhány óra nemalvás után a svájci hegyekben fogok asszisztálni ahhoz, hogy vadidegen parasztoknak a féltonnás malmát traktorral tegyük fel egy lószállító utánfutóra a szakadó esőben. Utána kávé, süti, és még bő fél órát élvezhettem a szviszdücs párbeszédet, amit még mindig nem értek, kivéve ha rólam van szó, mert akkor mindenki engem néz és nevet. Az utat Bernig végigaludtam a kocsiban fekve, majd adott a faszi 23 frankot (először visszaadtam, hogy fasza volt az ebéd, meg jó volt a móka, de mintha perzsa lennék, háromszor nyomta a kezembe, úgyhogy végül elfogadtam.:-)


Na, most elég kész vagyok, 42 órája ébren... Jó programok alakulnak idekint. Nincs páleszfőzés, mert nem eléggé éri meg, van viszont bútorszerelés. Holnap megnézem milyen, napi pár óra olyan 11 és 4 között, helyszínen, jattal együtt. Stefan elégedett. Helyette megyek, a Vöröskereszthez megy pénzt szerezni egy esetleges Irán-Afganisztán útra, én írnék, ő fotózna, lehet belőle valami közös projekt. Megyünk valamikor Bázelbe tehát, megyünk túrázni is, ha egyszer 13 fok fölé megy a hőmérséklet és fél óránál többre eláll az eső. Lesz közös partizás a régi arcokkal (Jüre, Lüke (tényleg ez a neve) meg a Fabrice), barbekjú parti, meg talán evakuálás, mert megint árad az Aar, még fél méter, és az utcán a cucc.

Mára ennyi, csók nektek, DanielfromBern

Minden kezdet

Nehéz. Nem is bonyolítom tovább. Üdvözlök mindenkit, aki erre jár. A blogon megtalálhatók az eddigi érdekesebb riportjaim, valamint néha tudósítások a frissebb kalandokról. Például a mostani, amikor kistoppoltam Svájcba. Na meg pár fotó. Egyelőre elég kezdetleges minden, tanulom a rendszert.

Dani

2007. július 20., péntek