egy kis lírai srebrenicából

A halál számai

Évezredeink voltak hozzászokni ahhoz, hogy az ember nagy tömegben csak statisztikai adat. Egy ember egy, sok ember nagy szám. A cunami elvitt háromszázezret, a vörös khmer úgy két-hárommilliót. Mindegy, jó messze volt mindkettő, lapozzunk. Srebrenica viszont közelebb van határainkhoz, mint Budapest mondjuk Mátészalkához. Srebrenicáról is csak számokban beszélünk.

Száztíz kilométer. Nem sok. Valaki egy nap alatt lefutja, bringával sem több pár óránál. Körülbelül ez az a távolság, ami Srebrenica és a mellette lévő, egykor hollandok által ellenőrzött Potocsari, valamint az észak-boszniai falu, Nezuk között van. Itt húzódott egykor az a vonal, ami mögött már a „szabad Bosznia” biztonsága vonzotta a srebrenicai menekülőket. A leggyorsabbak, legszerencsésebbek négy nap alatt gyalogolták le a távot, keresztül a hegyeken, lábuk alatt aknamezővel, sarkukban kutyákkal és szerbekkel. Másoknak három hónapos reménytelen bolyongás kellett a megmeneküléshez. Ők benne voltak abban a vitathatóan szerencsés, nagyjából ötezres tömegben, akik túlélték a halálos szupermaratont. Több mint hétezren viszont odavesztek. Békében és profin megszervezve, katonai kantinnal, lajtoskocsival és orvosi felügyelettel nekünk csak három nap az egész. És nekünk soha, senki nem lesz képes elmagyarázni, milyen érzés nyolc órán keresztül mozdulatlanul feküdni az árok melletti páfrányosban, és várni arra a tíz másodpercre, amikor viszonylagos biztonságban átrohanhatunk az út túloldalára.

Háromezer-háromszázan indultunk útnak. Pár tucat külföldi, újságírók, fotósok, na meg turisták, békeharcosok. A többiek mind bosnyákok. Rengeteg fiatal, aki még talán járni sem tudott, amikor rokonaik menekültek, pár öregember, akiknek már ’95-ben is inkább nyugdíj járt volna a rájuk szegezett gépfegyvercső helyett. És számos túlélő. Itt minden történet valahogy így kezdődik: „amikor megölték mindkét bátyám…”, „amikor lelőtték az apámat” vagy „amikor fölgyújtották a házamat, akkor láttam őket utoljára…” Illúzióink nincsenek. Már első nap keresztülgyalogolunk Snagovon. Három öreg néni kávéztatja a kertjükbe beeső zarándokokat, közben mesélnek. A parányi faluban az volt a szerbek belépője, hogy harminchét férfit agyonlőttek, és az összes házat felgyújtották. A helyiek lyukakban, bozótban húzták meg magukat. Most meg kóstolgatják az integrációt: egy boszniai szerb rendőr mellett egy muzulmán, talán ez a párosítás fogja garantálni nekik a békességet. Arról senki sem beszél, milyen érzés azoknak a felügyelete alatt emlékmenetelni, akik egykor talán nyakig benne voltak testvéreik elűzésében. Hogy ne csak az emberek meséljenek, mesél a táj: az ösvények mentén gondosan kijelölt tömegsírok, mindegyiken akkurátusan feltüntetve, hány „eset” bújik meg a föld alatt. Nem halott, nem test, nem áldozat vagy ember. Csak eset.

Ötszázharmincnégy koporsót rejtett a raktár, amikor Potocsariba értünk. Annak ellenére, hogy az utóbbi egy évben több mint ezer ember maradványait találták meg, csak ezt a bő félezret tudták azonosítani. Azonosítás? Lélekölő munka. Az ötszázharmincnégy azonosított maradvány nem holttest – ez látszik a stilizált koporsók méretén és súlyán, ahogy két ember lazán a feje fölé emeli. A koporsón sorszám, név, a tömegsír helye. A maradvány? Fogdarabok, ruha, csont, DNS. Szívszorító, ahogy a másfél évtizede szétszakított sorsok újra összejönnek az esős domboldalon. Akinek megadatott a gyász, megnyugszik. Bizonyosságot nyert szerette(i) sorsa felől. És nyugodt szívvel temetik a többi…

…nyolcezer-háromszázhetvenkettő mellé, akik immár elfoglalják a potocsari lankákat. Mint az amerikai filmeken szereplő katonai temetőkben, itt is zöld gyepen fehér márványsírok, nyomasztóan szabályos geometriával. Igazából minden számot ismerünk nagyjából. De a legfontosabb közülük az Egy. Ez pont az a mennyiség, ami eggyel több annál, mint amennyi veszteséget az ember földolgozni képes. És tovább játsszunk a számokkal, miközben az elhaladó menet zászlóit nézzük. A régi bosnyákon hat liliom, az újon pedig egy csomó csillag. A szélben lobogva sosem látszik pontosan, mennyi is az.