black sea treasure

Ukrán mediterrán - Riviéra a Krímen

Kisinyovban minden pozitív tapasztalat ellenére könnyen úgy érzi az ember, hogy azért ez mégis csak Európa keleti fele, majdnem Ázsia. Az északi pályaudvaron vagyok. Gyalog jöttem a belvárosból, nem kevés a Mad Max fíling az utak mentén. Teherautók hosszú sorban, irgalmatlan mennyiségű metános palackkal összebuherálva. A pályaudvaron aztán tökéletes lesz a szintézis: a vécében leülős kagyló, a tetejére hegesztve egy guggolós váz.

Odessza csak száz-egynéhány kilométerre van, az út olyan öt óra – ebből másfél a határátkelés. Már sötét van, amire átérünk. Nem ment egyszerűen, a moldáv határőr közölte, hogy nem hasonlítok az idén májusban készült útlevélképemre. Erre kért egy másik fényképes dokumentet, de nem tudom mire várt, hogy mi a fenét hordok magammal… mindenesetre megmutattam neki a hitelkártyám, hogy legalább a két név stimmeljen. Miután nem hitte a dolgot, bevitt a bódéba és befotózott, majd nekiállt az útlevelemet cincálni. Az afgán vízumon fönnakadt, de mivel nem tudott angolul meg németül, leoltottam, hogy turistaként voltam, és ábécésorrendben járom végig az országokat. Ez hihető volt, mert az afgán mellett azeri és albán pecsétem is volt, Angoláról meg Andorráról meg lehet, hogy nem tudott.

Odesszában reménytelenül külvárosban van a buszpályaudvar. A Krím félszigetre sietek, a pályaudvaron nincs pénzváltó, végül nagy nehezen, némi lehúzásnak áldozatul esve euróért veszem meg a buszjegyet Jaltába. 12 óra, bő 700 kilométer, lerobbant busz. Mázlim van, tízen vagyunk rajta, négy széken bealszom szép lassan…

Odesszában még belém fagyott a szar, reggel hatkor Szimferopolban izzadok. Ez a város a Krím-félsziget közepén van, nincs tengerpartja, viszont innen indul a világ leghosszabb troliútvonala a 90 kilométerre lévő Jaltába. Ezt inkább kihagyom ezúttal, jobban érdekel egy fürdő meg egy szállás. Még jó, hogy szezonon kívül, októberben jöttem, mert itt valami iszonyatos lehet nyáron. Most viszont halál nyugodt minden, kellemes mediterrán hangulat, patak, pálmafák, fenyők, hegyek, tenger, és jópár strandpapucsos orosz. Megtaláltam a város legolcsóbb-legközpontibb szállodáját, a Hotel Krímet. Van egy darab szobájuk 9 euróért, kiveszem: kétágyas, tengerre néz, meg hegyekre is, és a promenádhoz legközelebb eső épület. Belül kopott retro minden, de nem zavar, mert úgyis csak ájulásra kell. Nem mintha számítana, de ha már így adódott... Igazából nem is volt B-tervem szállásra, úgyhogy egyelőre örülök neki.

A bizánci és a török uralom ellenére Jalta csak a 19. században kezdett felfutni, miután az orosz arisztokrácia felfedezte magának. Itt nyaralt Tolsztoj, Csehov pedig dácsát vásárolt a környéken, ahol megírta a Három nővért. Ugyanekkor III. Sándor és II. Miklós cár palotát épített a város határában. Ez utóbbi az 1911-ben épült Livadia palota, ahol a II. világháború utolsó nagy konferenciáját tartották.

A palota eredetileg Roosevelt szállása volt, itt tartották a konferencia első ülését, hogy a beteg elnöknek ne kelljen fölöslegesen fáradnia. Olyan témákról tárgyaltak, mint az ENSZ megalakítása, Németország háború utáni sorsa, a háborús bűnösök bíróság elé állítása, és megegyeztek a megszállt országok háború után követendő közös politikájáról és a Németország megszállásával összefüggő ügyek rendezéséről. Mára a palota jelentőségét vesztette, a történelmileg érdekes, de ma már nem túlságosan élő helyszínt elsősorban turistacsoportok látogatják. Amikor megláttam a luxushajóról érkezett négy busznyi járókeretes brit nyugdíjast, inkább visszaballagtam Jalta citybe.

A palotánál sokkal pezsgőbb viszont a tengerparti promenád. A luxushajóból kiszálló nagyon öreg európaiak, a kukázó ukrán hajléktalan, és a rövid partszakaszon napozó orosz turista egyaránt részei a jaltai összképnek. Elegáns éttermek és klubok, márkás ruhaboltok, olcsó söröspultok, zsonglőrök, karikaturisták és vattacukor árusok érik egymást a Lenin-szobor tövében, egy sarokkal odébb pedig csillogóra kinyalt Harley Davidsonra ülve fényképezhetjük magunkat néhány eurónyi hrivnyáért cserébe. Én mondjuk nem tudom, hol itt a biznisz, mert két nap alatt senkit sem láttam fotózkodni, de a szezonban nyilván ittas oroszok tucatjai ülnek fel a rendőr Goldwingre, hogy aztán a megfotosoppolt képpel menőzhessenek otthon. Mármint azok a kevesek, akik nem tudnak venni maguknak… Hihetetlen turistacsalogatót találtak ki a jaltaiak, mégpedig egy városi lanovka képében. a dolog pikantériája, hogy a végállomáson mindössze egy mérsékelten impresszív kilátó található, aminek semmi érdekes cucc nincs a környékén. A felvonóból jól lehet fotózni, csak a szűk kétszemélyes kapszula annyira instabil, hogy kattintás közben is úgy beleng, hogy szinte nekicsap az oszlopnak. Ja, és az egész táv jó ha van 500 méter, a kabin meg őrjítően lassú. De talán épp ennek köszönhető, hogy amikor lefelé gyalogoltam, helyi kiscsákók elkezdtek köpködni. Amit nagyon sürgősen abba is hagytak, amikor észrevették, hogy gyalog gyorsabban megyek le náluk, és hogy abból hatalmas verés lesz, ha én érek előbb a kötélpálya végére:-)

Estére beszart a laptopom adaptere. Elég kritikus pillanat, egy régi IBM adaptert nehéz beszerezni, és nem is olcsó. Két éve ugyanez történt Szudánban, akkor elhatároztam, ha az országban akad egyetlen darab belőle, azt megtalálom és megszerzem. Egy napos utánajárással találtam is egy gyárilag csomagolt zsír új darabot, amit 75 dollárért adtak csak oda. Alkuról szó sem volt, de mivel nagyon kellett, kifizettem érte a pénzt. Jaltában ennél sokkal egyszerűbb volt: a harmadik boltban kaptam egy gyári darabot, 20 euróért. Lehet, hogy kettőt kellett volna vennem egyből…

Bármennyire is fain hely Jalta, a további izgalmak reményében Szevasztopolba mentem. Bevallom, sok időm nem volt felkészülni az útra, így magammal vittem a Kelet-Európa Lonely Planet vonatkozó oldalait, hátha segít. Nos, Ukrajnára nézve teljesen használhatatlan, elsősorban az elavult infók miatt. Szevasztopolra összesen egyetlen olcsó szállást írt olyan 10 euró körül. A következő legolcsóbb 30. Mivel legalább két napot akartam maradni, nem volt mindegy. Tehát a legolcsóbbnak írt egyetlen szálloda úgy nézett ki, mint a Nemzeti Múzeum. Minden vadiúj, csillivilli, háromcsillagos. A recepción lévő csajok fölvilágosítottak, hogy a szálló három éve átalakult, a legolcsóbb szobájuk 40 euró, de szívesen kiadják nekem 32-ért. Inkább kerestem egy internetkávézót, de ott sem lettem boldogabb, neten keresztül sem találtam 30 euró alatti szállást. Már azon voltam, hogy visszamegyek Jaltába, és kiveszem megint a szobámat, aztán majd minden nap átjövök, mire megtaláltam a tuti helyet, a Sevastopol Mega Hostelt. Ugyan rajta van pár oldalon, de gyanítom, ez valami illegális cucc lehet. A belváros közepén, a legnyugodtabb utca egyik széteső félben lévő házában egy full extrás lakásban lehet dupla szobát bérelni, vagy 10 euróért dormitóriumban aludni. A házon semmi sem utalt a hostelre, sem az utcában, ide tényleg csak az talál ide, aki pontosan tudja, hogy hova és mikor jön.

Nagy nehezen eltaláltam a megadott címre, de nem volt ott senki. Egyszer csak egy öreg néni kinyitott egy ablakot, és elkezdett oroszul magyarázni. Annyit kivettem a szavaiból, hogy itt valóban van valami szállásféle, és hogy a tulaja jön lassan, úgyhogy ne menjek el. Fél órán belül megérkezett Marina, tök jól beszélt angolul, nem kért sem útlevelet, se semmit, csak megkérdezte, meddig maradok, elkérte a pénzt, megmutatta az ágyam, adott térképet meg csomó infót és lelépett. Aztán befutott egy ausztrál csapat is. Annak örömére, hogy volt konyhám, hatalmas főzésekbe kezdtem, egyrészt mert így végtelen mennyiségű varenikit meg pilmenit (kb. tortellini) tudtam előállítani, másrészt meg sokkal olcsóbb volt, mint étteremben kajálni. Sört meg az éjjelnappaliból, fél euróért…

Szevasztopol lenyűgöző, még európai mércével is. Egyszerűen gyönyörű (legalábbis a belváros), rendezett, széles utak, hatalmas épületek, rengeteg fa, park, lépcsők, boltok. A sörválaszték hihetetlen, az ára pedig még inkább az. Két napot bolyongtam összevissza, többek között a fekete-tengeri flottamúzeumban, ami rendkívül pazar gyűjtemény, kár, hogy csak oroszul feliratozva. A turistákra vadászó agresszív nénik és csinos diáklányok egyaránt megtaláltak, hogy menjek el egy kicsit hajókázni – nem mentem, de az ötlet megtetszett, úgyhogy kompoztam egyet az öbölben. Itt látszólag semmilyen hajózási szabály nincs (nyilván van, és betartják, csak nagy a káosz): az öbölben hadihajó, tengeralattjáró, komp, jacht, szörfös, kiscsónakos horgász és úszó egyaránt előfordul. Jalta pálmafás ösvényeit ugyan hiába kerestem, de az egyik kikötőre néző parkban megtaláltam például az afganisztáni háborús veteránok múzeumát. Fotózni nem lehetett bent, viszont belépő sem volt. Az egyszerűen berendezett terem legnagyobb erőssége a fotógyűjtemény: mint egy amerikai filmben. Matrózruhás szovjet katonák kutyával játszanak és hasonló tematikájú képek. A következő vitrinben lévő képeken már ugyanazok az arcok a rehab központban emelgetik a gumilabdát…