Nine Inch Nails

Sziget 2007

Sziget... Hét éve voltam utoljára, jól esett még egyszer megmártózni benne. Eddig a nagy kedvencem az első volt a Frank Zappával és a Jethro Tull-lal, a 300 forintos napijeggyel és az 59 forintos Kaiserrel. A napijegy ára 27-szerese az akkorinak, a rosszabb sörért hatszor annyit fizettem most, és Pink sem jobb az akkor fellépőknél. A Red Hot Chili Peppers továbbra sem jön, és a Slayer is előbb fog föloszlani, mint hogy a Szigetre tegye a lábát.

Ezen kívül csupa jó dolog történt. Van elég vécé, nem kell többé a korábban "szarerdő"-nek nevezett susnyásba menni kaksizni. Van a csajoknak intimsátor. Lehet kapni nagyon sokféle pálinkát. De a lényeg, hogy föllépett a Nine Inch Nails. Tiszteletbeli magyar állampolgárságot kapott a Napalm Death. És eljött megint a Nevermore...

Sosem hittem volna, hogy pont a Szigeten fogom látni Trent Reznort, nem pedig egy bécsi klubban. Bár korábban is elégedett voltam a felhozatallal, a nagyszínpadon láttam először a Rammsteint, a Motörheadet, Iggy Popról nem is beszélve. Ahhoz képest, hogy szombat volt, vagyis A BULI napja (egyesek szerint ez számít), alig voltak emberek. Talán az időjárás, talán a Nine Inch Nails ijesztette el a publikumot, mindenképpen jól esett, hogy hátul, öregurasan tudtam léggitározni, nem verték ki a kezemből a fröccsöt (a legjobb koncertpia), és nem tapostam le senkit táncolgatás közben. Most tudnám hosszasan méltatni a koncertet, de nem fogom. Egyszerűen profi volt, az emészthetőbb nótákat játszották, remek színpadi technika adta a látnivalót. Eszter úgy jellemezte nagyon találóan, hogy a NIN a rockzene Madonnája.

A rend kedvéért itt egy tracklist:

HYPERPOWER!, The Beginning Of The End, Heresy, Terrible Lie, March Of The Pigs, Closer, Survivalism (ezt mintha egy Savatage nóta ihlette volna), Burn, Gave Up, Me, I'm Not, The Great Destroyer, Eraser, Only, The Good Soldier, Wish, No, You Don't, Suck, Dead Souls, The Hand That Feeds, Head Like A Hole, és végül a fantasztikus Jonny Cash feldolgozás, a Hurt.

Utólag olvastam mindenféle írást a koncertről, egyedül az indexesre nyílt ki a bicska a zsebemben, ez ugyanis nem kritika, hanem elméleti fejtegetés arról, hogy mi az eredeti. Azt a logikát követve beismerem, a NIN nem eredeti, mint ahogy a Beatles és a Pink Floyd sem az. Vagyis a teremtés óta nincs eredeti... na mindegy.

A Szigetről ennyi, úgyis sokan tudják milyen az: koncertek, barátok, szesz, majd egy hirtelen huszárvágással jön a káosz hajnali egy körül, majd pár emlékkép lángosevésről, utolsó sörről, hazabuszozásról/sátorkeresésről, végül egy belül harangozós ébredés másnap délután. Jó volt...