A holtak városa
Kairót lehetetlen pár szóval bemutatni. Ha mégis meg kellene próbálnom, a közhelyekkel kezdeném: piramisok, mecsetek, kopt-negyed – csak hogy rávilágítsak a történelmi-kulturális sokszínűségére, majd a forgalmi dugókkal és a Nílus parttal folytatnám. Van azonban a városnak egy olyan része, ami legalább annyi spiritualitást hordoz, mint Kheopsz gúlája vagy a Szfinx. Becslések szerint 30 ezer – 1 millió kairói él temetőben.
A kairói citadella és Mukattam városrész nyomornegyedei között több temető is található. Élő és holt lakói nem jókedvükben kerültek oda. A holtakat egészen az arab hódításoktól kezdve temették erre a területre, amikor még a városon kívül eső sivatagos hely volt. Hétköznapi emberek egyszerű sírjai ugyanúgy megtalálhatók, mint hatalmas mauzóleumok, amelyekben szultánok és emírek nyugszanak. Az egyiptomiak – és általában a muszlimok – szerint a temető nem kizárólag a halottaké, hanem az élők találkozóhelye is egyben, piknikezni és beszélgetni járnak ide a családok vagy a fiatalok. A Holtak Városát benépesítő kairóiak egészen racionális céllal kerültek ide: nem volt hol lakniuk.
.JPG)
A probléma gyökere az állandó lakáshiány, amit átmenetileg vagy véglegesen meg lehet oldani a nagyobb sírokba való beköltözéssel. A sírokat ne európai mintára képzeljük el. Hagyományosan az egyiptomiak teremszerű sírhelyet építenek halottaiknak, ahol együtt tudnak élni velük a gyász negyven napja alatt. Utána a kaput bezárják, és csak az üres helyiség marad. Kairó lakossága az utóbbi húsz évben megduplázódott, és ezzel 15-20 milliósra nőtt. A lakásépítések nem tudták tartani a tempót, így a hajlék nélkül maradtak, elsősorban a munkalehetőség reményében a városba özönlött vidéki népesség beköltözött az elhagyott sírhelyekre. A kormányzat pedig képtelen kilakoltatni őket, nincs hová – inkább megtűri.
A holtak városának lakói egy bizonyos szempontból kicsit szerencsésebbek, mint a többi kairói. Lakhelyük nyugodt, csöndes, a labirintusszerű utcácskákban nincsenek autók, legfeljebb egy-egy motoros. Furcsa látvány, ahogy egy innen származó fiatal karriert csinál, és visszamegy meglátogatni a szüleit. A poros kis utcában a legnagyobb természetességgel ül műanyag sámlin a megkopott öregember, mellette elegáns öltönyben fia, aki az öreg szamárkordéja mellé parkol fekete luxusautójával.
.JPG)
A közösség tagjai egymás sorstársai, ismerősei, egy falu Kairó embertelen betondzsungelében. A sírkövek között húzzák ki a szárítókötelet, sírkövet használnak asztalnak, padnak. Iskola, orvos nincs a környéken, áram is csak pár helyen, legfeljebb egy-két parányi vegyesbolt. A kairóiak véleménye megoszlik a Holtak Városáról. Egy részük számkivetettnek tartja őket, a rendőr sötétedés előtt már utánam rohan, hogy ne menjek arra, mert veszélyes. Egy sarokkal beljebb befordulok, és barátságosan elbeszélgetek egy itt élő férfival, később egy csapat utcagyerek narancshéjjal dobál, az anyuka meg szétkergeti őket. Pont úgy, mint a város többi részén.
Kairót lehetetlen pár szóval bemutatni. Ha mégis meg kellene próbálnom, a közhelyekkel kezdeném: piramisok, mecsetek, kopt-negyed – csak hogy rávilágítsak a történelmi-kulturális sokszínűségére, majd a forgalmi dugókkal és a Nílus parttal folytatnám. Van azonban a városnak egy olyan része, ami legalább annyi spiritualitást hordoz, mint Kheopsz gúlája vagy a Szfinx. Becslések szerint 30 ezer – 1 millió kairói él temetőben.A kairói citadella és Mukattam városrész nyomornegyedei között több temető is található. Élő és holt lakói nem jókedvükben kerültek oda. A holtakat egészen az arab hódításoktól kezdve temették erre a területre, amikor még a városon kívül eső sivatagos hely volt. Hétköznapi emberek egyszerű sírjai ugyanúgy megtalálhatók, mint hatalmas mauzóleumok, amelyekben szultánok és emírek nyugszanak. Az egyiptomiak – és általában a muszlimok – szerint a temető nem kizárólag a halottaké, hanem az élők találkozóhelye is egyben, piknikezni és beszélgetni járnak ide a családok vagy a fiatalok. A Holtak Városát benépesítő kairóiak egészen racionális céllal kerültek ide: nem volt hol lakniuk.
.JPG)
A probléma gyökere az állandó lakáshiány, amit átmenetileg vagy véglegesen meg lehet oldani a nagyobb sírokba való beköltözéssel. A sírokat ne európai mintára képzeljük el. Hagyományosan az egyiptomiak teremszerű sírhelyet építenek halottaiknak, ahol együtt tudnak élni velük a gyász negyven napja alatt. Utána a kaput bezárják, és csak az üres helyiség marad. Kairó lakossága az utóbbi húsz évben megduplázódott, és ezzel 15-20 milliósra nőtt. A lakásépítések nem tudták tartani a tempót, így a hajlék nélkül maradtak, elsősorban a munkalehetőség reményében a városba özönlött vidéki népesség beköltözött az elhagyott sírhelyekre. A kormányzat pedig képtelen kilakoltatni őket, nincs hová – inkább megtűri.A holtak városának lakói egy bizonyos szempontból kicsit szerencsésebbek, mint a többi kairói. Lakhelyük nyugodt, csöndes, a labirintusszerű utcácskákban nincsenek autók, legfeljebb egy-egy motoros. Furcsa látvány, ahogy egy innen származó fiatal karriert csinál, és visszamegy meglátogatni a szüleit. A poros kis utcában a legnagyobb természetességgel ül műanyag sámlin a megkopott öregember, mellette elegáns öltönyben fia, aki az öreg szamárkordéja mellé parkol fekete luxusautójával.
.JPG)
A közösség tagjai egymás sorstársai, ismerősei, egy falu Kairó embertelen betondzsungelében. A sírkövek között húzzák ki a szárítókötelet, sírkövet használnak asztalnak, padnak. Iskola, orvos nincs a környéken, áram is csak pár helyen, legfeljebb egy-két parányi vegyesbolt. A kairóiak véleménye megoszlik a Holtak Városáról. Egy részük számkivetettnek tartja őket, a rendőr sötétedés előtt már utánam rohan, hogy ne menjek arra, mert veszélyes. Egy sarokkal beljebb befordulok, és barátságosan elbeszélgetek egy itt élő férfival, később egy csapat utcagyerek narancshéjjal dobál, az anyuka meg szétkergeti őket. Pont úgy, mint a város többi részén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése