Mobilmánia Iránban
Aki azt hiszi, hogy Iránban valami Isten háta mögötti elmaradottságban szakállas fickók csadoros feleségükkel fenyegetettségben tengetik életüket, alaposan téved. A 70 milliós népességből legalább 40 millió fiatal, nagy részük a tiltott műholdas tévéről és az Internetről szerzett nyugati ismeretekkel és vágyakkal. A hatalmas (és fizetőképes) piac nem maradt sokig parlagon. Pár év alatt beköszöntött a mobilőrület: 2000 óta az előfizetők száma 960 ezerről közel 25 millióra nőtt, és már több mint ezer városban lehet mobiltelefont használni.
A teheráni fiatalok szemében szinte nem is ember, akinek nincs mindenféle lenge öltözetű hölgyes videója a telefonján, így ha a „kinek milyenje van” felé hajlik a beszélgetés, nagyokat hallgatok vagy 8 évvel korábbi finn modellel a zsebemben. A telekommunikációs lehetőségeken túl a mai mobilok nagy előnye a „tiltott tartalmak” birtoklásának lehetősége. Legutóbb a metrón állva arra lettem figyelmes, hogy valaki hardcore pornót néz egy kisebb tömeg közepén, de a buszon az előttem ülők is átpörgetik időnként a pucérnős képeiket – nehéz az élet a konzervatív vallásos rendszerben, valahogy le kell vezetni a feszültséget. Ugyanezzel a módszerrel azerbajdzsáni prostituáltat is kínáltak egyszer – nem árulnak zsákbamacskát. A telefon jól jön sötétben világításhoz (lámpás mobilok előnyben), illetve a hangos zenehallgatáshoz parkokban, buszon, vagy akár séta közben.
Fejlődés
Tavaly októberben megtörtént a nagy áttörés, és a mobil-előfizetések száma meghaladta a vonalas telefonokét. Eszerint a népesség legalább egyharmada rendelkezik valamilyen elérhetőséggel. A legnagyobb szolgáltató az állami kézben lévő – a katonai rendszert használó, így természetesen a legjobb lefedettséggel bíró – TCI (Telecommunications Company of Iran), amelynek közel húszmillió ügyfele van. Az IranCell 3 és fél, a Taliya pedig több mint egymillió embert csábított magához. Két kisebb regionális szolgáltató is versenyben van: az egyik Irán második legnagyobb városa, az egykori főváros, Iszfahán körzetében, a másik pedig a Perzsa-öbölben lévő, „iráni Kalifornia”, Kish szigetének a szolgáltatója. Az előzetes becslések szerint a piac ebben a félévben újabb ötmillió előfizetővel bővül, a 2009-re vonatkozó, nagyra törő terv szerint pedig az ország minden második lakója rendelkezni fog vonalas és maroktelefonnal is.
Ezt a bővülést több tényező magyarázza. Egyrészt a korábbi ellenőrzés enyhülni látszik, miközben a telekommunikációval kapcsolatos kapacitás (gyártás, hálózat, szolgáltatások) rohamosan fejlődik. Pár évvel ezelőtt 200 dollár fölött volt egy SIM-kártya ára, és akár hónapokat is kellett várni egy számra. Most elég bemenni egy boltba vagy internet-kávézóba, és 16 dollárnyi riálért cserébe mi magunk választhatunk számot egy listáról, és pár perces aktiválási procedúra után önfeledten lehet csatlakozni a mobilozó közönséghez.
Árak
Az irániak imádják ezt az újfajta szabadságot. Telefonálnak motorozás közben, néha hárman egy motoron, három telefonnal. Könnyen megtehetik, az árak megfizethetők. A dél-afrikai (valójában csak 49%-ban, Iránban minden vegyesvállalat 51%-ban iráni kell legyen) MTN IranCell „Pay As You Go” csomagjában 12 forintba kerül egy perc beszélgetés a hálózaton belül, másodperc alapon számolva, de más hálózat is csak 16 forintba kerül. A nemzetközi hívások ára mindenhova 73 HUF, leszámítva olyan országokat, mint Vietnám, Kuba, Suriname, Francia Guyana vagy a Francia Antillák, mert ezek valamiért más zónába tartoznak. Az sms országon belül 3, külföldre 29 forint – bár az iráni számról sikerült küldeni smst, azt Magyarországon nem kapta meg senki, illetve a kinti számomra küldötteket nem kaptam meg. Ezt a kis szépséghibát leszámítva mindenképpen megérte beruházni egy iráni SIM-kártyába, így én is javíthattam ezzel a statisztikákat.
A havi előfizetés kevesebb, mint 1 dollár, és hálózaton belül használva 10 forint egy perc beszélgetés. A 80 országot érintő roaming ebben a csomagban 218 dollár, ami elég barátságos, 40 forint körüli percdíjakkal lebeszélhető. Ennek elsősorban azok a tömegek örülhetnek, akiknek nyugaton vannak rokonaik, illetve azok az afgánok, akik még a háború elől menekültek Iránba, és azóta innen támogatják a családjukat. Azért a kíváncsiaknak elárulom: Afganisztánban is vannak szolgáltatók, mert az országban lévő nyomorúság ellenére az ott lévő nyugatiaknak és a helyi jobb sorsúaknak nagy szükségük van rá.
Csempészet
A maroktelefonok iránti kereslet lényegesen nagyobb a kínálatnál. 2007-ben 10 millió készülékre volt igény, ezzel szemben mindössze másfél milliót importáltak. A piacon lévő telefonok 80%-a csempészetből származik. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy több mint ötmillió készülék hamis regisztrációs számmal van forgalomban, és a kisebb szolgáltatók egyelőre nem csatlakoztak a regisztrációs rendszerhez. A csempészeknek pedig nincs nehéz dolga: Irán Perzsa-öbölben fekvő szigetei 1-3 órányi motorcsónakázásra vannak Dubai és Omán partjaitól. Éjszaka kis csónakokban áthajózzák a szajrét iráni területre, amit rendszám nélküli Toyota pickupok reggelre a városokba szállítanak. Onnan meg már komolyabb ellenőrzés nélkül kerülnek a szárazföldre.
Aki azt hiszi, hogy Iránban valami Isten háta mögötti elmaradottságban szakállas fickók csadoros feleségükkel fenyegetettségben tengetik életüket, alaposan téved. A 70 milliós népességből legalább 40 millió fiatal, nagy részük a tiltott műholdas tévéről és az Internetről szerzett nyugati ismeretekkel és vágyakkal. A hatalmas (és fizetőképes) piac nem maradt sokig parlagon. Pár év alatt beköszöntött a mobilőrület: 2000 óta az előfizetők száma 960 ezerről közel 25 millióra nőtt, és már több mint ezer városban lehet mobiltelefont használni.
A teheráni fiatalok szemében szinte nem is ember, akinek nincs mindenféle lenge öltözetű hölgyes videója a telefonján, így ha a „kinek milyenje van” felé hajlik a beszélgetés, nagyokat hallgatok vagy 8 évvel korábbi finn modellel a zsebemben. A telekommunikációs lehetőségeken túl a mai mobilok nagy előnye a „tiltott tartalmak” birtoklásának lehetősége. Legutóbb a metrón állva arra lettem figyelmes, hogy valaki hardcore pornót néz egy kisebb tömeg közepén, de a buszon az előttem ülők is átpörgetik időnként a pucérnős képeiket – nehéz az élet a konzervatív vallásos rendszerben, valahogy le kell vezetni a feszültséget. Ugyanezzel a módszerrel azerbajdzsáni prostituáltat is kínáltak egyszer – nem árulnak zsákbamacskát. A telefon jól jön sötétben világításhoz (lámpás mobilok előnyben), illetve a hangos zenehallgatáshoz parkokban, buszon, vagy akár séta közben.
Fejlődés
Tavaly októberben megtörtént a nagy áttörés, és a mobil-előfizetések száma meghaladta a vonalas telefonokét. Eszerint a népesség legalább egyharmada rendelkezik valamilyen elérhetőséggel. A legnagyobb szolgáltató az állami kézben lévő – a katonai rendszert használó, így természetesen a legjobb lefedettséggel bíró – TCI (Telecommunications Company of Iran), amelynek közel húszmillió ügyfele van. Az IranCell 3 és fél, a Taliya pedig több mint egymillió embert csábított magához. Két kisebb regionális szolgáltató is versenyben van: az egyik Irán második legnagyobb városa, az egykori főváros, Iszfahán körzetében, a másik pedig a Perzsa-öbölben lévő, „iráni Kalifornia”, Kish szigetének a szolgáltatója. Az előzetes becslések szerint a piac ebben a félévben újabb ötmillió előfizetővel bővül, a 2009-re vonatkozó, nagyra törő terv szerint pedig az ország minden második lakója rendelkezni fog vonalas és maroktelefonnal is.
Ezt a bővülést több tényező magyarázza. Egyrészt a korábbi ellenőrzés enyhülni látszik, miközben a telekommunikációval kapcsolatos kapacitás (gyártás, hálózat, szolgáltatások) rohamosan fejlődik. Pár évvel ezelőtt 200 dollár fölött volt egy SIM-kártya ára, és akár hónapokat is kellett várni egy számra. Most elég bemenni egy boltba vagy internet-kávézóba, és 16 dollárnyi riálért cserébe mi magunk választhatunk számot egy listáról, és pár perces aktiválási procedúra után önfeledten lehet csatlakozni a mobilozó közönséghez.
Árak
Az irániak imádják ezt az újfajta szabadságot. Telefonálnak motorozás közben, néha hárman egy motoron, három telefonnal. Könnyen megtehetik, az árak megfizethetők. A dél-afrikai (valójában csak 49%-ban, Iránban minden vegyesvállalat 51%-ban iráni kell legyen) MTN IranCell „Pay As You Go” csomagjában 12 forintba kerül egy perc beszélgetés a hálózaton belül, másodperc alapon számolva, de más hálózat is csak 16 forintba kerül. A nemzetközi hívások ára mindenhova 73 HUF, leszámítva olyan országokat, mint Vietnám, Kuba, Suriname, Francia Guyana vagy a Francia Antillák, mert ezek valamiért más zónába tartoznak. Az sms országon belül 3, külföldre 29 forint – bár az iráni számról sikerült küldeni smst, azt Magyarországon nem kapta meg senki, illetve a kinti számomra küldötteket nem kaptam meg. Ezt a kis szépséghibát leszámítva mindenképpen megérte beruházni egy iráni SIM-kártyába, így én is javíthattam ezzel a statisztikákat.
A havi előfizetés kevesebb, mint 1 dollár, és hálózaton belül használva 10 forint egy perc beszélgetés. A 80 országot érintő roaming ebben a csomagban 218 dollár, ami elég barátságos, 40 forint körüli percdíjakkal lebeszélhető. Ennek elsősorban azok a tömegek örülhetnek, akiknek nyugaton vannak rokonaik, illetve azok az afgánok, akik még a háború elől menekültek Iránba, és azóta innen támogatják a családjukat. Azért a kíváncsiaknak elárulom: Afganisztánban is vannak szolgáltatók, mert az országban lévő nyomorúság ellenére az ott lévő nyugatiaknak és a helyi jobb sorsúaknak nagy szükségük van rá.
Csempészet
A maroktelefonok iránti kereslet lényegesen nagyobb a kínálatnál. 2007-ben 10 millió készülékre volt igény, ezzel szemben mindössze másfél milliót importáltak. A piacon lévő telefonok 80%-a csempészetből származik. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy több mint ötmillió készülék hamis regisztrációs számmal van forgalomban, és a kisebb szolgáltatók egyelőre nem csatlakoztak a regisztrációs rendszerhez. A csempészeknek pedig nincs nehéz dolga: Irán Perzsa-öbölben fekvő szigetei 1-3 órányi motorcsónakázásra vannak Dubai és Omán partjaitól. Éjszaka kis csónakokban áthajózzák a szajrét iráni területre, amit rendszám nélküli Toyota pickupok reggelre a városokba szállítanak. Onnan meg már komolyabb ellenőrzés nélkül kerülnek a szárazföldre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése