Mecsetek mindenhonnan
Évek óta dédelgetett tervem, hogy a különböző mecsetekről készítek egy rövid, fotós összeállítást. Szerencsére az utóbbi években jópár helyre elevett a fene, így most bőven van anyag. Az összeállítás nem teljes persze, régebben nem fotóztam annyit, így kimaradnak olyan hírességek, mint a delhi vörös mecset, na meg a lahorei, vagy az iráni Meshed aranykupolás komplexuma. De azért ez a válogatás megfelelően bemutatja az építészeti változatosságot.
Üzbegisztán, Szamarkand
Registan, Sher-Dor medressze
A 17. században építette Jalangtush Bakodur, Szamarkand uralkodója. Csodás mozakijai mellett legnagyobb extrája az állatábrázolás: két hatalmas tigris díszíti.
Guinea, Conakry
Nagymecset
A világ egyik legótvarabb városában található Nyugat-Afrika legnagyobb mecsetje. Ahmed Sékou Touré egykori elnök építtette 1984-ben, természetesen a szaúdi Fahd király támogatásával.
Jordánia, Amman
I. Abdullah király mecsetje
Husszein jordán király nagyapja emlékére épült, 3000 főt képes befogadni. Modern darab, 1989-ben fejezték be. Ez a “nemzeti mecset”.

Libanon, Bejrút
Mohammad al-Amin mecset
Bejrút egyik szimbolikus épülete, a 2005-ben nem messze a mecsettől felrobbantott Rafik al-Hariri miniszterelnök finanszírozta (a sírja a mecset melletti sátorban van). Libanon legnagyobb mecsetje, természetesen szaúdi támogatással: ők adták a köveket. A helyiek csak Hariri-mecsetnek nevezik. A minater 72 m magas, a mekkai nagymecset alapján készült. A kupolát az Aya Sophia ihlette.
Irán, Iszfahán
Shah mecset
A világ legnagyobb bekerített terén, az Imám Khomeinin található. A perzsa szafavida építészet remeke, a világörökség része. 1611-ben kezdték el építeni. A mozaikja külön fotóalbumot érne. A 20 ezer riálos bankjegyen is ez van. Híres kiblája 33, kupolája 52 méter magas. Egyik extrája az akusztikája: a sarokban elsuttogott mondatok a középpontban felerősítve hallatszanak.
Szíria, Damaszkusz
Szaida Zeinab sírja
Damaszkusz legszentebb síita mecsete, zarándokok százezrei érkeznek évente, elsősorban iraki menekültek. Szaida Zeinab Mohamed unokája volt, Imam Ali ibn Abi Taleb lánya. Külseje és belseje a perzsa építészeti hagyományokat követi, kívül kék mozaik borítja, belül tükörmozaik veszi körbe az aranykeretes sírt.
Afganisztán, Mazar-i Sharif
Ali sírja, avagy a Kék mecset
Az egész város Aliról szól, a neve is Ali sírját jelenti. Alit ugyan az iraki Nedzsefben ölték meg, de a követői szerint az ellenségei idehozták a maradványait. Egész pontosan egy fehér tevére rakták a testet, és többhetes út után itt esett össze az állat. A város és a sír egy álomnak köszönhető: az 1100-as évek elején egy helyi molla azt álmodta, hogy titokban itt, Balkh mellett temették el Alit. Ezért Szandzsar szeldzsuk szultán elrendelte a sír építését. Dzsingisz lerombolta, majd újjáépült. Állítólag itt van Zarathusztra sírja is (Iránban is van egy, nem messze Perszepolisztól, Naks-e Rosztámban).
Afganisztán, Balkh
Zöld mecset
Ez is kék… Timurida mecset, 1462-ben épült, a háború kicsit megzúzta. Mellette található Balkhi Rabia perzsa költőnő sírja.
Kirgizisztán, Osh
Szulejmán Trónja
A 14 éves Babur építette a mecsetet 1497-ben, amikor a Fergana-völgy királya lett. Innen a legjobb a kilátás Osh-ra, és itt őrzik Salamon lábnyomát.

Bosznia-Hercegovina, Szarajevó
Bascarsija-mecset
A 16. században épült, Szarajevó óvárosában, a Bascarsijában található. A török mintára épült mecset egyik érdekessége, hogy az utca felé nyitott udvaron imádkoznak.
Egyiptom, Kairó
Al-Azhar
Az iszlám világ egyik leghíresebb épülete, főleg a hozzá tartozó egyetemmel, amiben Goldziher és Germanus is tanult/tanított. Az épületet 972-ben kezdték építeni. Mohamed lányáról, Fatima al-Zahráról nevezték el. Ez a világ legrégebbi egyeteme, az először 975-ben folyt itt oktatás.
Szíria, Damaszkusz
Omajjád-mecset
Mekka után kétségtelenül a világ leghíresebbje. Itt őrzik Keresztelő Szent János fejét, itt volt Mohamed unokájának, Husszeinnek is a feje, és Szaladdin sírja is. Eredetileg arameus templom volt, majd a rómaiak alatt Jupiter-templom lett belőle, azután keresztény templom, végül mecset. 636-ban keresztények és muszlimok még együtt használták. Délkeleti sarkán van Jézus minaretje, ahol állítólag fel fog bukkanni, ha eljön a világvége.
Mali, Dzsenne
Nagymecset
A világ legnagyobb agyagmecsete. Az eredeti mecset a 13. században épült, de később porig rombolták (nem lehetett nehéz…). A jelenlegi épület 1907-ben épült. Ma már a világörökség része. Minden esős évszak végén zenés-kajálós buli keretein belül felújítják. Nem muszlimoknak belépéshez korrumpálni kell az imámot.
Törökország, Isztambul
Kék-mecset, Szultanahmet
Isztambul legnépszerűbb látványossága, nevét azokról a kék csempékről kapta, melyekkel a belső falait borították. Az 1600-as évek elején épült I. Ahmed utasítására (a sírja itt található). Ritka módon hat minaretje van.
Kambodzsa, Phnom Penh
Nemzetközi mecset
Legnagyobb érdeme, hogy a Boeng Kak tó partján fekszik. Persze ez is szaúdi pénzből épült. A körülötte lévő turistagettóhoz és a benne zajló füvezős-kurvázós programokhoz kiváló háttérépület…
Albánia, Tirana
Etem Bej mecset
A Tirana főterén lévő épületet 1789-ben kezdte építeni Molla bej. A kommunista időkben zárva volt, csak 1991-ben nyitott meg újra.
Marokkó, Casablanca
II. Hasszán mecset
Óceánra épült (kétharmadát a tengerre építették), 210 méterrel ez a világ legmagasabb minaretje, 25 ezren férnek bele. Hatezer mesterember dolgozott rajta hét évig. Csak marokkói anyagokból épült, két hektár az alapterülete. Amolyan marokkói leglegleg...
Sierra Leone, Kenema
Nagymecset
Ennek még a nevét sem tudom, de az egyik leglátványosabb darab Nyugat-Afrikában - legalábbis szerintem. Egy biztos, aligha régi épület...
Szudán, Omdurman
Szúfi mecset és temető
Minden pénteken összegyűlik itt egy rakás szúfi, és dobos-révülős zikrt tartanak. Tarka ruhákban, nagyon kész arcok, rasztás, bekokózott szemű vidám emberek táncolnak, dobolnak, vagy csak próbálnak meg talpon maradni (mint Jonny Depp a Félelem és Reszketésben a vegasi hotelben).