2009. augusztus 27., csütörtök

long way up


A Dolomitok szikláin

Kicsit sűrű lett a nyár utazás szempontjából, néha alig találom ki, hogy honnan hova megyek. Albánia után egy héttel már a Dolomitokban szemléltem a jó ezres-ezerötszázas szintkülönbségeket. Körülöttem meg Olaszország legdrágább és legkinyaltabb városa, Cortina d’Ampezzo. Ettől még a hírhedten slendrián osztrákok is sírva nyírják a füvet…


Régi barátaimmal karöltve, elég spontán ötlet hatására kocsiba ültünk, hogy megnézzük a Cortina környéki túraútvonalakat. Annyira azért nem volt spontán az akció, hogy ne legyen idő felszerelést bérelni, meg biztosítást kötni. Ez utóbbival sosem élek, amióta egyszer feltörték a mikrobuszunkat Prágában, és a biztosítás ellenére sem fizetett a biztosító… de most muszáj volt, mert ismeretlen terepre eveztem, a viaferrátázás világába. Úgyhogy egy tizenöt milliós mentőhelikopteres hazaútig jó lettem volna, ha minden kötél szó szerint szakad.

Hogy négy nem teljesen komplett fószer mit képes összerandalírozni egy kocsiban a Budapest-Tarvisio viszonylaton, azt inkább nem részletezném, mert ettől még Jack Bauer is kiakadt volna. Mindenesetre délután már Cortina d’Ampezzoban evett a fene, egy kempingben, a völgy aljában. Cortina sokkoló. Lehet, hogy csak én jártam régen nyugaton, de ez a fajta pedantéria egy pedofil berendezett pincéjét juttatja eszembe, jobb esetben azt a legófalut, amit tízévesen építettem a szobám közepére. Az alpesi építészet egyszerre gyönyörű és lehangoló. Gyönyörű, mert rendezett, és mert hegyek vannak körülötte, és lehangoló, hogy az egész kib…aszott Alpokban nincs olyan ház, ami nem fehér fal - mahagóni farészek - piros muskátli kombinációval próbál meg hatni. Kétszáz négyzetméter alatt szintén nem tudnak építeni, szerintem a tervezők a beépített négyzetméterek után kapják a fizut. Persze ez a sokminden most nem panasz volt, mert évente pár napra egész üdítő a szemnek, hogy nem fekete nejlonzacskót fúj a szél a sivatagban. Mint ahogy a sör öt eurós ára is üdített, de ebből nem lesz rendszer…

A levágott szárú gatyámban egyértelműen én voltam a város vándorcigánya, főleg, ahogy álltam az Aston Martinok, Maseratik meg Ferrarik között (sok perverz disznó metálszínben veszi a klasszikus piros helyett – nekik való a virslis lángos, pörccel…). A kempingben aztán kiderült, hogy itt tényleg mi vagyunk az ősemberek. Renault Megane-unk a még éppen vállalható kocsi kategóriájában volt, pici sátraink, hevenyészve kikötött függőágyaink, a földön álló főzőkészlet és a szétszórt sörösüvegek pedig nyilvánvalóvá tették, hogy mi itt nem vagyunk rendes emberek. Egy igen jó arc olasz csávó nem bírta nézni a cigánykodásunkat a földön, és hozott pár széket, hogy üljünk azon, de amikor a vízvevő vályúban mosogattam, végleg eltorzultak a fejek. És még sok olyan dolog történt, amiről nem is tudnak. A kempingező kompániában csak azt furcsállottam, hogy beleülnek egy bazi nagy lakóbuszba/lakókocsiba, megérkeznek, a bejárati ajtó elé letesznek egy szőnyeget, rá egy parabolaantennát, az előtérbe egy plazmatévét, és egész nap sütögetnek. Gyakorlatilag az otthonuk kicsinyített mását építik föl máshol, amit aztán egy nap alatt építenek föl, lebontani ugyanannyi, a kettő között meg főznek és porszívóznak. Így valahogy nem fér a fejembe, hogy ez miért is nyaralás, de lehet, hogy csak azért, mert nekem nincs lakóbuszom, de titokban szeretnék egyet. :-)

Mivel még életemben nem viaferrátáztam, volt bennem egy egészséges para ezzel kapcsolatban. Főleg, miután láttam pár képet, hogy milyen helyeken mennek ezek az emberek. Az viszont megnyugtatott, hogy nem ennyire szerencsés alkalmakkor másztam én már ilyen sziklákat mindenféle kibiztosítás nélkül, és nem estem le, pedig akkor biztosításom sem volt. Első nap föltelekabinoztunk (mi ez magyarul, cable car, telekabin, lanovka, felvonó, vagy mi???) a Marino Bianchi via ferrataig, illetve előtte még volt egy jó óra ballagás föl a hegyre. Az első nap elég könnyen ment, állítólag nagyon lightos volt. Másnap a Punta Annára mentünk, az már egészen kiváló terep. A hivatalos besorolás szerint 5C nehézségű, a térképen meg az van, hogy experts only, vagyis csak szakiknak. Ennek ellenére gond nélkül sikerült abszolválni a kalandot – ez úton is bátorítok mindenkit, aki nem teljesen béna és meg tudja tartani a saját súlyát, hogy nyugodtan próbálkozzon. Egy keményebb résznél például megelőzött minket egy 50 körüli csávó, mindenféle kötél, beülő, kesztyű és sisak nélkül, egy szál edzőcipőben. Van hova fejlődnöm.

A harmadik napunk mászás szempontjából elég zéró volt, bár a combosításban ott volt a topon. Ugyanis a Lagazuoi hegyre mentünk fel, ami abból a szempontból érdekes, hogy az első világháború alatt igen kemény csaták voltak errefelé. Amikor az Olasz Királyság hadat üzent a Monarchiának (’15 májusában), itt építették ki a védelmi vonalakat. Az olaszok a hegyekbe húzódtak, az osztrákok úgyszintén, és mindkét fél a szerencsétlen Lagazuoi hegyben próbált meg menedéket keresni. Így aztán egy 650 méteres szintkülönbségű alagutat vájtak a sziklába, amin meredek lépcső vezet föl (ez a combosító része). Útközben mindenféle aknák néznek kifelé, meg pár berendezett helyiség, raktárak, miegymás – gyakorlatilag egy erőd a hegy belsejében. A hegy tetején aztán nagyon mehetnékünk lett, elkezdett ömleni az eső, úgyhogy hajtottuk a kocsit, hogy hazaérjünk. A pár napos mászás után alig bírtam magammal, és fél óra alatt hazaballagtam a BAH csomópontról a Margit hídhoz a nagyhátizsákkal, levezetésként. Jó móka volt, jövőre folytatjuk!

Még akartam írni arról, hogy milyen szép volt a táj, de a fölösleges betűk helyett pár képpel szúrom ki a szemeket.


























6 megjegyzés:

loislane írta...

Lehetnél egy kicsit grafománabb, mert imádlak olvasni!

Attila írta...

egyetértek az előttem szólóval :-)
via ferrata és az előzések. javaslom a Király havasokat, nem egyszer fordult elő, papucsos srácok előztek bennünket nagyhátizsákkal :-) (mi bakancsban és csak vízzel). ja, és ott nem fogsz kilógni a sorból kempingezési szokásaiddal

Attila írta...

és mégannyi, hogy a régi bejegyzések miért nem jelennek meg a lap bal oldalán, mint régen?

Daniel írta...

Annyira vagyok grafomán, amennyit mozgolódok. A bennem zajló lelki folyamatokat megtartom magamnak, vagy öngyilkos Afrika-túrák képében átadom nektek:-)

Attila, a régebbi bejegyzések közé időnkét beszúrok egyet-egyet, de kösz, hogy szólsz, beteszek pár frissítést.

Peter Ziv Zakor írta...

Azért csekkoltam ezt az írásodat, mert mi is tervbe vettük egy via ferrata túrát arrafelé.

A felvonókat barátnőm dobozkának nevezte el, szerintem ezt elterjeszthetnénk. :)

Ziv

Névtelen írta...

szerintem jó lesz nektek, Ziv:)

Dani