Jó régóta akartam írni erről. Első pakisztáni látogatásom
egyik maradandó élménye a barokk csiricsáré teherautók látványa. Évekkel később
a Karakoram Highway mentén láttam életem egyik leggiccsesebb képét, amikor egy
festett kamion jött szembe a Nanga Parbat nyolcezres csúcsa alatt. Akkor
elhatároztam, hogy ezt mind le fogom fényképezni, de nem tettem. Helyette
viszont beszereztem az ezzel foglalkozó alapművet.
Afganisztán és Pakisztán útjait járva lehetetlen nem
észrevenni a helyi teherautó-divatot. A barokkosan agyonpingált járművek
sofőrjei és tulajdonosai képesek a beludzsisztáni sivatag közepén megállni,
hogy fényesre zsírozzák a poros felnit. Ez volt életem első pakikamionos
élménye még 2001-ben, amikor egy pakisztáni diákfelkelésnek hála sikerült egy
napot valahol Taftan és Kvetta között a sivatagban eltölteni több száz utassal,
diákkal, katonával, na meg egy rakás fekete turbános tálibbal. Egy teherautó
alatt feküdtünk az aszfalton, és azon röhögcséltünk, hogy a pizsamás fazonok
csótányokat terelnek felénk és jót mulatnak rajtunk. A csodálatos történetet majd
egyszer megírom, de nem most.
Persze aki túldíszített autóbuszt, teherautót, vagy éppen
tuktukot kíván látni, Afganisztánnál és Pakisztánnál jobb hírű környékre is
utazhat. A Fülöp-szigeteken, Haitin, Közép-Amerikában vagy Indiában is szoktak
járművet díszíteni, de az afgán módit elég nehéz überelni.
A teherautók kifestésének mániája a fotódokumentumok szerint
a ’60-as években kezdődött Afganisztánban – eleinte egyszerűbb motívumokkal,
amelyek idővel egyre jobban bonyolódtak és bővültek, de ma már lényegében bármi
belefér, ami reflektál a vallásra, a politikára, a társadalomra vagy a környezetre.
A szovjet invázió elől menekülők magukkal vitték ezt a szokást Pakisztánba,
ahol a jelenség tovább fejlődött, és egész iparág épült köré. A pakisztáni
kamionok fele vagy Bedford Rocket,
vagy valami újabb japán modell. Az igazi klasszikus darab persze a Bedford,
mindössze 7 tonnás szállítókapacitással és 98 lóerős motorral, lényegében az
’50-es évek óta változatlanul. Húsz éve ez utóbbi modellek alkották a Pakisztán
útjain futó flotta háromnegyedét, számuk azóta egyre csökken.
A jelenség kialakulásában szerepet játszott, hogy a
teherautók és autóbuszok dísztelen külseje túlságosan személytelen volt az
afgánoknak, akik egyszerűen imádják a mi fogalmaik szerinti giccset és
csiricsárét. Hogy komfortosabban érezzék magukat, ráfestenek mindent, ami nekik
nincs meg, vagy amire vágynak: idilli tájakat, virágokat, de a motívumok között
felbukkant már az imádkozó Saddam Husszein is, Scud rakétákkal a háttérben.
Szintén népszerű a különböző angol szavak felfestése, mint a God, a Body
Building, a Super, a Deluxe, a Power, a Road, a Star, ezek valamely
kombinációja, esetleg a márkájától függően a Mercedes vagy a Super Kamaz.
A kedvező fuvarozási ár-érték arány, illetve nyereség miatt
a teherautókat két- háromszorosan túlterhelik, így időnként a duplájára nő a
kocsi mérete – és emiatt elviszik a minden utak leglassúbb járművének járó
kétes dicsőséget is, de még így is naponta látni felborult teherautót. Egy
afganisztáni stoppolás alkalmával egy ilyen agyondíszített csoda vett föl.
Sosem léptük túl a 30-40 km/h-s végsebességet, a pilóta kabinja gondosan
faragott faintarziával volt burkolva, a szélvédőn alig lehetett kilátni a
rojtok miatt, és amikor a Salang-hágón kapaszkodtunk fölfelé, futva is föl
lehetett volna ugrani rá. A műszerfalat természetesen szőnyeg és művirágok
borították.
A díszítés nemcsak a festésre, hanem a tartozékok
kialakítására is vonatkozik. A lökhárítókon és a kocsik oldalán lógó láncsor
miatt – a motor hangját sohasem elnyomva – időnként csilingel fékezéskor vagy
kanyarodásnál, emiatt is kapta a „jingle truck” becenevet.
Egy-egy szépen kifestett kamionon akár tízezer dollár értékű
műalkotás is lehet. Éppen ezért a művészi díszítés az egy vagy néhány kocsival
dolgozó kisebb fuvarozók mániája, a nagy szállítmányozó cégek pusztán anyagi
megfontolásból sem engedik a járműveikre a szabad művészetet – legfeljebb a
sofőrt boldogabbá tevő szerényebb díszítést, ami kimerül pár matricában, néhány
rojtos kiegészítőben, meg az elmaradhatatlan művirágban és kéztörlő kendős
dobozban – amit bármelyik közel-keleti taxis szintén százszázalékos
biztonsággal prezentál a turisták által jobban preferált helyeken is.
Az írás valamivel rövidebb formában a következő Földgömbben
jelenik meg, a képeket most nyáron lőttem Észak-Afganisztánban Pul-e Khumri és
Balkh tartományokban. A kicsit homályosabb képek a 2004-es túra szkennelt képei a Karakoram Highwayről.
