Adott egy városállam, ahol folyamatosan rohadt meleg van,
és rengeteg hülye szabályt kell betartani. Hogy mégis miért jó ez a
mesterségesen tervezett város és társadalom?
Plázaváros
Utálom a plázákat. Ha rajtam múlna, sose mennék be egybe
sem, de néha rákényszerülök a lustaságom miatt. Szingapúrban először az
időjárás, majd a hasmenés kényszerített az ellenség földjére, amelyek abban
különböznek az itthoniaktól, hogy elegánsak, minőségi anyagokból készültek, és
esztétikai élményt képesek okozni. Emellett az egymás mellé épült plázák a föld
alatt össze vannak kapcsolva egymással, aluljárókkal és a metróval, így akár
egy órát is lehet gyalogolni a napfénytől védve, tetőtől talpig légkondicionálva.
Mivel a statisztikák szerint az ország népességének 8 és fél százaléka
milliomos (dollárban persze), a fő bevásárló utca, az Orchard plázáiban simán
elfér 20-30 Breitling és Cartier szakbolt és társai. Egyébként állami policy,
hogy a vásárlás és a kajálás alapvető szükséglet, így az egész ország arról
szól, hogy mindkettőt a lehető legmagasabb színvonalon lehessen művelni.
Nyilvános vécék
A tiszta és mindenhol fellelhető vécék is képesek vonzóvá
tenni egy várost. Hogy megfelelően érzékeltessem, a szingapúri vécében nem a
földről, hanem a deszkáról is lehetne enni. Persze ez nem magától lett ilyen. A
vécéket a Restroom Assotiation Singapore felügyeli, térképen tartja a kapcsolatot
az ügyfelekkel (LOO – Let’s Observe Ourselves), és természetesen ingyen van –
nem úgy az az 1000 dolláros büntetés, amit utcán vizelésért osztanak (na jó,
USD-ben csak 800). Amikor elkezdődött a belső öklözés egy fűszeres kínai leves
után, nagyon hálás voltam, hogy ilyen kulturált helyen vagyok éppen.
Mindenki tud angolul
Még sosem jártam angol nyelvterületen, talán csak ezért
érdekes számomra. De az, hogy az utolsó kínai tetőfedő vagy maláj metróvezető
is remek, nem ázsiai angolt (lédísz end centülmen) beszél - legalábbis pár
napos látogatásom alatt ezt tapasztaltam -, az felettébb megkönnyíti az
egyébként nem túl bonyolult tájékozódást. Na meg az, hogy minden ki van írva az
ország négy hivatalos nyelvén. Igen, ebből az egyik az angol. Ez a közvetítő
nyelv.
Negyedek
Indiai negyed, kínai negyed. Aki járt már mélyebben dél
vagy kelet felé, annak él egy kép a fejében ezzel kapcsolatban. A közös pont a
bokáig érő dzsuva, a rohadt zöldségek párája, a gyomorforgató curryszag és a
vállalhatatlan tömeg. Mivel Szingapúrban 500 dollárra büntetik az utcai
szemetelést, a köpködést, a tilosban való átkelést, ráadásul az utcai
kajaárusokat is betiltották – pontosabban kijelöltek nekik plázányi épületeket,
ahol többszáz standon árulnak, kulturált körülmények között – kíváncsi voltam,
mi maradt az „igazi” Ázsiából. Ami maradt, az tiszta Európa: az indiai negyed
több hindu templommal, a kínai meg több integetős aranymacit áruló standdal. (A
kaja ugyanúgy fosat).
Építészet és dizájn
Ahol van pénz, és van stílus, ott van az én Disneylandem.
Amíg egy-egy város büszke a híres épületeire, és kellőképpen körbeveszi azt
parkkal, vagy legalábbis nem építi be az egészet giccsparádéval, addig
Szingapúrban egymás mellé épülnek azok a mesterművek, amelyek más
nagyvárosokban egy egész negyedet tesznek vonzóvá önmagukban. Csak egy példa a
Marina Bay környékéről: a Marina Bay szálloda az 50. emeleti 300 méter hosszú
parkjával és úszómedencével, előtte az ArtScience Museum lótuszvirágot idéző
épülete, meg az öböl a felhőkarcolós skyline-nal. A másik oldalon pedig a
Gardens by the Bay üvegháza (2012 épülete a World Architecture Festival
szerint), na meg az Idő uraiból kinézett szürreális SuperTree projekt 18
mesterséges óriásfája. Köztük pedig gyaloghíd, alatta csónakázótavas pláza
Ferrari bolttal és a többi.
Utak és a F1
Gondolom Bernie-t nem egy egzotikus társasúttal vagy egy
ingyenes Jaguár tesztvezetéssel vették rá arra, hogy hadd legyen Szingapúrban Forma-1
– vagy inkább a Forma-1-ben Szingapúr, ráadásul éjszakai futammal. Az egész
országban egyetlen kátyút sem láttam, az infrastruktúra mindenhol minimum
kiváló. Az más kérdés, hogy az autósoknak kedvez: a belvárosi piroslámpa
leosztás értelmében egy kereszteződésnél 70-80 másodpercet kap az autóforgalom,
és 10-15-öt a gyalogos. Csalni lehet, de azt 500 dollárra büntetik. Hogy ne
legyenek végtelen dugók, rendszámot korlátozottan osztanak a népeknek, és
minden autót 41%-os vám terhel, meg 1000 helyi dollár regisztráció. Ráadásul,
aki az első autóját akarja regisztrálni, az autó értékének 150%-át is ki kell
csengetnie. A népesség 85%-a tömegközlekedik. Van mivel.
Kaja
Szingapúr igazi ázsiai vegyigyümi. Alapvetően három népség
osztozik rajta: az indiai, a kínai meg a maláj. Természetesen ez a konyhán is
látszik, ami kiegészül a japánnal, filippínóval, indonézzel, vietnámival, thaijal,
de azért felbukkan az olasz, a francia vagy az argentin is. Amikor pár évtizeddel
ezelőtt épült a város, gyorsan kellett sok lakás, amiket egyszerűbb volt konyha
nélkül építeni. Így aztán utcai árusok ezreire volt szükség, hogy kielégítsék a
folyamatosan növekvő keresletet. Hogy ne legyen éktelen nagy kupleráj, néhány
tömbönként elhelyeztek egy-egy kajapiacot, ahol több száz kis stand működik
mindenféle stílusban, folyamatosan tisztán tartva. Egy ilyenben ettem ottlétem
legjobb kajáját, egy jó fűszeres tom yum levest. Az más kérdés, hogy napokig
nem tudtam messzire távolodni a plázák vécéitől.
Elrettentő büntetések
A kulturált körülmények között való egymás mellett élés
nehéz kihívás még egy magunkfajta igen fejlett és kifinomult demokrácia számára
is, homogén népességgel. Sokkal bonyolultabb a helyzet, ha különböző ázsiai
népek élnek együtt, főleg az indiai a kínaival. Hogy a helyi Little India ne
úgy nézzen ki, mint Delhi vagy bármely más indiai metropolisz valamelyik
külvárosa, hogy ne legyen mocsokkal, bűzzel, csótánypatkányrüheskutyával teli
kloáka, szigorú szabályokat kellett hozni – és be is tartatni azokat. Csak így
lehet vonzóvá tenni egy ilyen parányi városállamot. Tehát a fizetési lista,
szingapúri dollárban (1 helyi = kb. 0,8 USD): tiltott helyen való dohányzás:
1000; galambok etetése, liftbe vizelés: 500; szintén ezret fizet, aki cigit ad
el kiskorúnak, aki rágót hoz be az országba, szemetel vagy köpköd. A
tömegközlekedésen kajálás 500-ba kerül, a vandálkodásért meg börtön jár vagy
botozás. Ha porraloltózol a helyi bkv-n, 5000 a bünti. És a legviccesebb: tilos
a durian nevű gyümölccsel metróra szállni. Itt nem lehet eljátszani a hülye
turistát, mert mindenkit egyenlően kezelnek a hatóságok, és a rendőrt sem lehet
kenni, mert erősen korrupcióellenes a mentalitás. Illetve kenni lehet, de azért
börtön jár.
Mesterséges paradicsomok
A mindenféle parkok közül elsősorban az állatkertet és a
Gardens by the Bay-t emelném ki. Előbbi világhírét annak köszönheti, hogy minden állatfajnak
megpróbáltak természetes élőhelyükhöz hasonló ketrecmentes környezetet építeni.
Nyilván a kobrától üveg választ el, és a tigrist sem lehet simogatni, a majmok
viszont köztünk vannak – legalábbis a nem túl nagyra nőtt fajok. A Garden meg a
világ legnagyobb üvegháza, pontosabban két üvegház, az egyikben egy 35 méter
magas heggyel és vízeséssel, 2-3000 méter tenger feletti magasság
mikroklímájával, és összesen negyedmillió növényfajjal. Mellette pedig a már
említett óriásfák okoznak moziélményt. A fák egy gigantikus ökoprojekt részei.
Összegyűjtik az esővizet, és a rajtuk lévő napelemek az egész objektumot
ellátják vízzel és árammal. Egy magamfajta keleteurópai fazonnak tiszta
időutazás Szingapúr, a többi utammal szemben ezúttal nem a múltba… ami után még
jobban feltűnik Magyarország fejletlensége és ötlettelensége. 
Ha valaki Délkelet-Ázsiában jár, mindenképpen érdemes
megállni pár napra Malajzia és Indonézia között. A repjegy a kualai (bangkoki,
stb.) reptéren, indulás előtt másfél órával megváltva 70 USD. Napi 50 USD-ből
el lehet lenni kényelmesen, de erre rájönnek a belépők (20-25 USD között, és
nagyon megéri).
Akit más szempontok is érdekelnek, annak egy kiváló
összeállítás itt.
