Irán vs. USA - 1 : 0

CBS: Ahmadinezsád imázsépítése

Amerika legfőbb ellensége belépett az oroszlán barlangjába. Egyesek kegyetlen diktátornak nevezik, mások Irán vezetésével kapcsolatos inkompetenciáját és populizmusát emlegetik, sokan a politikai képességeit kérdőjelezik meg. A múlt hét csütörtökön, még Teheránban felvett interjúját vasárnap este adta le az amerikai CBS televízió. Az eredmény egyszerre döbbenetes és kacagtató.

Ahmadinezsád brillírozott és leiskolázta hozzá hasonlóan populista kérdezőjét. Ebben az iráni elnök verhetetlen volt. Amerika kapott egy esélyt: képes-e megérteni azt az embert, aki egyszerűen fogalmazva, az értelmezések torzításaitól mentesen adta elő Irán álláspontját. Az Ahmadinezsád által kifejtett mondandóban sok újdonság nem volt. A lényeg ezennel nem a „mit mond” volt, hanem a „hogyan mondja”.

Szögezzük le az elején: két világ csapott össze. Két különböző kultúra, értékrend és hatalom. A vége gyakran az egymás mellett elbeszélés lett. De aki figyelt, annak benne volt minden. Scott Pelley, a CBS riportere képviselte a „tipikus” amerikait. Egyszerű, eldöntendő kérdéseket tett fel, amire egyértelmű fekete-fehér válasz adható. Amikor nem ilyet kapott, újra és újra feltette ugyanazt a lemezt. Minden érzelmet és pátoszt belevitt a beszélgetésbe. Gyakran a gonosz által fenyegetett szegény amerikait adta. Ahmadinezsád az egy órás beszélgetésből minimum 59 percet mosolygott. Oktatta Pelley-t, visszakérdezett, iskolázott, egyszerűsített. Közben adta az emberi jogok bajnokát. Logikusan érvelt, partnere nem tudott megkapaszkodni semmiben. Gúnyos, de teljesen logikus kérdéseire nem kapott választ.

Amerikában talán természetes az az általánosítás – ideát inkább ellenkezőleg hat –, amivel Pelley kezdte a beszélgetést, miszerint az amerikaiak úgy gondolják, hogy Irán terrorista nemzet (terrorist nation). Ezek után hogyan gondolja az iráni elnök, hogy meglátogatja a WTC helyét? Ahmadinezsád csodálkozva kérdezett vissza: „Hogy lehet, hogy Ön képviseli az amerikai nép egészét? Ön a médiát képviseli, ön egy riporter. Az amerikai nép 300 millió emberből és különböző nézőpontokból áll.” Később kihangsúlyozta, hogy az amerikaiak 70-80%-a ellenzi azt, hogy a fiaik Irakban harcolnak.

Scott Pelley többszörös Emmy-díjas, Közel-Keletet sokszor megjárt (főleg az amerikaiak oldalán, háborúban) riporter a valódi tartalom helyett inkább a retorikára helyezte a hangsúlyt. Szigorú tekintettel, őszintének látszó megdöbbenéssel tette fel a kérdést: „Iráni bombák és iráni technológia miatt amerikaiak halnak meg Irakban. Az Ön kezéhez amerikaiak vére tapad. Miért?” Ahmadinezsád diplomatikusan máshonnan közelítette meg a kérdést: Iránnak nem érdeke, hogy Irakban káosz legyen, tehát nem érdekeltek a beavatkozásban sem. Ők a megszállás és a katonai támadás ellen vannak. Kihangsúlyozta, hogy Irán több évezredes történelme során soha nem szállt meg másik országot, majd költői kérdéssel replikázott: mit keresnek az amerikaiak Irakban? A diktátort megbuktatták, a tömegpusztító fegyvereket nem találták. Miért vannak tehát ott?

Pelley provokatív kérdéseire Ahmadinezsád sztenderd stratégiája a visszakérdezés volt: „Maga most amerikai politikus vagy amerikai riporter? Az amerikai politikusok állítanak valamit. … Ha ezerszer megvádolnak minket, az igazság attól még nem változik meg.” Majd később folytatja: „Meglep, hogy a média képviselőjeként igaztalanul vádol engem azzal a szöveggel, amivel a kormánya. Számomra megmosolyogtató, hogy valaki nem látja az igazságot, és közben mást vádol.” „Szerintem Önnek, mint a média képviselőjének, az a felelőssége, hogy az igazságról beszéljen, és otthon kényszerítse rá a döntéshozókat, hogy fogadják el az igazságot és hozzanak helyes döntést.” Ahmadinezsádnak remekül bevált a szereptévesztésre vonatkozó taktikája, vagyis hogy Pelley milyen minőségben van jelen a beszélgetésen. Ha független riporter, akkor miért a kormány vádjait szajkózza, ha a média képviselője, akkor viszont nem szólhat az összes amerikai nevében.

Az elnök az interjú közben bevitte az Irak-iráni háború ziccerét is, amelyben az Egyesült Államok Iránnal szemben Szaddam Husszeint támogatta, aki mellesleg vegyi fegyvert vetett be a saját népe ellen, és iráni városokat bombázott. Az iraki megszállással kapcsolatban kifejtette, hogy a biztonság megteremtése a megszállók felelőssége. Hogy ebbe sok katonájuk belehal, azt a kormányukon kell számon kérni. Példaként felhozza a briteket, akik kivonultak Bászrából, ahol az emberek ünnepeltek utána.

Az interjú ebben a szellemben folytatódott, és számos érdekességet rejtett a szemlélőnek. Egyrészt tökéletesen bemutatta, hogy a média szerint milyen az átlag amerikai szellemi kapacitása: egy problémára a igen vagy nem válasz adható, ennél bonyolultabb dolgokat nem vesz be a gyomor. Ugyanígy az iráni elnök remekül hozza az iráni álláspontot, azt, amit az amerikaiak szeretnek elfelejteni: Szaddam korábbi támogatása, a hamis adatokra alapozott háború és az igazolhatatlan megszállás, és a mindent elsöprő populista retorika, amivel megetetik a közvéleményt. Ez utóbbiban Ahmadinezsád is mester, nem véletlenül nyert választást, és nem véletlenül gyengül a helyzete mostanában (miután kezd kifogyni a teljesíthetetlen ígéretekből).

Nem tudom, ki választotta ki Pelleyt erre az interjúra. Az életrajza szerint tapasztalt riporter, aki válságos pillanatokban járt a Közel-Keleten. Az interjú alatt tanúsított viselkedése alapján látszólag fogalma sincs az ott élő emberekről és gondolkodásukról. Ez vagy azért van, mert sosem beszélt velük és tényleg nem tud róluk semmit, vagy direkt tettette magát ennyire tudatlannak és felkészületlennek. Ahmadinezsáddal interjút készíteni egyébként hatalmas fogás egy riporternek, annyi mindent lehet kérdezni. Ehhez képest sehogyan sem tudott kilépni az amerikai érdekekkel összefüggő kérdések köréből. Valamiért nem vette észre (vagy nem akarta észrevenni), hogy az iráni elnök békére, emberi jogokra és egyebekre vonatkozó kijelenései nagyon hangzatosak ugyan, de nem vezetnek sehova. Ehelyett sokszor körbejárt, pedig megkérdezhetett volna olyan dolgokat, amelyek Irán geostratégiai helyzetére, a térség ellenőrzésével kapcsolatban Szaúd-Arábiával való rivalizálására, esetleg az országa reformjaira vonatkoznak. De nem tette. Így viszont kapott a világ egy 60 perces propagandafilmet arról, hogy a „gonosz” Irán elnöke mennyire nyitott és békés szándékú politikus. Nekem teljesen szimpatikus volt ez alapján.

A szimpátiához hozzájárult az a rendkívül udvariatlan fogadtatás, amelyben a Columbia Egyetemen részesítették. A bevezetőben fölolvasták az Amnesty International jelentését az iráni jogsértésekről, majd kisszerű és könyörtelen diktátornak nevezték a vendéget, aki beszédében ki is kérte magának. Tapsot kapott érte. Sokszor voltam Iránban, ott ez a fajta vendégszeretet teljesen elképzelhetetlen.

Hogy én se legyek poplista, hozzáteszem, hogy a holokauszttal, a homoszexualitással és más hasonló témákkal kapcsolatban Ahmadinezsád álláspontja vállalhatatlan. Az otthon be nem tartott ígéretei sem hozzák jobb hírbe. Nem véletlen, hogy nem népszerű. De a süketek párbeszédében hatalmas showt nyomott.

A kedvenc részem a következő:
Pelley: „Bush rendkívül vallásos ember. Mint Ön.”
Ahmadinezsád: „Tényleg, Mr. Bush vallásos?”
Pelley: „Nagyon. Csakúgy, mint Ön.”
Ahmadinezsád: „Kérem, mondja meg nekem, melyik az a vallás, amely azt mondja a követőinek, hogy szálljanak meg egy országot és öljék meg az embereket? … A vallás arra tanít, hogy tiszteljük a tulajdont, a mások életét. Az emberi jogokat…”
Ettől kezdve kabaré. Még a végén az amerikaiak fogják velem megkedveltetni ezt a műfajt.

Kíváncsi vagyok, vajon hogy nézett volna ki egy ilyen esemény Bushhal, Teheránban.

Világlátás: ez-az Bangkokról

Az angyalok városa, Bangkok

„Gyere pingpong-showra!” – állított meg egy kacsintós törpe thai. Ha kínai lett volna, talán az asztalitenisz jut eszembe, de így a punciból célbalövés, kisfiúsan nőies thai csajok, és nyáladzó német sörivók társaságára gondoltam először. „Itt van a kedvesem” – mutattam magam mögé, hárítva ezzel a biztosan remek programot. „Nem baj, majd ha vele végeztél, gyere!”

Bangkok a ladyboyok és a shemale-ek városa. Vigyázni kell, kivel kezd ki az ember. Mert rengeteg fiú lányra hasonlít. De nem ezért lett Bangkok helyi neve Angyalok városa, thai nevén Krung Thep Maha Nakhon. Ez a város hivatalos nevének rövid változata. A Guinness-rekorder hosszúságú név tartalmaz egyéb magasztos jelzőket is, mint például az örök ékkő városa. Bangkok igyekszik rászolgálni ezekre. Szép csöndben hatalmasat fejlődött és Szingapúr vagy Kuala Lumpur méltó versenytársa lett az utóbbi évtizedben.

Földrajzi fekvése és nyitott politikai-gazdasági környezete tette lehetővé ezt az ugrást. Délkelet-Ázsia közepén fekszik, összekötve Indokínát a Maláj-félszigettel, Szingapúrral és Indonéziával. Malajziát leszámítva szomszédai (Mianmar, Laosz, Kambodzsa) háborúk, népirtások, katonai diktatúrák által súlytott országok voltak, és maradtak többé-kevésbé kaotikusak mind a mai napig.

Thaiföld nyitottságát mi sem bizonyítja jobban, hogy a főváros lakosságának negyede nem thai. Él itt több mint negyedmillió kínai, a világ legnagyobb japán közössége (természetesen Japánon kívül), százezer indiai és vagy ötvenezer európai. De ez mind eltörpül ahhoz a jó félmilliósra becsült illegális bevándorlóhoz képest, akik a sokkal rosszabb helyzetben lévő környező vidékekről érkeznek szerencsét próbálni: burmaiak, khmerek, pakisztániak, de szép számmal akadnak oroszok, ukránok és feketék is.

Bangkok a világ 22. legnépesebb városa, hivatalosan hétmilliós, de a becslések szerint kétszer ennyien élnek, dolgoznak itt. Több mint 1000 felhőkarcolója miatt a 17. legmagasabb építésű város (New York volt az első, de 9/11 a 3. helyre csúsztatta vissza) bolygónkon. Ötmilliónál is több bejegyzett járműve nap mint nap okoz közlekedési káoszt és visz közelebb a tüdőrákhoz. Ezeket elkerülendő a forgalom egy része a Chao Praya folyón bonyolódik, valamint metrón és magasvasúton. A városépítés nem tudott együtt fejlődni az autók hatalmas számával, így az utak egyre feljebb költöztek. Ma már nem ritka a három-négyszintes gyorsforgalmi út. A turisták szerint Bangkok a világ leginkább leaszfaltozott városa a sokemeletes utak miatt. Mindez persze ahhoz vezetett, hogy sokak ötödik-hatodik emeleti lakása gyorsan értéktelenné és zajossá vált. A város viszont működőképes maradt.

A magasvasút, vagy itteni nevén Skytrain igazi ínyencség a négyemeletes budapesti épületek látványához szokott hazánkfiának. 15-20 méter magasan, felhőkarcolók között suhan, van benne légkondi, tévé és a jegy is mindössze egy dollár körüli bathba kerül a távolságtól függően. Hogy mennyire környezetbarát, azt egyszerű volt kiszámítani. Minden szerelvénybe nagyjából ezer utas fér, ennyien 800 autóban ülnek általában. Fentről nézve kéjes a káröröm, ahogy a hangyának látszó kocsik végtelen álló sorát bambulom a magasból.

Ma már nem létezik modern város plázák nélkül. Hogy szükség van-e rájuk, arról lehet vitatkozni – Bangkok lakóinak biztosan. Elég hamar beletanultak a plázakultúrába, amely magyar árakhoz viszonyított drágaságához képest is hatalmas tömegeket vonz. A hazai bevásárlóközpontokon felnőtt ember pedig csak ámul, milyen az, amikor sok pénzből valami nagyot és színvonalasat építenek: a félmillió négyzetméteres Siam Paragon hat emeleten, átriumos belsővel, Magyarországon még nem létező, háromdimenziós IMEX-mozival, a világ luxuscégeinek üzleteivel, Ferrari- és Lamborghini-szalonnal képeszti el a hazánkban nem ehhez szokott látogatókat.

A vásárlás másik véglete a turista- és hippinegyed, vagyis inkább az egyetlen utcából és szűkebb környezetéből álló Khao San Road kavalkádja. A háromdolláros póló-, kétdolláros hamiscédé- és bahiaboltjai vonzzák a nyugati világ olcsó beszerzésre kiéhezett turistáit. A színvonalat semmi sem garantálja itt, idős európaiak próbálnak megfűzni fiatal thai ladyboyokat, hogy tegyenek kedvükre, ittas britekre hajtanak a thai ifjak, minden eladó, nők, hamis iratok, Kabul-Mogadishu repülőjegy…

Stoppolni tudni kell. Én tudok. És te?

Rendhagyó kampány átstoppolva Európán

Augusztusban 50 stoppos indult útnak Rigából, hogy három és fél hét alatt, nyolc országon és 3000 kilométeren keresztül stoppolva eljussanak Brüsszelbe, ahol az unió vezetői fogadták őket. A 15 országból verbuválódott csapat célja nem kevesebb, mint az ENSZ Milleniumi Fejlesztési Céljainak a népszerűsítése. Ki hallott már róluk?

Egymilliárdnál is több ember él kevesebb, mint napi 1 dollárból, a világ népességének a fele (3 milliárd) kevesebb, mint napi 2 dollárból. A világ 3 leggazdagabb emberének nagyobb vagyona van, mint amennyi 600 millió embernek Földünk legszegényebb országaiban. 100 millió gyermeknél is több marad ki az iskolából. A felnőttek negyede nem tud írni vagy olvasni. A kétharmaduk nő. 50 országban a gyerekek tizede meghal születéskor, a fejlett országokban ez az arány 140-szer jobb. 2 és fél milliárdan nem jutnak megfelelő higiéniához, 1 milliárd ember pedig nem jut tiszta ivóvízhez. Ezek a tények, amelyek miatt az ENSZ meghatározta Milleniumi Fejlesztési Céljait, amelyek közül a legfontosabb, hogy 2015-ig felére csökkenjen a világon a szélsőséges szegénységben élő, és az éhínségtől szenvedő emberek száma.

EURIZONS 2007

A tavalyi év tavaszán a világon eddig egyedülálló kezdeményezés indult annak érdekében, hogy az Európai Unió polgárai kapcsolatba kerüljenek az ENSZ azon célkitűzéseinek megismerésével, amelyekkel a fejlett Észak igyekszik segíteni a problémákkal küzdő Délen. Kulcsszavai a szegénység elleni küzdelem, az esélyegyenlőség, a fenntartható fejlődés, a globális felelősségvállalás és az Észak és Dél közti párbeszéd.

Az Európai Túra a Globális Felelősségvállalásért - EURIZONS - nevet viselő projekt egy olyan EU által is támogatott kampány, amelynek célja az ENSZ Milleniumi Fejlesztési Céljainak a népszerűsítése, és ezáltal a nemzetközi figyelem felkeltése. Lettország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Svájc, Németország, Franciaország és Belgium egy-egy városában kétnapos rendezvénysorozattal készülnek arra, hogy minél több embernek elvigyék üzenetüket. Utcaszínház, utcazene, bohócműsor, zsonglőrködés, flash mob, sajtótájékoztató, prezentáció, fotókiállítás, vetítés, médiakampány, szórólapok, fair trade sátor és rengeteg európai NGO segít mozgósítani a helyi közönséget. Útközben, akitől csak lehet írásos üzenetet gyűjtenek az európai politikusok számára, amivel megvalósul végre a közvetlen kommunikáció az EU vezetése és állampolgárai között.

A csapat célja az ismeretterjesztésen túl a felelősség hangsúlyozása. Megnyilatkozásaikban rámutatnak, hogy a nyugati világ – így Európa is – a probléma egyik okozója, amely nem menekülhet el a szegénység és az elmaradottság hatásai elől, ezért a megoldásukban is aktívan részt kell venni. Ennek egyik legfőbb eszköze az EU-t irányító politikusok nyilvános számon kérése a fejlesztési célokkal kapcsolatos ígéreteik betartásában.

Hogy hatékony-e az EURIZONS 2007 idei kampánya, azt egyelőre csak sejteni lehet. De kiindulva a tavalyi túra értékeléséből annak kell lennie. Az utólagos értékelés eredménye szerint nagyjából egymillió embert értek el közvetlenül és a helyi médiumok útján. Az Európai Parlamentben átadták az európai polgárok üzeneteit és előadást tartottak a képviselőknek. Az EURIZONS tagjai Európa és a világ minden részén többé-kevésbé a közös célokért dolgoznak tanárként, közgazdászként, önkéntesként.

Stoppolás

A szervezés kezdetén komoly kérdés volt, hogyan lehet egy ekkora csapatot gyorsan és gazdaságosan szállítani úgy, hogy a legkevesebb pénzbe és károsanyag-kibocsátásba kerüljön és esetleges egyéni igényeket is ki lehessen elégíteni. Mindenkinek megfelelni lehetetlen, így jött az ötlet, hogy az utazást mindenki oldja meg maga - stoppal. Látszólag lehetetlen küldetés 50 ember számára, és mégis működik. Sokan azt hiszik, ma már kihalófélben van ez a szubkultúra, pedig nem. Európa útjain ezerszámra találunk főleg fiatalokat, akik a stoppolásban látják az igazi utazást és kalandozást. És hogyan stoppol 50 ember? Párokban, lehetőleg fiú lánnyal, lehetőség szerint más országból. A közös stoppolás (szenvedés, balszerencse, siker, várakozás) tökéletes alkalom a másik kultúrájának megismerésére.

A túra minden résztvevőjének megvan a véleménye arról, hogy miért is jó stoppolni. A legkézenfekvőbb válasz az, hogy ingyen van. Emellett azonban számos más előnnyel is bír. Ha már a fenntartható fejlődésről és a környezetvédelemről van szó, nem árt példát mutatni. Az EURIZONS 2007 csapata úgy szeli át Európát 3000 kilométeren keresztül, hogy annyira károsítja csak a környezetét, amennyire a kampányanyagokat és közös felszerelést szállító mikrobusz szennyez. Ezen kívül remek alkalom arra, hogy a legkülönbözőbb emberek véleményét megismerjék ebben a témában. Az 50 ember 25 párban stoppol, ami nyolc utazás alatt, városok között átlagosan három fuvarral számolva körülbelül 6-700 emberrel való személyes beszélgetést eredményezett a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből. Mercedessel száguldó cseh pap, lengyel kamionos, szír vendégmunkás, oldsmobillal furikázó francia milliomos, német metálzenész és magyar hentes - az a közös bennük, hogy mindannyian érdeklődnek nem mindennapi társaság és küldetésük iránt.

A Milleniumi Fejlesztési Célok

„Az ENSZ Millenniumi Nyilatkozata és a Millenniumi Fejlesztési Célok, melyeket a világ 189 országának és kormányának vezetői fogadtak el 2000-ben, egy olyan, a szegény és gazdag országok közti összefogást vetít előre, amelynek célja a kirívó szegénység elleni küzdelem és az, hogy konkrét, mérhető javulás következzen be a világ minden részén emberek millióinak életében. A Milleniumi Fejlesztési Célok az emberiség fejlődésének fontos kerettervét jelentik - kezdve minden gyermek alapfokú iskolai képzésének gondolatától, a gyermek és anyasági halandóság csökkentéséig, a HIV/AIDS és más súlyos betegségek terjedésének visszaszorításán át, egészen addig, a kiemelten fontos célig, hogy 2015-ig felére csökkenjen a világon a szélsőséges szegénységben élő, és az éhínségtől szenvedő emberek száma.” – írta Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár egy 2005-ös levelében.

A cél nemes, talán túlságosan idealisztikus. De ez az egyetlen esély arra, hogy a világ vezetőitől számon lehessen kérni ígéreteiket. Hogy határidőket és pontos célokat jelöljön ki a globális problémák megoldására. A csapat célja mégsem a világ megváltása, csak a gondolat elültetése az erre fogékony pár ezer emberben.

Drugs are bad, O.K.?

Narkóterror

Afganisztánban a terror elleni háború lassan aktualitását veszti, a legfőbb ellenség a tálibok pénzügyi hátterét biztosító drogbiznisz. Az eddigi drogstratégia csődöt mondott, 2007-ben minden korábbinál több ópium került a piacra, dollárban mérve százmilliós nagyságrendű bevételt hozva a Talibánnak és a militáns iszlám csoportoknak.


Az utóbbi két évben a "drogháború" vált a Talibán leghatékonyabb eszközévé Afganisztánban. A tálibok új erőre kaptak a számtalan farmer támogatása miatt, akik valamilyen módon függnek az ópiumtermeléstől, mint egyetlen bevételi forrásuktól. A Talibán napról napra erősebb, különösen az ország keleti és déli részén. A drog elleni háború lassan beárnyékolja a terror elleni háborút.

A UNODC-jelentés

Földünk drogfogyasztása folyamatosan nő, a kapcsolódó bűncselekmények száma ugyancsak, miközben minden tiltás ellenére egyre jobb üzletnek bizonyul. A kábítószer-termelést- és elosztást uraló szindikátusok becslések szerint 4-500 milliárd dolláros profitra tesznek szert évente. A különböző szervezetek, mint a Talibán, a kereskedelemből származó bevételt többek között fegyvervásárlásra fordítják, amivel a Nyugat biztonságát veszélyeztetik.

Afganisztánban a gazdaság alapja az ópiumtermelés- és kereskedelem, a társadalom minden rétege érintett benne egészen a legfelsőbb körökig. A 35 ezer fős NATO haderő jelenléte látszólag semmin sem változtat. Az ENSZ kábítószerrel foglalkozó szerve, a UNODC (United Nations On Drugs and Crime) legfrissebb Afghan Opium Survey 2007 felmérése szerint idén 17 százalékkal nagyobb területen 34 százalékkal több ópiumot termeltek, mint tavaly. Az ország 34 tartományából 21-ben termesztik az ópium alapanyagát adó mákot. Az ópiumot nem termelő tartományok száma így 6-ról 13-ra emelkedett. A javulás jelentősnek tűnik, de számos körülményt elfed.

Az ENSZ-beszámoló szerint az ópiumtermelés nagymértékű csökkenése Közép-és Észak-Afganisztánban annak köszönhető, hogy a farmereket alaposan előkészített akciókkal ösztönözték a legális jövedelemszerzésre. A külső segítséget, iskolát, egészségügyi ellátást, elektromosságot, infrastruktúrát kapott falvak mindössze 6 százaléka vesz részt az ópiumtermelésben. „Az állítás teljesen korrekt, miszerint az északi tartományokban nem termelnek ópiumot, de jelentős csempészet van arrafelé és a vezetők rengeteg pénzhez jutnak a drogkereskedelemből”- nyilatkozta Barnett R. Rubin Afganisztán-szakértő a Guardiannak.

2006-ban Afganisztán ópiumexportja 3,1 milliárd dollár volt, amely az ország GDP-jének 46%-a. Ezt a lakosság 14,3%-a állítja elő, négyötöd részben 5 déli tartományban. Az idei termés 8200 tonna ópiumra tehető, ami harmadával több a tavalyinál. Ebből összesen 1170 tonna heroin állítható elő, ami a világ teljes szükségletét fedezi. Mire mindez finomított heroinként London utcáira kerül, 38 milliárd dollár lesz az értéke.

Drog és terror

A drogkereskedők szimbiózisban élnek a lázadókkal és a terrorista csoportokkal mint a Talibán vagy az al-Kaida. Az instabilitás lehetővé teszi az ópiumtermelést, az ópiumért megvehető a védelem, a fegyver és a zsoldosok. Végül olyan környezet alakul ki, amelyben a hadurak, a drogbárók, a lázadók és a terroristák büntetlenül tevékenykedhetnek, a rendszert az ópium tartja össze.

A tálibok tevékenysége a négyszeresére nőtt és idén eddig 3700 ember életébe került, elsősorban a déli és a keleti országrészben. A lázadók több mint 600 támadást indítottak júliusban, amely a márciusi 300 támadásról emelkedett ennyire. 2006 januárja óta legkevesebb 30 NGO-s és ENSZ-es segélymunkást öltek meg, ezért a legveszélyesebb déli és keleti országrészben vannak a legkevesebben, noha itt lenne rájuk a legnagyobb szükség. A new yorki székhelyű Human Rights Watch jogvédő szervezet szerint idén 1000 civil halt meg a lázadókkal összefüggő harcokban és merényletekben.

A drogból származó bevételek akár építhetnék is az országot a hadurak befektetései formájában. Ehelyett a bevétel jelentős része a tálibok kezébe kerül, gyengítve ezzel az olyan kulcsfontosságú intézményeket, mint az igazságszolgáltatás vagy a rendfenntartás, korrumpálja a kormányzatot, és közben erősíti a Talibánt. Több régióban a gazdaságot a drogkereskedők működtetik. Eredménytelen maradt az a kezdeményezés, amely büntetlenséget és integrációt ígért azoknak a haduraknak, akik a drogból szerzett pénzüket Afganisztánban fektetik be. Ehelyett hatalmas összegek vándoroltak a dubai bankokba.

2000-ben a tálib uralom az iszlámra hivatkozva megtiltotta a máktermelést (kaptak érte szimpátiát és 48 millió dollárt Washingtontól). Ez akkor taktikai húzás volt, amely tizenegyszeresére verte fel az ópiumárakat. Ma viszont már nem annyira az iszlám, mind inkább az afgán és a nemzetközi erők elleni harc a fő szempont, aminek köszönhetően közvetlen szövetség alakult ki a tálibok és a drogkereskedők között. A Talibán minden szempontból hasznot húz a drogból: megadóztatja a farmereket (általában 10%), a laboratóriumokat és a drogszállítókat, cserébe védik a kereskedelmi utakat, vagy akár a szállítmányokat is.

Az afgán heroin nemzet-biztonsági problémákat okoz a szomszédos országokban is. Iránon, Pakisztánon, Tadzsikisztánon és Türkmenisztánon keresztül jut el a szer nagyja a nyugati (és mind gyakrabban a keleti) piacokra. Ezekben az államokban egyre nagyobb gazdasági és társadalmi problémákat okoz a kábítószer. A régióban szinte minden országnak megvan a maga szeparatista muszlim közössége vagy terrorista csoportja, akik hozzájuthatnak vagy a droghoz, vagy a bevételhez. Kínának az ujgurok, Oroszországnak a csecsenek, Üzbegisztánnak az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom, Pakisztánnak a Törzsi Területeken élő törzsek és a beludzsiak okoznak komoly fejtörést. Afganisztánban pedig több száz nem hivatalos határátkelő van, nagyrészt ellenőrizhetetlen területeken.

Az új stratégia

Az Egyesült Államok annyit költ évente a drogellenes tevékenységére Afganisztánban, mint amennyit az összes máktermelő együttesen keres meg. Eközben folyamatosan növekszik a megtermelt kábítószer mennyisége, azaz nyilvánvalóan hibás az eddigi drogpolitika. Az ópiumbiznisz a Talibánnak nem csupán anyagi hasznot hoz, hanem politikait is: őket támogatja ugyanis minden olyan szegény farmer, akiket az amerikaiak által fizetett mákirtó csapatok megfosztottak a megélhetésüktől.

Az Egyesült Államok új drogellenes stratégiája szerint a tartományi kormányzóknak több pénzt juttatnának, hogy felszámolják az ültetvényeket. Ez együtt járna egy jobban koordinált drog- és tálibellenes munkával. Szükség is van rá, ugyanis az utóbbi másfél évben voltak a legvéresebb harcok azóta, hogy az Egyesült Államok vezette koalíciós csapatok és az Északi Szövetség megdöntötte a tálibok mozgalmát 2001 őszén. A remények szerint a helyi kormányzók támogatása sokkal hatékonyabban vetné vissza az ópiumtermelést, mint a központi kormányzat által végrehajtott kezdeményezések. Kérdés azonban, hogy a nagyfokú korrupció, az átláthatatlan összefonódások miatt a tartományi szintű támogatások valóban segítik-e a termelés visszaszorítását, vagy inkább újabb milliárdokat nyelnek el a semmire. Az eddigi tapasztalatok alapján valószínűbb ez utóbbi.

A stratégia középpontjában még mindig a mákföldek megsemmisítése áll, miközben 50-ről 60 millió dollárra emeli az alternatív megélhetési források elérését – ezzel csekély 6%-ra növeli részesedését a drog üldözésére fordított összegből, az összeg maradéka még mindig a megsemmisítést támogatja. Ez a taktika vezetett ahhoz a lesújtó eredményhez, amit most is láthatunk: rekordtermés, erősödő tálibok, merényletek és állandósulni látszó katasztrofális állapotok. Az Egyesült Államok és a NATO legfőbb célja a tálibok elleni harc, ez azonban megnyerhetetlen az afgánok szimpátiája és együttműködése nélkül. Vagyis a legjobb fegyver az életminőség javítása lenne, látható gazdasági és életszínvonalbeli növekedéssel. Szakértők szerint hagyni kellene az ópium-frontot, helyette a fejlesztésre és az újjáépítésre koncentrálni inkább, mint erőltetni az eredménnyel nem kecsegtető, széles vitákat és ellenszenvet kiváltó, gyakran fegyveres beavatkozást is igénylő mákirtást. „Az Egyesült Államoknak alkalmazni kéne az „először ne sérts semmit” politikát és átmenetileg felfüggeszteni a megsemmisítést, miközben végrehajtja az új kezdeményezéseket, amelyek alternatívát kínálnak a farmereknek”- írja a Los Angeles Times egyik elemzése.

Az Egyesült Államoknak abba kell hagynia a szegény farmerek támadását és a kereskedőkre kellene koncentrálnia, akik elviszik a hasznot. Az USA Kábítószerügyi Szakhatósága (DEA- Drug Enforcement Administration) ügynökei feladata a pénzmosó hálózatok, a laboratóriumok és a szállítmányok felderítése kéne hogy legyen. A közszemlére tett lista a drogban érintett hivatalnokok és más személyiségek nevével ugyancsak elrettentő hatású lenne, mint az történt Kolumbiában is.

Finanszírozás, pénzmozgás

A drogkereskedelem hatalmas bevételeit nehéz követni. Hiába fejlesztgetik a bankrendszert Afganisztánban, a tranzakciók nagy része az informális havalán keresztül történik. Ehhez nincs szükség másra, mint egy számológépre, egy mobiltelefonra és megbízható társakra. A megbízó odaad mondjuk 100 ezer dollárt a havala egyik tagjának Kabulban. Az fölhívja a megbízható londoni partnerét, aki azonnal összeszedi a pénzt, és odaadja a megbízó által kijelölt személynek Londonban. Nincs banki tranzakció, nincs záróra, nincs hétvége: gyors, olcsó és semmi nyoma sincs hatalmas összegek áramlásának. Nyugaton élő emigránsok milliói használják a havalát, hogy hazajuttassák a családjuknak a fizetésüket, de ezzel a lehetőséggel élnek a drogcsempészek, a korrupt hivatalnokok és az iszlám militánsok is. A pakisztáni kormányzat betiltotta az ilyesfajta tranzakciókat, miután kiderült, hogy Oszama bin Laden ezt a rendszert használta Dubai és Pakisztán között. De a rendőrség kevés ahhoz, hogy megállítsa a használatát, különösen Pakisztán törzsi területein, ahol a Talibán a legerősebb – írja a Guardian.

Ugyancsak szép bevétel a táliboknak és terroristáknak az Öböl-államok gazdagjainak és a nyugaton élő emigránsoknak az adományai, amelyek pár ezer és több millió dollár között változnak. Leginkább vallási alapítványokat és iskolákat támogatnak, onnan kerül a pénz a „megfelelő” kezekbe. Legutóbb az iszlamabádi Vörös Mecsettel kapcsolatban merült fel a kérdés, hogy a minden látható bevétel nélküli madrasszája (vallási iskola) hogyan képes etetni 6000 tanulóját – és hogyan képes felfegyverkezni. A vallási adománynak álcázott finanszírozás szinte követhetetlen, főleg, hogy az utánuk való nyomozás vallási érzékenységet sért.

Vallási köntösbe bújt támogatási forma az iszlám egyik alappillére is. Ez a zakat, vagyis a muszlimok évenkénti adománya a szegényeknek. Pakisztánban ezt az állam szedi be, egyébként minden muszlimnak kötelessége, hogy annak a vagyonnak minimum 2,5 százalékát a szegényeknek adja, amihez nem nyúlt hozzá az elmúlt évben. A gazdag Öböl-menti államok muszlimjai a zakatot a jobban rászoruló országokba küldik. Egyes becslések szerint a Szaúd-Arábiából küldött adomány eléri az 50 millió angol fontot – évente. Ennek volt köszönhető, hogy az afgán-pakisztáni határvidéken tízezerszámra épültek a madrasszák, amikor a Szovjetunió afganisztáni megszállása ellen harcolókat kellett toborozni a ’80-as években – a pakisztáni titkosszolgálat segítségével. Így aztán nem meglepő, hogy a radikális muszlimok éves zakatja az iszlamisták és a nyugat ellen harcolók kasszájában köt ki.




Afganisztáni drogadatok

A mákültetvények területe tavaly óta 17%-kal nőtt, 193 ezer hektárra. A kiirtott területek aránya 24%-kal ugyan nőtt, de ez még mindig elhanyagolható. Az időjárás miatt a hozam a hektáronkénti átlagos 37 kg-ról 42,5-re növekedett, aminek következtében az össztermelés 34%-kal lett több (6100 helyett 8200 tonna). A világ heroinjának 93%-a származik Afganisztánból. Idén 14%-kal több háztartás, összesen 3,3 millió ember egyetlen bevételi forrása volt a máktermesztés. A nyers ópium ára 9%-kal csökkent (86 USD/kg). Az afgán GDP 2005-ben és 2006-ban 29%-kal lett nagyobb, idén 12%-os növekedést várnak, amivel eléri a 7,5 milliárd dollárt. Az ópiumtermelő családok éves bevétele a GDP-nél nagyobb ütemben, 16%-kal nőtt (évi 1965 USD-ra), ezzel a szegény családok megközelítették az országos átlagot. A búzatermesztés utáni bruttó bevétel 3%-kal 546 dollárra nőtt hektáronként, míg az ópium után 13%-kal többet, 5200 dollár bruttó bevételt könyvelhetnek el a termesztők.

Egy tipikus afgán történet

A ’80-as évek végén az Egyesült Államok rendőrsége letartóztatott egy fiatal afgánt Las Vegasban. Egy zacskó heroint próbált meg eladni egy civil ruhás nyomozónak – kétmillió dollár utcai értékben. A férfi három év nyolc hónapot ült Nevada állami börtönében, a felesége felfüggesztett ítéletet kapott. Később azzal mentegette magát, hogy a mézesheteit töltötte a feleségével, és egyébként is fiatal volt, és George W. Bushra hivatkozott, akit 1976-ban ittas vezetésért tartóztattak le és találtak bűnösnek. A férfit Izzatullah Wasifinek hívják, és ma ő az afgán kormányzat korrupcióellenes ügynökségének a vezetője.