2007. szeptember 18., kedd

Stoppolni tudni kell. Én tudok. És te?

Rendhagyó kampány átstoppolva Európán

Augusztusban 50 stoppos indult útnak Rigából, hogy három és fél hét alatt, nyolc országon és 3000 kilométeren keresztül stoppolva eljussanak Brüsszelbe, ahol az unió vezetői fogadták őket. A 15 országból verbuválódott csapat célja nem kevesebb, mint az ENSZ Milleniumi Fejlesztési Céljainak a népszerűsítése. Ki hallott már róluk?


Egymilliárdnál is több ember él kevesebb, mint napi 1 dollárból, a világ népességének a fele (3 milliárd) kevesebb, mint napi 2 dollárból. A világ 3 leggazdagabb emberének nagyobb vagyona van, mint amennyi 600 millió embernek Földünk legszegényebb országaiban. 100 millió gyermeknél is több marad ki az iskolából. A felnőttek negyede nem tud írni vagy olvasni. A kétharmaduk nő. 50 országban a gyerekek tizede meghal születéskor, a fejlett országokban ez az arány 140-szer jobb. 2 és fél milliárdan nem jutnak megfelelő higiéniához, 1 milliárd ember pedig nem jut tiszta ivóvízhez. Ezek a tények, amelyek miatt az ENSZ meghatározta Milleniumi Fejlesztési Céljait, amelyek közül a legfontosabb, hogy 2015-ig felére csökkenjen a világon a szélsőséges szegénységben élő, és az éhínségtől szenvedő emberek száma.

EURIZONS 2007

A tavalyi év tavaszán a világon eddig egyedülálló kezdeményezés indult annak érdekében, hogy az Európai Unió polgárai kapcsolatba kerüljenek az ENSZ azon célkitűzéseinek megismerésével, amelyekkel a fejlett Észak igyekszik segíteni a problémákkal küzdő Délen. Kulcsszavai a szegénység elleni küzdelem, az esélyegyenlőség, a fenntartható fejlődés, a globális felelősségvállalás és az Észak és Dél közti párbeszéd.

Az Európai Túra a Globális Felelősségvállalásért - EURIZONS - nevet viselő projekt egy olyan EU által is támogatott kampány, amelynek célja az ENSZ Milleniumi Fejlesztési Céljainak a népszerűsítése, és ezáltal a nemzetközi figyelem felkeltése. Lettország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Svájc, Németország, Franciaország és Belgium egy-egy városában kétnapos rendezvénysorozattal készülnek arra, hogy minél több embernek elvigyék üzenetüket. Utcaszínház, utcazene, bohócműsor, zsonglőrködés, flash mob, sajtótájékoztató, prezentáció, fotókiállítás, vetítés, médiakampány, szórólapok, fair trade sátor és rengeteg európai NGO segít mozgósítani a helyi közönséget. Útközben, akitől csak lehet írásos üzenetet gyűjtenek az európai politikusok számára, amivel megvalósul végre a közvetlen kommunikáció az EU vezetése és állampolgárai között.

A csapat célja az ismeretterjesztésen túl a felelősség hangsúlyozása. Megnyilatkozásaikban rámutatnak, hogy a nyugati világ – így Európa is – a probléma egyik okozója, amely nem menekülhet el a szegénység és az elmaradottság hatásai elől, ezért a megoldásukban is aktívan részt kell venni. Ennek egyik legfőbb eszköze az EU-t irányító politikusok nyilvános számon kérése a fejlesztési célokkal kapcsolatos ígéreteik betartásában.

Hogy hatékony-e az EURIZONS 2007 idei kampánya, azt egyelőre csak sejteni lehet. De kiindulva a tavalyi túra értékeléséből annak kell lennie. Az utólagos értékelés eredménye szerint nagyjából egymillió embert értek el közvetlenül és a helyi médiumok útján. Az Európai Parlamentben átadták az európai polgárok üzeneteit és előadást tartottak a képviselőknek. Az EURIZONS tagjai Európa és a világ minden részén többé-kevésbé a közös célokért dolgoznak tanárként, közgazdászként, önkéntesként.

Stoppolás

A szervezés kezdetén komoly kérdés volt, hogyan lehet egy ekkora csapatot gyorsan és gazdaságosan szállítani úgy, hogy a legkevesebb pénzbe és károsanyag-kibocsátásba kerüljön és esetleges egyéni igényeket is ki lehessen elégíteni. Mindenkinek megfelelni lehetetlen, így jött az ötlet, hogy az utazást mindenki oldja meg maga - stoppal. Látszólag lehetetlen küldetés 50 ember számára, és mégis működik. Sokan azt hiszik, ma már kihalófélben van ez a szubkultúra, pedig nem. Európa útjain ezerszámra találunk főleg fiatalokat, akik a stoppolásban látják az igazi utazást és kalandozást. És hogyan stoppol 50 ember? Párokban, lehetőleg fiú lánnyal, lehetőség szerint más országból. A közös stoppolás (szenvedés, balszerencse, siker, várakozás) tökéletes alkalom a másik kultúrájának megismerésére.

A túra minden résztvevőjének megvan a véleménye arról, hogy miért is jó stoppolni. A legkézenfekvőbb válasz az, hogy ingyen van. Emellett azonban számos más előnnyel is bír. Ha már a fenntartható fejlődésről és a környezetvédelemről van szó, nem árt példát mutatni. Az EURIZONS 2007 csapata úgy szeli át Európát 3000 kilométeren keresztül, hogy annyira károsítja csak a környezetét, amennyire a kampányanyagokat és közös felszerelést szállító mikrobusz szennyez. Ezen kívül remek alkalom arra, hogy a legkülönbözőbb emberek véleményét megismerjék ebben a témában. Az 50 ember 25 párban stoppol, ami nyolc utazás alatt, városok között átlagosan három fuvarral számolva körülbelül 6-700 emberrel való személyes beszélgetést eredményezett a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből. Mercedessel száguldó cseh pap, lengyel kamionos, szír vendégmunkás, oldsmobillal furikázó francia milliomos, német metálzenész és magyar hentes - az a közös bennük, hogy mindannyian érdeklődnek nem mindennapi társaság és küldetésük iránt.

A Milleniumi Fejlesztési Célok

„Az ENSZ Millenniumi Nyilatkozata és a Millenniumi Fejlesztési Célok, melyeket a világ 189 országának és kormányának vezetői fogadtak el 2000-ben, egy olyan, a szegény és gazdag országok közti összefogást vetít előre, amelynek célja a kirívó szegénység elleni küzdelem és az, hogy konkrét, mérhető javulás következzen be a világ minden részén emberek millióinak életében. A Milleniumi Fejlesztési Célok az emberiség fejlődésének fontos kerettervét jelentik - kezdve minden gyermek alapfokú iskolai képzésének gondolatától, a gyermek és anyasági halandóság csökkentéséig, a HIV/AIDS és más súlyos betegségek terjedésének visszaszorításán át, egészen addig, a kiemelten fontos célig, hogy 2015-ig felére csökkenjen a világon a szélsőséges szegénységben élő, és az éhínségtől szenvedő emberek száma.” – írta Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár egy 2005-ös levelében.

A cél nemes, talán túlságosan idealisztikus. De ez az egyetlen esély arra, hogy a világ vezetőitől számon lehessen kérni ígéreteiket. Hogy határidőket és pontos célokat jelöljön ki a globális problémák megoldására. A csapat célja mégsem a világ megváltása, csak a gondolat elültetése az erre fogékony pár ezer emberben.

1 megjegyzés:

Rituka írta...

Mit keres a Livi ezen a kepen?!