Félelmetes hazajutás a riviéráról
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgBeJHB2zTqGlgKJQtm0ZkSyffqS6CZ7_9VhBTHFfBfvSn0Lv-iIPJRNRIRfFqfZ9p8fI6XdHWXgDr8Y3Kjoq4N-RbWvsBkpgdZuP20RQ9ZgyNhIkZbN8uzXwWRPGQTqC6XUBzguVITrA/s320/berat,+albania.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjvoShByeEUusRWhts2bQ9L5lzW9lFkN_hLAEjQ6q3IcKHnpWWJpIOB46bqzMTgWJ6qucp-S3isUThJFDUMikyVI_k-XSR5qeNjSofs-sd9lICLikytpdW31bEho0CXxNSmHHDCVkxvLA/s400/berat+(28).jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgonVxTHcNFesmWPKnBi5bSl05eJjxY5t1-Id43Up968mSq_Srz7nKMoVE0ncN6jH7bbNlQMEalcZ0R4fVM8uJ1p9uYl9jNLCFa4ec_twwt22-3Ag75Qd7AqE2nyGwrnojqI_oZK-h_ug/s320/tirana+(191).jpg)
Reggel elhagytam Tiranát, Podgorec felé félálomban. Eleinte aggódtam kicsit, mivel nem volt belépő pecsétem Albániába, és a 10 eurós díjat sem fizettem ki. A sofőr életveszélyes tempóban vitt át a hatalmas hegyeken, szerencsére átaludtam a nagyját, különben tuti hányás lett volna a vége. Végül fantasztikus hegyek között, az Ohridi tó partján léptem át Macedóniába. A nem túl forgalmas határon az albán faszi egy darabig nézte az útlevelet, de a pecsétre természetesen nem lelt rá, végül megkérdezte, mennyit fizettem belépéskor. Amint megtudta, hogy 10 eurót, megnyugodott és beütötte a kilépést. Így életemben először önhibámon kívül spóroltam egy napi szállást. És aztán stoppal-busszal eljutottam Ohridba:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiERY3kGpJfU4FP3ipgeg4UOeqvx3SB1trGbNeXCKPZiHJYGh3EQB9b1s_3QnbjJe9lyb_zgSKrl3r4-85DGmnFonk2T97nHPufvyvd8vm6vuBt127uOS6ymfSKbRhNQHEtd8NhC8Pu1Q/s400/ohrid+(68).jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZuKJJMCAGbB1vQLSs-m2sdT1ZzJUxY2mswb3MN1Tf_1oLsxDFCNqYWoeN29NbAzd0_Wip80ZmPIuSx7lc8SevgPlafrLOg6s-l4XFPGhcG2HWh7NpZvo50RP0UZuFd2yIp2BObpx4JQ/s400/ohrid,+macedonia.jpg)
Ezerkétszáz méteres hegyek között, a macedón-albán határvidéken hatalmas, kristálytiszta tó köré szerveződött a két ország turizmusának egy része. A vidék legnagyobb városa Ohrid. Egykor ortodox egyházi központ volt, 365 temploma után el is nevezték „szláv Jeruzsálemnek”. Ma forgalmas üdülőváros rengeteg kávézóval és csodálatos óvárossal.
Ohridra markánsan rányomja bélyegét a vallási központ jellege, amely a turisták számára elsősorban a hihetetlen mennyiségű felújított kisebb-nagyobb templomban nyilvánul meg. De a legtöbben nem ezért szeretik, hanem mediterrán hangulata miatt. Nyári hétvégeken megtelik macedón turistákkal, valamint évről évre több nyugatival. Ilyenkor lépni sem lehet a belváros utcáin, akkora a késő éjjelig mulató hedonista tömeg. A környezet és a kiszolgálás színvonala nyugati, az árak szerencsére még a Balkánhoz állnak közelebb.
„Nálunk már nincs szabad hely, de üljön le, igyon egy limonádét” – kínál egy idős macedón úr, amikor bekopogtatok hozzá szállás után érdeklődve. Miközben hozza az üdítőt, a felesége eltűnik, majd pár perccel később mégiscsak mutat egy szobát. „A bátyámé, de átköltöztettük magunkhoz. Érezze otthon magát.” Ilyen módon 10 euróért sikerült konyhás-fürdőszobás lakrészt bérelni a belváros külső peremén, a tóparttól 10 perc sétára. Mindezt a csúcsszezon közepén, a legforróbb nyári hétvégék egyikén. A vasárnapi buszra Szkopje felé már nem volt ennyire egyszerű följutni.
A város és a környező vidék, az Ohrid-régió az UNESCO világörökség része lassan 30 éve. A régióba tartoznak az albán határvidék kisebb-nagyobb ortodox templomai és kolostorai, Ohrid városa zegzugos utcácskái, a 10. századi fellegvár, és persze maga a tó. Az Ohridi-tó kétségtelenül a Balkán egyik gyöngyszeme. A majd’ 300 méter mély vizében helyenként 20 méter mélyre lelátni, a víz mindig friss és kellemesen hűvös. Emellett több mint kétszáz olyan állatfajnak nyújt élőhelyet, amely kizárólag itt fordul elő. Hogy miért nem épült még köré a környezetet tönkre tevő tömegturizmus, elég nyilvánvaló: a hegyek olyan meredeken esnek a tóba, hogy helyenként az utat is nehéz volt elvezetni a hegyoldalban. Az albán oldal kevésbé hegyes, de őket nem is érdekli annyira a tó, hiszen van tengerük.
A nemzetközi védelem és a viszonylagos elzártság ellenére az ökológiai bomba itt is ketyeg. Problémát jelent a lehalászás, az értékes partszakaszok miatt csökken a nádasok mennyisége, a folyamatosan bővülő tömegturizmussal járó part menti szolgáltatóipar és hajóforgalom szennyezi a tavat. Turistaként szerencsére még semmi sem látszik ebből. Egyelőre csak az édenkertet látjuk.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgRHUFE_jOh50gmK86JUfLmDxDDKO2I_DaI3B0NKldsAij5WTI0AsUN0cS-2cmsze9U2826yiY7ygW4b2VctjKgv2qox-NLnLStbLp1s0zYSjPsOOmn5kV4zMFhCdlKl5NvnmBh_XaXxg/s200/albania+(15).jpg)
„Nálunk már nincs szabad hely, de üljön le, igyon egy limonádét” – kínál egy idős macedón úr, amikor bekopogtatok hozzá szállás után érdeklődve. Miközben hozza az üdítőt, a felesége eltűnik, majd pár perccel később mégiscsak mutat egy szobát. „A bátyámé, de átköltöztettük magunkhoz. Érezze otthon magát.” Ilyen módon 10 euróért sikerült konyhás-fürdőszobás lakrészt bérelni a belváros külső peremén, a tóparttól 10 perc sétára. Mindezt a csúcsszezon közepén, a legforróbb nyári hétvégék egyikén. A vasárnapi buszra Szkopje felé már nem volt ennyire egyszerű följutni.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEilHHmx2wSSRd77zS9w3oxV2HQ_TSPKSrwPe0uzIC87vjI-LI8nDJ-xuNAS4BWFNf5hh5iBYAxM0gdBy1-EA9ssb9-KxCK8a-omRzq2iMCl_R9pE_zPkKcYVCTmLTS4OLf9wIVXCUa_KQ/s320/ohrid+(142).jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEig3TTJ1_pJofa7AbqPXB8rFhT_quV5uZ0-Rtq4sxpBZJjuEa_ULgRbzVIF0CbFUQq3C2vpEhxconvJKBEnxZyc5QiGW1SR9NpJpcdnupBv8OGV9DynGfEP5E15VbD_fSj3yyV0wsy6Nw/s320/ohrid+(90).jpg)
Hazafelé még megálltam Pristinában néhány órára, és jegyet vettem az esti buszra Belgrádba. Bár ne tettem volna. Szerbiában utazni olyan - hogy klasszikust idézzek - mint sajtreszelővel rejszolni: eleinte szórakoztató, de inkább fájdalmas. Koszovóból határellenőrzés nélkül kilépve jó ütemben indultunk Belgrád felé, minden jel arra mutatott, hogy elérem a reggeli budapesti vonatot. Azonban valahogy csak nem akart vége lenni a hegyes résznek, és egyre meredekebb utakon egyre élesebb kanyarokban tolattunk, végül földúton döcögtünk a hatalmas busszal. Eltévedtünk a koszovói határvidéken... Három órával később újra aszfalton voltunk - éppen a koszovói határon lévő szerb őrbódé mellett, amit órákkal korábban elhagytunk. A többiről tudni sem akarok: a budapesti vonatot lekéstem, helyi vicinálisokkal elvergődtem Szabadkára (nagy mecset épül éppen), átgyalogoltam Magyarországra, majd egy gyors stoppal (egy vadőr vett fel, aki szerbektől elkobzott madarakat vitt a menhelyre) elértem az épp akkor induló vonatot Budapestre.
Azóta egy hét telt el. Nem fogjátok elhinni, de ma este indulok - Belgrádba, majd onnan Isztambulba, Damaszkuszba, Bejrútba. A következő kalandok tehát a Közel-Keletről jönnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése