Egy hónap kiesett, tudjátok be az év végi hajtásnak, és az azt követő lustálkodásnak. Kivételesen (és eddig először) nem rólam lesz szó. Az alábbi írással és fotókkal egy kis inspirációt adok az új évhez. Tudom, dögöljek meg:-) De azért jó olvasgatást!
Aki történelmet írt a Panama-csatornán
„Sötét van. Arra ébredek, hogy történt valami. Aludtam és valami történt! Fény fel, majd gyorsan kibújok a kabinból… Az üzemanyagtank a vízben, csak az üzemanyagtömlő tartja. A motor lába a vízben, a kötelek összevissza, a hajóban mindenhol víz, az egész konyha a navigációs dobozon, a jobboldali rekesz csurig van vízzel, a középső rekesz félig. Minimum 100 l víz. Vizes a hálózsák, a pokróc, a ruháim, a vízhatlan, a gázfőző a gázcsövön lóg.” - írja Méder Áron begin_of_the_skype_highlighting end_of_the_skype_highlighting a hajónaplójában. A srác 26 évesen indult neki a világnak egy hatméteres vitorlással. A hajó egy hullám miatt megborult, az árbocot a tengerbe tette, de más para szerencsére nem volt. Sőt, ennél sokkal jobb dolgok történnek vele mostanában.
Áront nem könnyű elérni útközben. E-mailes egyeztetés a szülőkkel, szívességkérés magyar rádióamatőröktől, akik el tudják érni a világ legeldugottabb pontjain is. Végül, az utolsó pillanatban Skype beszélgetés Szingapúrral.
Ha azt hiszed, elég venni egy hajót, kicsit rutinozni az Adrián, és máris nyakadba veheted a világot, súlyosan tévedsz. Áron 9-10 évesen kezdte a Balatonon, atyai segédlettel. Később a tengeren folytatták, így gyakorlatilag belenőtt a vitorlázásba, majd édesapja után ő is letette az ehhez szükséges vizsgákat. „Minden vitorlázónak van ilyen terve, mint Áronnak – csak neki ez komolyabb volt.” – így Méder István, majd elmeséli, hogyan is lehetett 3 évre itt hagyni minden kötelezettséget: „A fiam szerencsés időben vágott bele. Végzett az egyetemen, két évig dolgozott, spórolt, majd komolyabb munkahely és család híján összehozta a nagy álmot.”
Jó messze van már a 2006. augusztusi tesztút és szeptemberi indulás a Földközi-tengerről. Miután támogatók és szponzorok segítségével, na meg rengeteg energiával összerakta a 19 láb hosszú hajóját, a Carinát – egy tavi pecázásra kifejlesztett, 39 éves szériahajót, a piacon kapható legolcsóbbat –, elindult a civilizált horvát és olasz kikötők felé. A Zöld-foki szigetek után 39 nap alatt átkel az óceánon, és felejthetetlen órákat okoz néhány hivatalnoknak a Panama-csatornán való átkelésével.
„Az én csatorna átkelésem volt a legextrémebb dolog itt. A legkisebb vitorlás a csatornán, sokkal kisebb nem is mehet át – ezzel történelmet írtam.” – mesélni. Közben egészen elmebeteg dolgokra is kell vigyáznia. Panamában például hallott egy francia hajósról, aki bekattant a magánytól, mert túl rég óta utazott egyedül. Ezt a feszültséget azzal vezette le, hogy a kikötőkben hajókat gyújtogatott.
A Csendes-óceánon aztán már végképp nem kell foglalkozni a civilizációval, és kezd egy kicsit elvadulni. „Messze a civilizációtól itt kicsit mások a játékszabályok, és ezekhez kell alkalmazkodni. Ritkán fésülködök, és ritkán mosakszom (nem hordok ruhát). A lábamon néhol még mindig halvér szárad.” – ez elkerülhetetlen a szigonnyal vadászás és boncolás után. Ilyenkor a hajó is csupa halvér. Egy túlélő hajós egyébként sem mindig szalonképes európai értelemben. „Olyan bozontos a szakállam, a hajam és a ruháim nem tiszták, koszosak és foltosak, szóval nem vagyok a nők bálványa”.
Mire a Fidzsi-szigetekhez ért, a híre már megelőzte: érkezése napján jelent meg a Fiji Times-ban, azelőtt, hogy a kikötői hatóságoknál egyáltalán bejelentkezett volna. A féléves hurrikánszezon miatt kénytelen volt ezt az időt a szigeten tölteni, így aztán tiszteletbeli fidzsinek tekintették. Még nevet is kapott: Eroni. Innentől további stresszelés következett: „Talán könnyebben meg lehet érteni Fidzsit, ha van kellő házibuli tapasztalatunk. Persze olyan igazi házibuli, ahol legalább 60-80 ember jön össze, és reggel sem akarják abbahagyni. Ez a sziget egy nagy parti, itt semmit sem lehet komolyan venni. Mindenki laza, mindenki komolytalan és mindenki folyamatosan poénkodik, nincsenek merev emberek.”
Fidzsiről aztán Délkelet-Ázsia felé veszi az irányt, a cikk írásának időpontjában épp Szingapúrban dekkol. A terv: szilveszterezés Thaiföldön, aztán irány az Indiai-óceán, Sri Lanka, majd a szomáli kalózoktól veszélyeztetett vizeken Szuez.
„Roger, Roger, Roger, Roger. Jól veszlek. Vétel, vétel. Mondjad, hogy mi van a hajóval, és mi van veled! Vétel, vétel. Ismétlem: jól hallak téged. Vétel, vétel.” – hallatszik a szinte szótagolva mondott rádióüzenet. Áron éppen az indonéz szigetvilágot járja, elérni csak rádióamatőrök segítségével lehet. „A rádiózást úgy kell elképzelni, hogy általában hallok egy erős alapzajt és vannak benne néha egyéb gyengébb zajok, amikről én tudom, hogy az amatőrök hívásai. Próbálom érteni a zajt, és néha-néha elcsípek valamit, ami általában az időjárási információk számok és irányok. Sokszor tudom csak az irányt vagy csak a szélerősséget. És a több napi adatokból legtöbbször csak egy van meg, félig.” – áll Áron hajónaplójában, milyen is egy átlagos rádióbeszélgetés.
Áron vitorlázása ma is családi együttműködésen alapul: amíg a srác a vitorlákat cserélgeti a világtengereken, addig édesapja itthonról mindig küldi neki az időjárási előrejelzéseket, kikötőkkel egyeztet, vízumot intéz, vagy éppen hajózási engedélyeket kér. A vitorlázás egyébként nem való mindenkinek. „Olyannak való, aki szereti a tengert, a természetet, és nem megküzdeni akar az erőkkel, hanem megtalálni velük a harmóniát. Akinek a biztonságérzés nélkülözhetetlen, az ne induljon hasonlóútra.” – tanácsolja Áron. Ebben teljesen igaza van, ez igaz a hegymászásra meg a stoppolásra is.
Aki történelmet írt a Panama-csatornán
„Sötét van. Arra ébredek, hogy történt valami. Aludtam és valami történt! Fény fel, majd gyorsan kibújok a kabinból… Az üzemanyagtank a vízben, csak az üzemanyagtömlő tartja. A motor lába a vízben, a kötelek összevissza, a hajóban mindenhol víz, az egész konyha a navigációs dobozon, a jobboldali rekesz csurig van vízzel, a középső rekesz félig. Minimum 100 l víz. Vizes a hálózsák, a pokróc, a ruháim, a vízhatlan, a gázfőző a gázcsövön lóg.” - írja Méder Áron begin_of_the_skype_highlighting end_of_the_skype_highlighting a hajónaplójában. A srác 26 évesen indult neki a világnak egy hatméteres vitorlással. A hajó egy hullám miatt megborult, az árbocot a tengerbe tette, de más para szerencsére nem volt. Sőt, ennél sokkal jobb dolgok történnek vele mostanában.Áront nem könnyű elérni útközben. E-mailes egyeztetés a szülőkkel, szívességkérés magyar rádióamatőröktől, akik el tudják érni a világ legeldugottabb pontjain is. Végül, az utolsó pillanatban Skype beszélgetés Szingapúrral.
Ha azt hiszed, elég venni egy hajót, kicsit rutinozni az Adrián, és máris nyakadba veheted a világot, súlyosan tévedsz. Áron 9-10 évesen kezdte a Balatonon, atyai segédlettel. Később a tengeren folytatták, így gyakorlatilag belenőtt a vitorlázásba, majd édesapja után ő is letette az ehhez szükséges vizsgákat. „Minden vitorlázónak van ilyen terve, mint Áronnak – csak neki ez komolyabb volt.” – így Méder István, majd elmeséli, hogyan is lehetett 3 évre itt hagyni minden kötelezettséget: „A fiam szerencsés időben vágott bele. Végzett az egyetemen, két évig dolgozott, spórolt, majd komolyabb munkahely és család híján összehozta a nagy álmot.”
Jó messze van már a 2006. augusztusi tesztút és szeptemberi indulás a Földközi-tengerről. Miután támogatók és szponzorok segítségével, na meg rengeteg energiával összerakta a 19 láb hosszú hajóját, a Carinát – egy tavi pecázásra kifejlesztett, 39 éves szériahajót, a piacon kapható legolcsóbbat –, elindult a civilizált horvát és olasz kikötők felé. A Zöld-foki szigetek után 39 nap alatt átkel az óceánon, és felejthetetlen órákat okoz néhány hivatalnoknak a Panama-csatornán való átkelésével.
„Az én csatorna átkelésem volt a legextrémebb dolog itt. A legkisebb vitorlás a csatornán, sokkal kisebb nem is mehet át – ezzel történelmet írtam.” – mesélni. Közben egészen elmebeteg dolgokra is kell vigyáznia. Panamában például hallott egy francia hajósról, aki bekattant a magánytól, mert túl rég óta utazott egyedül. Ezt a feszültséget azzal vezette le, hogy a kikötőkben hajókat gyújtogatott.A Csendes-óceánon aztán már végképp nem kell foglalkozni a civilizációval, és kezd egy kicsit elvadulni. „Messze a civilizációtól itt kicsit mások a játékszabályok, és ezekhez kell alkalmazkodni. Ritkán fésülködök, és ritkán mosakszom (nem hordok ruhát). A lábamon néhol még mindig halvér szárad.” – ez elkerülhetetlen a szigonnyal vadászás és boncolás után. Ilyenkor a hajó is csupa halvér. Egy túlélő hajós egyébként sem mindig szalonképes európai értelemben. „Olyan bozontos a szakállam, a hajam és a ruháim nem tiszták, koszosak és foltosak, szóval nem vagyok a nők bálványa”.
Mire a Fidzsi-szigetekhez ért, a híre már megelőzte: érkezése napján jelent meg a Fiji Times-ban, azelőtt, hogy a kikötői hatóságoknál egyáltalán bejelentkezett volna. A féléves hurrikánszezon miatt kénytelen volt ezt az időt a szigeten tölteni, így aztán tiszteletbeli fidzsinek tekintették. Még nevet is kapott: Eroni. Innentől további stresszelés következett: „Talán könnyebben meg lehet érteni Fidzsit, ha van kellő házibuli tapasztalatunk. Persze olyan igazi házibuli, ahol legalább 60-80 ember jön össze, és reggel sem akarják abbahagyni. Ez a sziget egy nagy parti, itt semmit sem lehet komolyan venni. Mindenki laza, mindenki komolytalan és mindenki folyamatosan poénkodik, nincsenek merev emberek.”Fidzsiről aztán Délkelet-Ázsia felé veszi az irányt, a cikk írásának időpontjában épp Szingapúrban dekkol. A terv: szilveszterezés Thaiföldön, aztán irány az Indiai-óceán, Sri Lanka, majd a szomáli kalózoktól veszélyeztetett vizeken Szuez.
„Roger, Roger, Roger, Roger. Jól veszlek. Vétel, vétel. Mondjad, hogy mi van a hajóval, és mi van veled! Vétel, vétel. Ismétlem: jól hallak téged. Vétel, vétel.” – hallatszik a szinte szótagolva mondott rádióüzenet. Áron éppen az indonéz szigetvilágot járja, elérni csak rádióamatőrök segítségével lehet. „A rádiózást úgy kell elképzelni, hogy általában hallok egy erős alapzajt és vannak benne néha egyéb gyengébb zajok, amikről én tudom, hogy az amatőrök hívásai. Próbálom érteni a zajt, és néha-néha elcsípek valamit, ami általában az időjárási információk számok és irányok. Sokszor tudom csak az irányt vagy csak a szélerősséget. És a több napi adatokból legtöbbször csak egy van meg, félig.” – áll Áron hajónaplójában, milyen is egy átlagos rádióbeszélgetés.
Áron vitorlázása ma is családi együttműködésen alapul: amíg a srác a vitorlákat cserélgeti a világtengereken, addig édesapja itthonról mindig küldi neki az időjárási előrejelzéseket, kikötőkkel egyeztet, vízumot intéz, vagy éppen hajózási engedélyeket kér. A vitorlázás egyébként nem való mindenkinek. „Olyannak való, aki szereti a tengert, a természetet, és nem megküzdeni akar az erőkkel, hanem megtalálni velük a harmóniát. Akinek a biztonságérzés nélkülözhetetlen, az ne induljon hasonlóútra.” – tanácsolja Áron. Ebben teljesen igaza van, ez igaz a hegymászásra meg a stoppolásra is. Az utazásnak nemcsak vidám oldala van. Tűrni kell a magányt, Áronnak is egyre csökkentek a kapcsolatok iránti igényei. Emellett három év teljes szabadság után a hazaérkezés sem lesz vidám (na jó, az első hét az: lángosozás a piacon, sörözés a haverokkal, de utána?). Rengeteg időre lesz szükség a visszailleszkedéshez – ez az, amire jópáran nem képesek, mint például Fa Nándor és Gál József, akik az első földkerülésük óta szinte folyamatosan úton vannak.
Áronnak immár rengetegen drukkolnak: Budapesten misét mondtak érte, sokan támogatják kisebb összegekkel, hasonló túlélőkkel beszélget (mint például az a 24 éves dél-afrikai, aki Londonból hazakajakozik). A Csendes-óceánon egy másik magyar vitorlás segített neki manőverezni. És olyanok is akadnak már, akik Áron kalandjait olvasva vágtak bele a vitorlázásba.
Ha igazán szarul akarod érezni magad a hóesésben, mindenképpen olvasd el Áron naplóit a http://www.meder.hu/ oldalon. Állandóan csak a hajózás, tenger, pálmafák, kikötők, kocsmák és más hasonszőrű hajósok szerepelnek a történeteiben. A kapu nyitva áll előtted is, hasznos ötleteket ad a hasonló kalandvágyóknak. Például, ha november elején a zöld-foki szigeteki Las Palmasba utazol, és keresel egy vitorlást, amelyik átmegy az óceánon, biztosan találsz egyet. A vitorlázásért nem kérnek pénzt, de nem is adnak. Hirdetni kell magadat néhány táblán, és 2-3 hét alatt sikerülhet. Angolul kell tudni, na meg előny a spanyol nyelv, és ha van vitorlás tapasztalatod. „Persze sok minden előny lehet 
még: plusz nyelv ismerete, vagy ha jól gitározol.” Elképzelhetitek, mennyire stresszes élet ez így. Ugyanez a módszer működik a karibi térségben is. „Eközben jó esetben lehet vitorlázni tanulni és világot látni. Többen Interneten keresztül találnak hajót, talán ez az egyszerűbb és biztosabb módszer.” – hangzik a jótanács.Bármi is lesz a túra vége, egy biztos: hihetetlen emberi teljesítményről van szó. Áron földkörüli hajóútját ekkora méretű hajóval eddig összesen ketten tudták megcsinálni előtte. De Áron az első, aki a kapható legolcsóbb szériamodellel, nem tengerre épített hajóval vágott neki a hullámoknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése