Vízum és repjegy infarktus nélkülAz utóbbi hónapjaim utazás szempontjából nem voltak kifejezetten termékenyek, de azért nem állt le az agyam. Megihletett viszont az a néhány kérdés, amit időnként feltettek, feltettetek nekem: hol veszem mindig az elérhető legolcsóbb repülőjegyet, illetve mi a helyzet a vízumszerzéssel. Így a többé-kevésbé érdekes kalandok helyett íme egy pár hasznos infó az utazás előkészítéséhez.
Az alábbi szöveg nem szent evangélium, nyugodtan lehet hozzászólni, pontosítani.A vízum látszólag semmi másra nem jó, mint az egyébként is költekezni induló turistákról még egy bőr lehúzása, ellenszolgáltatás nélkül. Hivatalosan közelítve a kérdést pedig belépésre, tartózkodásra, átutazásra vagy munkavállalásra jogosító, útlevélbe ragasztott papírdarab vagy pecsét. Az Európai Unió jó régen kitalálta, hogy a vízum elsősorban annak hasznos valamire, aki izolálni szeretné az országát, és elrettenteni onnan minden létező befektetőt és turistát, ezért még időben megszüntetett minden korlátot a tagállamok között. Nem így a világ másik fele.
Néha többet kell elkölteni az utánajárásra, mint magára a vízumra. Guineai utam előtt felhívtam a legközelebbinek hitt berlini követséget, hogy felvilágosítást kérjek a vízumszerzésről. Belgrádba irányítottak, ahol még az „el nem kötelezettek” korszakból megmaradt a jó viszony – igaz Jugoszlávia helyett már csak Szerbiával. Hosszas egyeztetés után előre megbeszélt időpontra kivonatoztam Belgrádba. A követséget mintha Lugosi Béla lakta volna utoljára, pont úgy nézett ki, mint egy francia gyarmati épület, ami elfelejtettek tatarozni. Nagy nehezen beengedtek, és látszott, hogy az ott unatkozó néhány diplomatának rossz napot szereztem azzal, hogy nem hagytam őket tévét nézni. Egy óra után megértették, hogy háromszori belépéses vízumot kérek, majd kiállítottak egy kétszeri belépésest. Végül korrigálták a helyzetet, kifizettem a pénzt, elutaztam vagy tízezer forintot, elment egy teljes napom, és még így is jól jártam, mert legalább csak egyszer kellett kimennem. A párbeszédet én magyar-angol-német, ők francia-szerb nyelven intézték, közös szó nem volt egy darab sem. A követség falán pedig büszkén bekeretezve egy tabló, amit Milosevicstől kaptak: a guineai volt az egyetlen követség Belgrád bombázása során, ami folyamatosan nyitva tartott.
Szudáni vagy afgán vízumért Bécsbe kell kiutazni, de egy dzsibutiért vagy eritreaiért akár Párizsig is elmehetsz – vagy rábízod az egészet egy csomagküldő szolgálatra, és reméled, hogy jó vízumot pecsételnek bele (jó pénzért). A vízum további rákfenéje, hogy bármikor visszavonható, és önmagában nem garantálja a sikeres határátlépést. Sőt, miután befizetted az akár 20 ezer forintra rúgó vízumdíjat, az sem garantált, hogy megkapod egyáltalán. Ez a pénz ugyanis „adminisztrációs” költség, vagyis ezzel az ügyintézés megkezdését fizeted meg, nem pedig magát a vízumot.
Ne aggódj amiatt, hogy eseménytelen lesz az utad a megfelelő vízummal felfegyverkezve. Ez még mindig nem garantálja a határátlépést. Könnyen belefuthatsz olyan határőrökbe, főleg egy isten háta mögötti afrikai határátkelőn, aki a papírodról tudomást sem véve lehúz egy kis extra pénzre. Vagy éppen újra megveteti veled a 150 eurós vízumot, közölve, hogy az útleveledben lévő ott nem érvényes vagy hamis. Sierra Leone és Guinea határán például többekkel megjátszották ezt a cseppet sem olcsó vagy humánus trükköt. Vízumigényléssel kapcsolatban persze lőhetsz öngólt is. Így járt az a barátom, aki még bohó és idealista egyetemistaként egyszer aláírt egy online petíciót „az emberi jogok tiszteletben tartása Eritreában” témakörben. Közben eltelt pár év, az egész elfelejtődött, majd egyszer csak ott állt Kairóban a következő eritreai vízumra várakozva. Négy hétig nem történt semmi, majd kiderült, hogy ama bizonyos aláírás miatt nem kaphat vízumot. Az erkölcsi kérdés adott: idealizmus vagy pragmatizmus? Aláírjunk-e olyan papírt, amivel maximálisan egyetértünk, miközben azt kockáztatjuk, hogy többé nem engednek be az adott országba – ami, mint most is kiderült, cseppet sem közömbös számunkra? A kérdés olyan szempontból is fontos, hogy akarunk-e még arra utazgatni (vagy dolgozni, nyaralni). Akit kitiltanak Törökországból, az sosem fog tudni szárazföldön eljutni a Közel-Keletre vagy Dél-Ázsiába, illetve el tud, de hatalmas, költséges, és időigényes kerülővel.
Nemcsak a korrupt rendfenntartókkal keveredhetsz összetűzésbe a vízumod miatt, hanem a normálisokkal is. Több országba ugyanis a vízum csak az egyik feltétele a belépésnek. A másik pedig lehet az oltási könyv benne mindenféle kötelező – jobbára sárgaláz – elleni oltások pecsétjével, esetleg a HIV-szűrés eredményeivel. Ezekről a vízumszerzés közben informálódj, mert a legnagyobb lúzerség azért hazajönni egy-két nap után, mert nem volt nálad valamelyik papírod. Az is előfordulhat, hogy a beutazáshoz szükséges vízumkérelemhez be kell mutatnod egy számlaegyenleget, amivel azt bizonyítod, hogy van pénzed utazni, és nem leszel rászorulva illegális munkavállalásra vagy menekültstátuszra. Ezt nem olyan nehéz megoldani, elég kölcsönkérned a kívánt összeget, befizeted vagy átutaltatod a számládra, kérsz róla egy kivonatot, majd visszautalod a pénzt.
Végül pár apró ötlet a vízumkérő lapok kitöltéséhez. Először is, legyen pontos minden adatod! A határőrök veszélyesen sok időt képesek eltölteni a papírjaid böngészésével, ha valami nem stimmel, alighanem rájönnek. Az sem mindegy, milyen típusú vízumot kérsz. A főbb típusai a tranzit, a turista, az üzleti, meg a tanuló-dolgozó, és esetleg az újságíró. A tranzit mindig a legolcsóbb, általában öt napig érvényes, pont annyi ideig, amennyi alatt át tudsz kelni az országon viszonylag kényelmesen. A turistavízum leggyakrabban 30 napos, a többi esetleg hosszabb, de meghatározott időre adják, és más papírokat, például meghívólevelet is kérhetnek hozzá. Aztán kérhetsz egyszeri, kétszeri, vagy többszöri belépéses vízumot. Ez akkor érdekes, ha vagy az ország alakja, vagy az útiterved olyan, hogy legegyszerűbb, ha többször lépsz be az adott országba. Vagy ha ugyanarra akarsz visszamenni, mint ahonnan jöttél… Fontos, hogy pontosan nézd meg a dátumot, mikortól érvényes a vízumod. Van, amelyik a kiállítás napjától (a thai vízum ilyen volt, ezért nem sokkal az utazás előtt volt érdemes kiváltani), más pedig a belépés napjától. Vagy pedig mindkettő, például ha egy hónapos a vízum, ami három hónapig érvényes. Ez azt jelenti, hogy május elsején megkapod az útleveledbe, augusztus 1-én jár le, és a két időpontod között van 30 napod, hogy felhasználd. Ha túl jól érzed magad, és még maradnál egy kicsit, a vízum hosszabbítása sok helyen lehetséges.
A vízumkérő lapok kitöltésével csínján kell bánni. Nem minden követség csinál belőle nagy ügyet, de van néhány, ami elképesztő adataidra kíváncsi. Olyanokra, hogy van-e kint ismerősöd, rokonod, szenvedsz-e valamilyen betegségben, van-e függőséged, fogyasztasz-e, illetve fogyasztottál-e valaha kábítószert. Nos, ez utóbbi például olyan kérdés, ami pozitív válasz esetén automatikus elutasítással egyenlő, azaz józan paraszti ésszel töltsd ki, mert nem a pszichológusodnak kell az infó. A vízumkérő lapon azt is be kell jelölni, hol szándékozol belépni az országba. Repülés esetén ez nem nagy kihívás, de ha szárazföldön érkezel, mindenféle ismeretlen falunévvel fogsz találkozni. A követségen pontosan megmondják, mi a neve a határátkelőnek, csak kérdezd meg. És végül vigyél magaddal legalább két igazolványképet, és arra is figyelj, hogy az útleveled még minimum fél évig érvényes legyen.
Az utazás másik nagy pénznyelője a repülőjegy. Ha nem vagy elég szemfüles, vagy nincs időd vele foglalkozni, egyszerűbb, ha átpasszolod a feladatot egy utazási irodának. Majd ott megtalálják neked a legolcsóbb-legjobbat. De nem mindig. A repülőjegy áránál szeszélyesebb dolga kevés van a világnak. Látszólag ellent mond minden logikának, és az árszépítő szempontok is alaposan megkeverik az utazni vágyót. Régebben azt tanították, hogy az ár egyik fő meghatározója az ország GDP-je. Akkoriban, ha egy német el akart utazni Los Angelesbe, akkor neki olcsóbb volt egy Budapest – Frankfurt – Los Angeles jegyet megvennie, mint egy sima Frankfurt – Los Angelest, mivel innen indulva olcsóbbak voltak a jegyek. És a Budapest - Frankfurt szakaszt kitépte a jegyéből és csak Frankfurtban szállt fel. Ehhez képest ma komoly a verseny, hogy kinek rosszabb a GDP-je, de az tény, hogy Budapestről sok esetben drágább a jegy, mint a szomszédos fővárosokból. Ezért nem árt rákeresni a budapesti mellett egy bécsi indulású gépre, hátha jelentősen olcsóbb.
A másik szórakoztató játék az alapár változása. Régen egy 160 ezer forintos jegy úgy nézett ki, hogy 135.000 forint volt alap plusz 25.000 forint illeték. Ma ugyanez a jegy úgy néz ki, hogy 55.000 az alap és 105.000 forint az illeték – viszont lehet 55 ezer forintért hirdetni. Ez azért van, mert a légitársaságok jegyeit túlnyomórészt nem a légitársaság adja el, hanem az utazási irodák. Ha megnézzük például, hogy hány Lufthansa iroda van Magyarországon (egy) és hány utazási iroda (nagyjából 2500), akkor láthatjuk, hogy valóban az utazási irodák adják el a légitársaságok jegyeit. A légitársaságoknak tehát elég nagy költséget jelent az utazási irodáknak fizetett jutalék. Ráadásul ez a jutalék az alapár után jár, és az üzemanyag pótdíját is az illetékbe építették be, vagyis a fenti példánál maradva, az irodák nem 135.000 után fizetnek jutalékot, hanem csak 55.000 után, ami nem mindegy. Egyébként a jutalék 1 százalékra csökkent az évekkel ezelőtti 7 százalékról… Ezzel a taktikázással az utazási irodák nyakába zúdítanak egy csomó kérdést. Mivel a forint árfolyama állandóan ugrál, ezért az illeték is, tehát azt lehetetlen kitenni a kirakatba, mert senki nem győzné állandóan cserélgetni. Ennek eredményeképpen az irodák az alapárat teszik ki, és megcsillagozzák, hogy az ár az illetéket nem tartalmazza.
Hogy ez miért érdekel minket? Mert ha elsétálsz egy utazási iroda előtt, és a fenti példánál maradva látod, hogy Los Angelesbe már 55 ezerért is van jegy, sokkot kapsz az örömtől. Csak akkor józanodsz ki, amikor eléd tolják a 160 ezres végösszeget. És akkor még szó sem esett a tranzakciós díjról, meg a fapadosoknál külön fizetendő csomagdíjról, elsőbbségi beszállásról és egyebekről.
Akkor is megéri profikkal vetetni a jegyet, ha nincs elég átfogó tapasztalatod az aktuális árakról. Az online repülőjegy-kereső rendszerek hátránya, hogy cseppet sem kreatívak. Ha mondjuk Limába akarsz kijutni, és keresővel nézed a jegyeket, aligha találsz 300 ezer forint alatt a Budapest-Lima, Lima-Budapest viszonylatra. A profik viszont tudják, hogy Madridból sokkal olcsóbb, tehát lefoglalják Madridból, és keresnek egy külön Budapest-Madridot. Ezzel megspórolsz kábé 80 ezer forintot, és csak egy telefonodba vagy egy űrlapba kitöltésébe kerül az egész.
Egy másik trükk a keresztjegyezés. Ki akarsz repülni, mondjuk Párizsba, mondjuk a jövő héten. Beírod, hogy kedden oda, szerdán vissza, és nincs benne hétvége. Az ára 196 ezer forint (mert nincs benne a hétvége, ami olcsóbbá tenné). Mivel a hétvégi ár jóval alacsonyabb, két jegyet foglalsz: egyet keddtől vasárnapig Budapestről Párizsba, egyet meg szerdától vasárnapig Párizsból Budapestre. Az egyik jegy nagyjából 34, a másik olyan 38 ezer forint lesz, és máris megtakarítottál 120 ezer forintot úgy, hogy két járatot nem is veszel igénybe.
Minden horrorisztikus repjegyszerzés ellenére van egy-két olyan jegytípus, amibe megéri beruházni. Ezek a földkerülő jegyek – bár más néven is futnak, az úticéloktól függően. Ha világkörüli útra mész, netán Dél-Amerikát akarod repülővel körbejárni, kifejezetten olcsó jegyekbe botlasz, ha jó helyen keresed. Sajnos egyik sem Budapestről indul, sokkal inkább London vagy valamelyik amerikai nagyváros a kezdőpont. Egy jelenleg is futó ajánlat értelmében a Los Angeles – Lima – Buenos Aires – Sao Paulo – Santiago – Los Angeles jegyet adók nélkül már 1100 dollárért megkapod, de egy teljes Ázsia-körút Los Angeles – Peking – buszozás – Hszian – Hangzhou – Bangkok – Angkor Wat (Siem Reap) – Luang Prabang – Hanoi – buszozás – Saigon – Szingapúr – Tokió – Los Angeles 1800 dolcsidba kerül – adók nélkül. És végül egy teljes földkerülő túra 2400 dollárért (még mindig 500 ezer forint körül): New York – Berlin (akár itt is becsatlakozhatsz) – vonatozás – Róma – London – Johannesburg – Sydney – Saigon – Szingapúr – Bangkok – Hong Kong – New York. Időnként egészen vad összeállításokat is lehet találni. Bangkokban leltem a következő gyöngyszemet, összesen 900 dollárért: Bangkok – Mumbai (India) – Addisz Abbeba (Etiópia) – Dzsibuti – Szanaa (Jemen) – buszozás – Áden (Jemen) – Mogadishu (Szomália) – buszozás – Mombasa (Kenya) – Zanzibár – buszozás – Dar es Salam (Tanzánia) – Delhi – Bangkok. Ha jól számolom, ez összesen kilenc repülés, és akad benne egy teljesíthetetlen szakasz, nevezetesen a Mogadishu – Mombasa. Szomáliában húsz éve háború dúl, kizárólag súlyosan felfegyverzett testőrcsapattal lehet lenyomni ezt a távot, körülbelül háromszor annyi pénzért, mint amennyibe az egész repülőjegy kerül. Ez esetben egyszerűbb kihagyni a járatot, és inkább átszervezni az utat egy kicsit.
Rakjuk csak össze: egy magyar Hollandiában reklámozza Iránt. Miért is? 
Jazdban már 2001-ben is jártam, nagyon megtetszett, de akkor csak két napom volt maradni. Most ezt jól bepótoltam. Találtam egy megfelelő szállást, ahonnan nem nagyon lehetett kirobbantani. Annyira nem, hogy másfél hétig maradtam, bejáratos lettem a konyhába, a rendkívül kedves főnök, Mr. Ali családjánál ettem, és elvitt üzleti megbeszélésre is. A produkció végén fölkerültem a honlapra, ahol a legkedvesebb vendégek vannak nyilvántartva. Közben teljes napokat töltöttem egy japán arccal backgammonozva, lett némi hírem, de jött a helyi bajnok, és azonnal levert – bár az utolsó meccsekből párat kénytelen volt nekem adni.
2006 után minden évben rendszeresen visszajártam, azóta családtagnak érzem magam. Amikor kiderült, hogy az utrechti utazás expón lesz standja a cégnek, azonnal fellelkesültem. Mellesleg először volt Iránnak saját standja. A koncepció az volt, hogy tradicionális iráni otthonnak berendezett helyen sztorizgatunk az érdeklődőknek, kapnak teát, találnak csomó könyvet meg magazint az országról, és akinek mázlija van, még egy marék pisztáciába is belefuthat. Az ötlet kiválóan működött, mesélőnek volt pár iráni, egy rakás holland, meg én. 
Egész életemben kerültem az ilyen kinyalt vásárokat, mert nem igazán nekem szólnak. Kiválóan elvagyok mindenféle szervezés, kontakt, szállás meg egyéb szolgáltatás nélkül. A közönség is olyan volt, amilyenre számítottam: 50+-os holland nyugdíjasok, akiknek el lehet adni luxus lakóbuszt, meg óceánjáró hajókázást is. A hollandok aránylag kellemes ügyfelek: sokat fizetnek, cserébe elvárják a legjobb szolgáltatást, és ha megkapták, jönnek máskor is. Ilyen piacra nem olyan nehéz építeni…
Kitalálhatjátok, én sem oda tűztem a magamét:) Megkerestem a magyar standot is, az egy fokkal lehangolóbb volt. Amíg az ütőképesebb szomszédaink és sorstársaink, a csehek, a lengyelek, a szlovének meg a horvátok igen tetszetős, nagy területű, sok képpel és videót sugárzó kivetítővel rakták össze a saját standjukat, addig a magyarok egy olyan világító fehér standdal álltak elő, ami inkább egy kozmetikai – vagy rosszabb esetben egy fogorvosi – kiállításhoz passzolt volna igazán. Emellett egyetlen kép sem volt kint az országról, márpedig anélkül nehéz eladni a cuccot. A másik észrevételem az volt, hogy a promócióból valahogy az egész ország kiesett, kivéve a balatoni kempingeket és Kecskemétet. Én megértem, hogy a Balaton az örök húzónév, de az hogy se Budapest, se Sopron, se Pécs, se Szeged nincs sehol (a vonatkozó borvidékekkel persze), az kicsit furcsa. Természetesen az is előfordulhat, hogy alapos felmérés előzte meg ezt a koncepciót, és a leghatékonyabban rámentek a leginkább eladható dolgokra. 
Szerencsére volt 
magyar konyha, gulasch, töltött káposzta 10 euróért, sajtostöcsis lángos háromért, szóval ezzel biztos be lehet húzni pár bélgép néderlandit. Egyébként a hollandok imádják Magyarországot, aki csak teheti, vesz valami pecót az Alföldön (talán ezért nyomták Kecskemétet), ahol lehet kerti medencét építeni az otthoni árak töredékéből, és nem kell parázni, hogy a szomszéd komposztdarálója felzavar szombat délelőtt. 
