Rakjuk csak össze: egy magyar Hollandiában reklámozza Iránt. Miért is?
Úgy kezdődött, hogy 2006-ban egyszer csak nagyon, de nagyon ráértem, és elmentem otthonról úgy két és fél hónapra. Először Csehországba egy szemináriumra, onnan Varsóba szerelmi ügyek miatt, onnan egy huszárvágással hat nap alatt elvonatoztam Jazdba, Iránba, majd egy hónappal később vissza Varsóba, majd Vilnius érintésével Rigába. Onnan szép lassan, három hét alatt stoppal lecsorogtam immár többedmagammal Strasbourgba, majd egy berni barátom meglátogatása után hazavonatoztam Svájcból. És ebben volt egy hónap Irán, amikor végtelen szabadidőm volt. Mielőtt bárki kérdezné, az egész túra tokkal-vonóval 115 ezer forintomba került, nem kevés minimálkodással, az európai részen a szállást meg a kaját pedig egy ENSZ-es és EU-s közös projekt fedezte, de ez egy hosszabb mese, amit nagyon érdemes lenne egyszer elmesélni.
Jazdban már 2001-ben is jártam, nagyon megtetszett, de akkor csak két napom volt maradni. Most ezt jól bepótoltam. Találtam egy megfelelő szállást, ahonnan nem nagyon lehetett kirobbantani. Annyira nem, hogy másfél hétig maradtam, bejáratos lettem a konyhába, a rendkívül kedves főnök, Mr. Ali családjánál ettem, és elvitt üzleti megbeszélésre is. A produkció végén fölkerültem a honlapra, ahol a legkedvesebb vendégek vannak nyilvántartva. Közben teljes napokat töltöttem egy japán arccal backgammonozva, lett némi hírem, de jött a helyi bajnok, és azonnal levert – bár az utolsó meccsekből párat kénytelen volt nekem adni.
2006 után minden évben rendszeresen visszajártam, azóta családtagnak érzem magam. Amikor kiderült, hogy az utrechti utazás expón lesz standja a cégnek, azonnal fellelkesültem. Mellesleg először volt Iránnak saját standja. A koncepció az volt, hogy tradicionális iráni otthonnak berendezett helyen sztorizgatunk az érdeklődőknek, kapnak teát, találnak csomó könyvet meg magazint az országról, és akinek mázlija van, még egy marék pisztáciába is belefuthat. Az ötlet kiválóan működött, mesélőnek volt pár iráni, egy rakás holland, meg én.
Egész életemben kerültem az ilyen kinyalt vásárokat, mert nem igazán nekem szólnak. Kiválóan elvagyok mindenféle szervezés, kontakt, szállás meg egyéb szolgáltatás nélkül. A közönség is olyan volt, amilyenre számítottam: 50+-os holland nyugdíjasok, akiknek el lehet adni luxus lakóbuszt, meg óceánjáró hajókázást is. A hollandok aránylag kellemes ügyfelek: sokat fizetnek, cserébe elvárják a legjobb szolgáltatást, és ha megkapták, jönnek máskor is. Ilyen piacra nem olyan nehéz építeni…
Az öt nap alatt alaposan körbejártam a vásárt. A legviccesebb részei persze a repjegynyerős-sorsolós mókák voltak: papírrepülővel kellett betalálni a célba, ahova menni akartál, máshol meg kitűzhetted gombostűvel álmaid úti célját – az egész világot beborították a cetlik, egyedül szegény Nyugat-Afrika volt tök érintetlen. 
Kitalálhatjátok, én sem oda tűztem a magamét:) Megkerestem a magyar standot is, az egy fokkal lehangolóbb volt. Amíg az ütőképesebb szomszédaink és sorstársaink, a csehek, a lengyelek, a szlovének meg a horvátok igen tetszetős, nagy területű, sok képpel és videót sugárzó kivetítővel rakták össze a saját standjukat, addig a magyarok egy olyan világító fehér standdal álltak elő, ami inkább egy kozmetikai – vagy rosszabb esetben egy fogorvosi – kiállításhoz passzolt volna igazán. Emellett egyetlen kép sem volt kint az országról, márpedig anélkül nehéz eladni a cuccot. A másik észrevételem az volt, hogy a promócióból valahogy az egész ország kiesett, kivéve a balatoni kempingeket és Kecskemétet. Én megértem, hogy a Balaton az örök húzónév, de az hogy se Budapest, se Sopron, se Pécs, se Szeged nincs sehol (a vonatkozó borvidékekkel persze), az kicsit furcsa. Természetesen az is előfordulhat, hogy alapos felmérés előzte meg ezt a koncepciót, és a leghatékonyabban rámentek a leginkább eladható dolgokra. 
Szerencsére volt 
magyar konyha, gulasch, töltött káposzta 10 euróért, sajtostöcsis lángos háromért, szóval ezzel biztos be lehet húzni pár bélgép néderlandit. Egyébként a hollandok imádják Magyarországot, aki csak teheti, vesz valami pecót az Alföldön (talán ezért nyomták Kecskemétet), ahol lehet kerti medencét építeni az otthoni árak töredékéből, és nem kell parázni, hogy a szomszéd komposztdarálója felzavar szombat délelőtt.
A vásáron megismerkedtem egy anyagilag fajsúlyosabb fazonnal, aki ugyanolyan szakadt hippi volt, mint az összes magamfajta hátizsákos pár hónap utazás után, de ő egy fényesre nyalt rohadt drága 1959-es oldtimer Jaguar MK IX-cel nyomta le az utat Bhutánba, meg hét másik fazonnal, akik terepjáróval követték. Útközben koncerteket adtak Szerbiában, Iránban, Indiában meg Bhutánban, csináltak róla filmet és zenés cédét meg DVD-t. A fent említett autóval egyébként átkelt Szibérián meg a Góbin is. Biztos néztek nagyokat a helyiek:) A másik remek srác a tökéletes szállást nyújtó Jelmer volt, ő meg snowboardozni jár Iránba rendszeresen, jó mókának tűnik az is, nagyon ajánlom.
Szabadidőnkben jártunk egyet Utrechtben meg Hágában, de ez nem sok szót érdemel, mert minden holland város majdnem ugyanolyan, és túlságosan meglepő kalandok sem történnek az emberrel olyan helyen, ahol van éjszakai vonat. Legközelebb megint a Közel-Keletről jelentkezem, a változatosság kedvéért egy I-berűs országból…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése