2011. február 6., vasárnap

hungarian war journalism?

Nemzetközi gonzózás Kairóban


Az elmúlt napokat Kairóban töltöttük. Tulajdonképpen érdemes volt tönkrevágni vele az idei nyaralást, rávilágított ugyanis néhány olyan apróságra, ami értelmetlenné teszi azt a törekvésemet, hogy esetleg tudósítóként megéljek Magyarországon. Szerencsére erre már korábban rájöttem, ez a mostani csak pár hasznos adalék hozzá. Meg szórakoztatásként pár szép történet.

Amikor elkezdődtek a tüntetések Egyiptomban, a világ összes valamire való médiuma rákattant a dologra. Persze nem pont akkor, hanem már jóval előtte, a tunéziai eseményeknél. Csak a kairói móka sokkal komolyabbra sikerült, eddig több mint 300 ember halt bele, és mégiscsak egy nyolcvanmilliós ország került a robbanás szélére.

Izraelben nyaraltunk éppen, nem messze Egyiptomtól, de azért annyira nem is közel, hogy csak úgy hobbiból átugorjunk körülnézni. De ha már így alakult, gyorsan befejeztük az éppen aktuális programokat, és eldöntöttük, hogy megnézzük magunknak a forrongó Kairót. A tüntetések hetedik napján futottunk be, gyorsan összeszedtük a természetesen elsőként érkezett Szlankó Bálintot az origótól, és átköltöztünk egy remek kis lerobbant, ám annál kényelmesebb, és ami még fontosabb, a tüntetésnek helyet adó Tahrir tértől egy sarokra lévő tetőtéri guesthouseba.

Aznap este elszabadult a pokol. Délután még lementünk a térre dumálni a tüntetőkkel, meg tájékozódni egy kicsit, délután visszamentünk a szállásra megírni az anyagokat, amikor elszabadultak az indulatok. Este már nem tudtunk visszamenni az utcára. A kapunktól jobbra és balra is húsz-harminc méterre ment a molotov-koktél párbaj, igen komoly kőzápor, barikádépítés, tömegverekedés. A szemközti épületet konkrétan elkezdték lebontani a Mubarak párti arcok (szimpatizáns helyett inkább börtönből kiengedett, és pénzért felbérelt bűnözőt mondanék, de az „arcok” valahogy semlegesebbnek tűnik), a Kairó Múzeum tetején láttuk a füstöt, sötétedés után pedig a lángnyelveket a szomszédos épület falain. Hogy legyen némi pörgés és adrenalin a balhéban, kimerészkedtünk az utcára, de sajnos épp nem a jó arcok birtokolták az utcát. Vascsövekkel felfegyverzett tinihordák lófráltak, rajtunk meg látszott, hogy nem éppen a csürhe részei vagyunk, ráadásul külföldiek, úgyhogy a velünk lévő egyiptomi lány tanácsára, na meg a saját érzésünknek engedelmeskedve egy perc után visszamentünk a tetőteraszunkra. Az őr bezárta, lelakatolta és eltorlaszolta a bejáratot, és megmondta, ha még egyszer kimegyünk, itt már nem jövünk vissza. A szerencsétlen lány is velünk maradt, ő véletlenül ragadt itt, és már nem tudott hazamenni. Hajnalig tartott a harc, volt gumiégetés, megjelent egy harckocsi, lövöldözés, időnként egy-egy roham, amivel reggelre a Mubarak ellen tüntetők birtokba vették az utcánkat, így reggel ismét le tudtunk menni a térre. (Csak hogy tisztázzuk: a Mubarak ellen tüntetők a jó arcok, ők védik a környéket és magukat a bűnözőktől. Erről egy későbbi bejegyzésben majd bőven írok.)

A Tahrir téren a legtöbben fejsérüléssel szenvedtek, igazából csak azok voltak biztonságban, akik a tér közepére menekültek – ott legalább nem érte el őket a kőzápor. Csak a mesterlövészek golyói… Aznap kezdődött az újságírók és fotósok módszeres levadászása.

Kelet-európai csóró újságíróként szerencsére sosem volt esélyünk, hogy olyanok legyünk, mint a nyugatiak. Ők a Hiltonban meg a Sheratonban laknak, az ablakból látnak mindent, este tudnak viszkizni a bárban, és kapják a napi 200 eurós napidíjat a fizetésükön felül. A fotósok kasztja egészen más, ők nem tudnak telefonbeszélgetések és tetőről látott események alapján versenyben maradni, nekik a sűrűjében kell lenniük. Egyenruhájuk a Ray Ben napszemüveg, a borosta, a kefijja és a sokzsebes mellény (az újságíróké ugyanez, csak a kefijja mellé zakót húznak), és mindenki teljesen ugyanúgy néz ki. Ezzel szemben a mi szállásunk 4-5 dollár fejenként… A fotósok a frontvonalban vannak, sokan teljesen őrültek. A legjobb képeik a barikád elől készülnek, majd nem sokkal később összetörik a felszerelésüket és eltörik a karjukat, beverik az arcukat, vagy csak jól megkergetik őket. Tőlünk többek között abban különböznek, hogy megfizetik őket ezért a munkáért. Nekik nem kell azon parázniuk, hogy ha összetörik a gépüket, nem tudnak majd dolgozni, mint ahogy az újságírót sem dönti romba a telefonszámlája annyira, hogy örül, ha nullára kijön a kalandból, mire hazaér.

De ebben az esetben jól jártunk a csóróskodással. A szállásunk ugyanis azon a zónán belül volt, amit a Mubarak-ellenes tüntetők ellenőriztek, pont a másik irányba azoktól a drága szállodáktól, ahonnan kirángattak nyugati újságírókat egy alapos helybenhagyásra. Egyszerűen ott voltunk a központban, túl közel az eseményekhez, gazdagnak tekintett nyugatiakhoz méltatlan környezetben – minden gyanún felül állt ott keresni minket. Egyik este egy külföldi újságíró forma kérdezte, hogy tudna biztonságosan kijutni a hoteljébe. Fogalmunk sem volt róla, mi nem jártunk ki…

Végül még annyi megjegyeznék, furcsállom, hogy Magyarországon ennyire nem érdekel senkit, mi történik a világban. Talán négyen-öten voltunk kint összesen, ebből ketten saját pénzből és saját elhatározásból (Bálintot és a negyedik srácot nem tudom). Abban biztos vagyok, hogy anyagilag senkinek sem érte meg. Általában ilyenkor ugyanis röpködnek a százdollárok taxira, fixerre, időnként kenőpénzre, a rendkívüli helyzetet mocskosul kihasználó, sokszoros áron működő hotelekre, sofőrökre. Jelen esetben a helyzet nem volt ennyire durva, de azért nem volt olcsó járgányt találni a határtól, ami bevitt Kairóba, meg eleve vízumot szerezni a határon, simán összejött egy ötvenezres telefonszámla, és a többi. Hogy nem volt kint magyar fényképész, az is elég elszomorító. Ilyenkor hol vannak, amikor élesben is lehetne vitézkedni? Miért nem éri meg senkinek kiküldeni őket? Budapesti tüntetések, kétnapos Afganisztán-túra minisztert kísérve… Nem szólok be, én is voltam ilyenen, azért tudom:) A tévésekről egyébként nem tudok, fogalmam sincs, ők hogy jönnek ki belőle. Szóval tisztelet annak a néhány kivételnek, akiket itt egyetlen sorban föl lehetne sorolni, mert ők nem abból élnek, hogy a magyar sajtónak dolgoznak. Magyarországon maximum egy tucat ember van, akiket a világ bármely pontján bármire be lehet vetni. Mi lenne, ha európai fizetésért dolgoznának, és nem szabadúszásból meg pályázatokból kéne rá összekukázni a pénzt?
Mára ennyi, sztorik, kalandok, színesek majd legközelebb.

14 megjegyzés:

Névtelen írta...

Igen, pontosan AZ itt a kérdés: ilyenre miért nem futja? És sorolhatnám, hogy mekkora baromságokra futja....:(((
- klaudia -

Winettou írta...

1. "Ilyenkor hol vannak, amikor élesben is lehetne vitézkedni?"
2. "Budapesti tüntetések, kétnapos Afganisztán-túra minisztert kísérve…"

1.Szerintem vitézkednének(nk), ha ki tudnának jutni... Az a baj, hogy a média mint olyan tucatáru lett, kiveszett a médiumokból az önbecsülés egy része... Az "én emberem ott volt", a "mi tudósítottunk a helyszínről" részére gondolok a dolognak. Ott vannak az ügynökségi képek, oszt jó napot... A saját pénzes megoldásról meg annyit, hogy Te is nyilván tisztában vagy a fotós kollegák javadalmazásával, amiből a szettet és a kocsit, "jobb esetben" csak a kocsit fenn kell tartani. Nagyon sokan úgy dolgoznak (STÁTUSZBAN!!!) hogy hó végére jó esetben marad pár e Ft a számlájukon... Miből menjenek ki???
2. Ezek nem kerülnek pénzbe a szerkesztőségeknek. Ennyi...
És itt vissza is csatoltam az első válasz elejére...
Uff, én beszéltem...

Daniel írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Daniel írta...

kicsit hulla vagyok, már nem megy úgy a fogalmazás, tehát csapó kettő:)

Tudom, Winettou, csak nem szeretem:)

A saját ismeretségi körömből kiindulva, van egy olyan sanda gyanúm, hogy megfelelő anyagi háttérrel megnyomva embereket lenne még jópár világklasszis tudósítónk, fotósunk. Nem, nem jobbak, mint máshol, de ugyanolyan őrültek. Van pár egészen elvetemült, rejtőzködő arc.

Kár, hogy ebben senki sem lát fantáziát.

Klaunak igaza van sajnos. Egy ilyen sztorit, mint ez a mostani Kairó, nem nagy befektetés coverolni egy nagyobb cégnek: egy fotós kétheti melója repjeggyel, napi 100 euró zsebpénzzel (a nyugati töredéke, de Kairóban pl. pont bőven elég mindenre), biztosítással a fényképezőjére, összesen kijön félmillió forintból. Emelje fel a kezét, aki tud mondani olyan szerkesztőséget, ahol nincs egy-két kávézó-facebookoló közép/felső vezető, akinek teljesen értelmetlen a munkája! na, egy ilyennek a béréből már meg is van az anyagi háttér a havi egy exkluzív anyaghoz:)

Winettou írta...

Dani: Lájkolom a válaszod... :-)))
Uff, én beszéltem...

Mindegy írta...

Dani:
A kérdésedre a válasz nagyon egyszerű. Azért nem érdekli a magyarokat, hogy mi van Kairóban (vagy Kabulban), mert közvetlen hatása nincs az életükre. Közvetett ugyan van, na de ennyi erővel fontosabb, hogy mi történik a svájci jegybankban.
Veszélyes témák viszont Magyarországon is bőven vannak, azokkal még kevesebben foglalkoznak (Ti sem). Pl. az embercsempészet a keleti végeken, a szervezett bűnözés, korrupció úgy anblokk, szóval sorolhatnám. Ezek már inkább érdekelnék a magyarokat, úságolvasókat, tévénézőket egyaránt.
Mégsem foglalkozik vele szinte senki sem, tisztelet a kivételnek.

Tamás írta...

Számomra ilyenkor kérdés pl. az, hogy a keleti népeknek valóban hiányzik-e a demokrácia (mint ahogy nekünk se hiányzik pl. az iszlám), vagy csak egy jobb uralkodót akarnak.

Névtelen írta...

Jaj már. Itt egészen egyszerűen arról van szó - SAJNOS -, hogy kifizetődőbb megvenni a képet, a tudósítást a REUtól vagy az AP-től etc, mint mondjuk kiküldeni engem vagy bármely más firkászt. Nem arról van szó, hogy nem érdekli a magyarokat...UFF:) - klaudia -

Névtelen írta...

Tudom, hogy kifizetődőbb. De renomé, presztízs, exkluzivitás, valami?
Na mindegy, értem én az ellenérveket, nem kell győzködni, csak nem tetszik:)
Dani

Névtelen írta...

Miért, úgy ismersz tán, hogy nekem igen? Nekem se tetszik, de ez a helyzet, azért is írtam, üvöltöttem:), hogy SAJNOS! - klaudia -

Daniel írta...

egyáltalán nem:)
leírtam, megvitattuk, egyet értettünk, sajnáljuk:)

loislane írta...

Jó, de én utolsószómániás vagyok. Kill!:))) Na, írjál mééég, és fotókat is, pliz!

loislane írta...

Durva amúgy...Mert néhány éve nem így volt, a zember lázba jött, feltépte a főnök ajtaját, menni akarok, itt helyzet van, uram, jött az osztás-szorzás akkor is, de a vége mindig az volt:persze menjetek! Most meg a netről is jó..:( De azt azért megmagyarázhatná egyszer nekem is valaki: hogy van az, hogy 370 forint/liter benzinár mellett naponta lehet futkosni Pápára, Hódmezővásárhelyre mindenféle "világrengető" kézilabda meg másodoosztályú focimeccsekről "tudósítani", meg az ország legávolabbi szegletébe hetente valami hülye pálinka és/vagy kolbászfesztre elvonulni, megtenni oda-vissza 500 kilométert...Ehhhh

Névtelen írta...

az mondjuk nem rossz ötlet: főnök, leugrunk Kairóba, lesz 1000 liter benzin, útközben adunk anyagot a belgrádi tüntetésről, az isztambuli EKF-ről, az alanyában nyaraló faszomcelebről és még repjegy sem kell.
Hogy ez eddig nem jutott eszembe?:)
Dani