Piramisok...
Egész életemben akartam látni a piramisokat. Ma hajnalban láttam kettőt, ennyi tökéletesen elég is volt belőle. Az ókoriak nagyot alakítottak annak idején. Utódaik viszont mindent megtettek azért, hogy a nagy mű elsikkadjon a rengeteg pénzhajhász attrakció között.
Hajnalban taxiba pattantunk, hogy megnézzünk egy giccses „piramisok a napfelkeltében” produkciót a la nature. Sofőrünk először a Piramis Hotelhez vitt (először gyanús volt, hogy azonnal beleegyezett az általunk kínált összegbe), majd nagy nehezen megértette, hogy nekünk az eredeti kell. A gúlák még nem is látszottak, amikor taxinkat megállította egy helyi srác, hogy innen csak lovon vagy tevén lehet továbbmenni, gyalog nem. Természetesen nem hittünk neki, és azonnal nyomozni kezdtünk. A helyzet a következő: egy őr szerint a piramisokat 6 km-es kerítéssel vették körbe, ezért nem lehet belátni. Ez már alapból felháborító. A kerítésen egyetlen bejárat van, amelyik reggel fél 9-kor nyit, vagyis a napfelkeltét el lehet felejteni. A kerítés mellett csak lovon vagy tevén kerülhetünk egy hegy felé, legolcsóbban olyan 15 dollárért. A főbejáraton a beugró 9 dollár, a nemzetközi diák nem használható. Gondoltuk adunk némi baksist az őröknek, hogy engedjenek be soron kívül. Az egyik belement a dologba, a másik annyit kért, hogy akkor már egyszerűbb lett volna megvenni a jegyet pár órával később. Addig vitatkoztak, amíg kicsit beslisszoltunk és csináltunk pár képet. De Kairó olyan párás és szmogos, hogy egy kilométerről alig látszott a Kheopsz, pedig az nem egy kicsi darab, van vagy 146 méter magas. A szfinx viszont egészen kicsi, sosem hiszek többé a fotóalbumok képeinek. A város egyébként a gúlák tövéig épült, elég rondán. A lezárt területen belül építkezések, aszfaltút és egyebek csúfítják az összképet. Persze lehet úgy fotózni, hogy minden olyannak tűnjön, mintha a sivatag közepén lenne egy elhagyott indianajonesos kaland végállomásaként.
Útközben természetesen minden lehetséges módon megpróbáltak némi pénzt kinyerni belőlünk, de senkinek sem sikerült. Jött egy tevés ember is, akit nem bírtunk lerázni. Egyszer a kezembe nyomta a teve kantárját és otthagyott, miközben üvöltöztem neki, hogy utálom a tevéket, és ezért nem fogok fizetni. Ezt a trükköt régóta ismerem, természetesen 10 másodperccel később már tartotta a markát, mondanom sem kell, fölöslegesen. Mindezt reggel 6-kor. Végül hazataxiztunk, piramisok kipipálva, annyira elegem lett a körülötte nyüzsgő emberektől, hogy remélem, nem kell még egyszer idejönnöm. Szeretek utazgatni, de az ilyen turistás helyszíneket egyre inkább kötelező büntetésnek élem meg a turizmustól elkurvult helyiek vérlázító stílusa miatt. Nem mintha nem érné meg a látvány miatt.
Délután az iszlám Kairó megtekintésére futotta. Ez tűnt az igazi Kairónak. Csupa kedves ember, segítőkészek, mindenki kíváncsi, jönnek beszélgetni, megmutatni a jó helyeket. Semmi lehúzás, burkolt kéregetés és hasonlók. Teljesen olyan, mint mondjuk Iránban vagy Szíriában. A holnapi napot igyekszem ott tölteni.
Hajnalban taxiba pattantunk, hogy megnézzünk egy giccses „piramisok a napfelkeltében” produkciót a la nature. Sofőrünk először a Piramis Hotelhez vitt (először gyanús volt, hogy azonnal beleegyezett az általunk kínált összegbe), majd nagy nehezen megértette, hogy nekünk az eredeti kell. A gúlák még nem is látszottak, amikor taxinkat megállította egy helyi srác, hogy innen csak lovon vagy tevén lehet továbbmenni, gyalog nem. Természetesen nem hittünk neki, és azonnal nyomozni kezdtünk. A helyzet a következő: egy őr szerint a piramisokat 6 km-es kerítéssel vették körbe, ezért nem lehet belátni. Ez már alapból felháborító. A kerítésen egyetlen bejárat van, amelyik reggel fél 9-kor nyit, vagyis a napfelkeltét el lehet felejteni. A kerítés mellett csak lovon vagy tevén kerülhetünk egy hegy felé, legolcsóbban olyan 15 dollárért. A főbejáraton a beugró 9 dollár, a nemzetközi diák nem használható. Gondoltuk adunk némi baksist az őröknek, hogy engedjenek be soron kívül. Az egyik belement a dologba, a másik annyit kért, hogy akkor már egyszerűbb lett volna megvenni a jegyet pár órával később. Addig vitatkoztak, amíg kicsit beslisszoltunk és csináltunk pár képet. De Kairó olyan párás és szmogos, hogy egy kilométerről alig látszott a Kheopsz, pedig az nem egy kicsi darab, van vagy 146 méter magas. A szfinx viszont egészen kicsi, sosem hiszek többé a fotóalbumok képeinek. A város egyébként a gúlák tövéig épült, elég rondán. A lezárt területen belül építkezések, aszfaltút és egyebek csúfítják az összképet. Persze lehet úgy fotózni, hogy minden olyannak tűnjön, mintha a sivatag közepén lenne egy elhagyott indianajonesos kaland végállomásaként.
Útközben természetesen minden lehetséges módon megpróbáltak némi pénzt kinyerni belőlünk, de senkinek sem sikerült. Jött egy tevés ember is, akit nem bírtunk lerázni. Egyszer a kezembe nyomta a teve kantárját és otthagyott, miközben üvöltöztem neki, hogy utálom a tevéket, és ezért nem fogok fizetni. Ezt a trükköt régóta ismerem, természetesen 10 másodperccel később már tartotta a markát, mondanom sem kell, fölöslegesen. Mindezt reggel 6-kor. Végül hazataxiztunk, piramisok kipipálva, annyira elegem lett a körülötte nyüzsgő emberektől, hogy remélem, nem kell még egyszer idejönnöm. Szeretek utazgatni, de az ilyen turistás helyszíneket egyre inkább kötelező büntetésnek élem meg a turizmustól elkurvult helyiek vérlázító stílusa miatt. Nem mintha nem érné meg a látvány miatt.
Délután az iszlám Kairó megtekintésére futotta. Ez tűnt az igazi Kairónak. Csupa kedves ember, segítőkészek, mindenki kíváncsi, jönnek beszélgetni, megmutatni a jó helyeket. Semmi lehúzás, burkolt kéregetés és hasonlók. Teljesen olyan, mint mondjuk Iránban vagy Szíriában. A holnapi napot igyekszem ott tölteni.
Este még betértünk a híres al-Azhar mecsetbe, ezzel már csak a kerbalai és a mekkai maradt hátra a híres mecsetek közül. Zárás előtt érkeztünk, egy angolul remekül beszélő jóember körbevezetett, mindent megmutatott, kinyitotta a használaton kívüli iskolát, ellátott szakirodalommal és egy ötnyelvű Korán DVD-vel. Belépő nincs, csak donáció. Teljesen korrekt üzlet, adtunk és kaptunk, semmi szájhúzás és kellemetlenkedés. Gyanítom, az egész város ilyen emberközeli és barátságos volt egykor, mielőtt betette volna lábát a mindent látni akaró, de semmire sem kíváncsi nyugati embertömeg.
Estére még beszerveztünk magunknak egy kis bizniszt. Találkoztunk egy sráccal, aki hajlandó volt kifizetni a szállásunkat, ha elmegyünk vele a Sheraton Hotelbe, és annak a vámmentes boltjában annyi szeszt veszünk, amennyit csak eladnak egy embernek. Így hát felkerekedtünk, eltaxiztunk a hotelhez, vettünk 4 liter Jonnyt meg 2 liter Smirnoffot 3 karton cigivel, belepecsételték az útlevelünkbe, hogy levásároltunk a nekünk kijáró szeszadagot, hazavittek és kifizették a szállást. Nekünk teljesen megfelelt, van még egy üveg Unikumunk meg nálam egy liter Beefeater, úgyhogy nagy baj nem érhet. A srác egyébként a családi biznisz számára szerzi be az alkoholt, egy bárt üzemeltetnek valahol.
Apropó, szesz. Vettünk egy helyi legolcsóbb arakot, garantáltan pusztít mindenféle baktériumot, úgyhogy megfelelő a védettség. Viszünk eleget Szudánba…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése