Két és fél évvel ezelőtt kezdődtek az Ádámmal közös Balkán-túráim. Az első „Szétba’sz Az Ideg” Istria Tour ’05 nevű stresszbomba volt, ez most annak a folytatása.
Lassan egy hete indultam Zágrábba. Reggel hatkor a Keletiben összefutottam Anjával, a lengyel lánnnyal, akivel 2 éve együtt stoppoltam, és azóta sem hallottam felőle. Ádámnak hála, alacsony költségvetésű túránk első állomásán a koleszban tudtam aludni és a menzán kajálni. Az étkezési támogatást elég komolyan gondolják: csak a menzán lehet igénybe venni, a kedvezménnyel pedig 2-300 forint egy kétfogásos ebéd. Hogy az milyen, az más kérdés. Első este belefutottam egy tésztás virslibe. Gyerekkorom óta nem értem, hogy a kettő hogyan kompatibilis. A virsli hideg volt és vágni nem lehetett, csak törni. Estére belázasodtam és olyan háromnapos hasmenés jött rám, hogy a sok pálinka-szén-banán kombináció sem hatott. Eddig ez életem durvája, lám-lám, nem is kell olyan messzire menni, hogy valami újat lássunk.
Horvátországban közben állt a bál, a Jutarnji List, a Reggeli Hírlap lehozott egy kamu miniszterelnöki interjút, amit egy 23 éves srác válaszolt az újságíró e-mailben elküldött kérdéseire. Elég béna, hogy senkinek sem feltűnő a noname e-mail cím. Aztán másnap kiderült, a konkurens Vecernji List, az Esti Hírlap szívatta meg őket.
Két nap után átjöttünk Szarajevóba. Vonatindulás előtt negyed órával befutott Szandra, Ádám volt évfolyamtársa, ettől kezdve hármasban folytattuk a túrát. A zágrábi pálinkának hála, a 10 órás éjszakai vonatozás egy pillanat alatt elröppent, reggel viszont beigazolódott a bosnyák mondás, miszerint aki pálinkát vacsorázik, az vizet reggelizik.
Már első ittjártamkor elkezdett érdekelni a helyi iszlám, illetve inkább az, hogy mit keresnek a mecseteken a szaúdi meg a pakisztáni zászlók. Ennek megválaszolásában Esad Hecimovic volt segítségemre, aki szarajevói újságíró, és aki könyvet írt az itteni mudzsahed harcosokról. A hatalmas leleplezés elmaradt, túl sok kontakt nincs a többi muszlim állammal. A mecsetekről az utóbbi két évben lekerültek a zászlók, és Esad szerint legfeljebb kulturális egyesületek képében van jelen a támogatás. A viszony nem ennyire ártatlan, mert még a ’80-as években érkeztek ide Szaúd-Arábiából vahabbita hittérítők, akik a maguk szokásos nyitottságával kiadtak egy könyvet „Szokások, amiket meg kéne változtatnunk” címmel a boszniai iszlám téves elgondolásairól. Izgalmas beszélgetés volt, bár amikor a szarajavói muszlim közösségtől három lépésben egy chicagói alapítványhoz jutott, néha elveszítettem a fonalat.
A délután is az iszlám jegyében telt. Megkerestük a bosnyák Oszama bin Ladennek nevezett Abu Hamzát, és adott egy órás interjút. A szíriai Deir-ez Zurból (épeszű ember kizárólag azért megy Deir-ez Zurba, mert arra vannak Dura Europos romjai. Egyébként érdemes megnézni, mert egy zöldséges hajnali egykor Jackie Channek nevezett, miután Michael Jacksonként mutatkozott be – ilyenek lakják) érkezett Jugoszláviába ’85-ben, hogy orvos legyen. Belgrádban hamar rájött, hogy sokkal jobb a tengerparton, így átköltözött Rijekába, majd onnan Boszniába. A háborúba nem akart belefolyni, de amikor látta, hogy mit művelnek a szerbek muszlim testvéreivel, az al-mudzsahed egység élén fegyvert ragadott, és a bosnyák hadsereghez csatlakozott. Az akkor morális mélyponton lévő hadsereg előtt mentek mindenhova, de mivel semmilyen támogatást nem kaptak, függetlenítették magukat, és egyedül kellemetlenkedtek tovább a szerbeknek. A Daytoni szerződés értelmében 30 napon belül el kellett volna hagyniuk az országot, de Izetbegovics külön megállapodott velük, hogy ha nem balhéznak, maradhatnak. Nos, nem balhéztak, ennek ellenére úgy néz ki, kiutasítják sokukat az országból. Bizonyítékot nem találtak ellene, az egyetlen indok, hogy valamiért „veszélyt jelent a nemzetbiztonságra”. Ebből is csak az derül ki, hogy vagy a bosnyák titkosszolgálat teljesen töketlen, vagy az, hogy nem csinált semmit, akkor meg a demokráciát csúfolják tovább ebben az országban. Részletek az interjúban, majd ha megjelent, fölteszem a blogra.
Este adtunk a kultúrának, Ádám lefordította horvátra Pilinszky Négysorosát. Csak itt és most nektek, íme:
Usnuli klinovi u ledenom pijesku
Plakat u osami u pokisloj noći
Ostavila si svijetlo upaljeno na hodniku
Danas mi krv prolijevaju
Aztán szóba került József Attila Két hexametere is, de a horvátban csak abroszt terítenek ki, embert nem, úgyhogy ez további átgondolást igényel. A költészet mellett belekóstoltunk a helyi diólikőrbe is. Íme a recept: zölddióra frissen pörkölt kávészemeket tesznek egy rétegben, és beledarabolnak egy citromot. Arra jön a törkölypálinka, amiben addig ázik, amíg mély, sötétbarna színe nem lesz. Na, ilyet gyártson nekem valaki!
A tegnap reggel nagyon csúnya bepálinkázással ért véget, úgy, hogy el sem kezdődött. Van itt egy törzskocsmánk. Reggel hétkor föltettük Szandrát a villamosra, mi meg – ha már fölkeltünk, mit lehet csinálni? – beültünk egy jóreggelt-travaricára. Egy feles fél euró. Az első után beszélgetésbe keveredtünk a helyiekkel, akik aztán kettesével rendelték a köröket. Reggel 9-kor úgy döntöttünk, hogy elég a dorbézolásból, egy pár órás alvással talán még menthető a nap, de tévedtünk. Jaj. Este is hasogatott a fejem, amin az sem javított, hogy egy plakátról szedett információ alapján megnéztük a Sado Mazo Szarajevo porngrind-nak nevezett grindcore-estjét. Aki nem tudja milyen az, írja be a youtube-ba, hogy „napalm death – scum”, és akkor végigélvezheti a 28 perces album mind a harmincvalahány nótáját.
A látszattal ellentétben elég sokat dolgozunk, eddig írtam 3 cikket, az egyik mondjuk sosem fog megjelenni, mert föltettem a blogra, úgyhogy ez csak itt olvasható magyarulJ Van még két anyagom fölvéve, ma éjjel meg megyünk át Pristinába. Nagyon úgy néz ki, olyat fogunk bulizni, hogy mire kijózanodunk, egy másik országban leszünk. De ezt majd onnan…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése