dutch party 2011

És milyen volt Hollandia?

Végül mégiscsak kénytelen vagyok azt hinni, ez a blogolás nekem nem megy. Illetve sokszor megy, sokszor meg nem megy. Elsősorban ugyebár utazásokról van benne szó, ami remekül hangzik, de azt hiszem, kezd elég unalmassá válni, hogy mindig ugyanoda megyek. Lassan már nem tudok újat írni - illetve dehogynem, csak mondjuk egy hegyi túra karosszékben ülve nem olyan izgalmas olvasmány, mint amikor mondjuk Afrika valamelyik elbaszott csücskében esek-kelek egy rakás félnótás között, miközben az istenverte roncsunkat szereli valami szürreális szaki egy kalapáccsal meg egy gumicsővel. Szóval újra Irán, újra Hollandia, újra Bosznia, újra Albánia, mit csináljak, erre futja (nem panaszként, egyébként). Rossz bloggerként csak havonta frissítek, hogy életjelet adjak. Amúgy nagyon bennem van a bugi egy nagyobb kanyarra valami ismeretlen helyre, ahol sok az őrült, sok a probléma, és nagyon kényelmetlen minden.

Egy tizenegy napos hollandiai nyaralás után ismét útra keltem Iránba egy kis Damavand mászásra. Ja, azért ez a holland nyaralás megér egy kört: az apropó megint a királynő szülinapja volt, de ezúttal kulturális, outdoor és barátlátogatós színezetet is kapott. A kulturális rész volt a legrövidebb, egy laza templomnézés Harlemben, az idei World Press (benne több zseniális fotósorozattal, de a kedvencem a Tour of Eritrea volt az eritreai körversenyről, ami 1946-ban volt először, 2001 óta újra van, és 700 mérföld a táv abban a rohadt melegben), meg egy érdekesnek tűnő kiállításon Anti Photo Journalism címmel, amiből csak az nem derült ki, hogy mi benne az anti, egyébként teljesen jó volt.

Hatalmasakat bringáztunk Utrecht és Amszterdam körül, Utrechtben találtunk egy utcát a város szélén, ahol több tucat prosti dolgozott csak, mindegyiknek volt kis csatornán úszó nagyablakos háza. Ugyan nem vagyok a fizetős szex híve, de azért elég komoly lehet kocsiból nézni ki a vízen élő nőket, amit kecsesen ringó pásztoróra követ.

A "holland táj" szókapcsolatban a "táj" szót fenntartásokkal kell kezelni, az országnak ugyanis nem sok olyan pontja van, ahonnan ne lehetne látni épített környezetet. Mi két ilyen helyen is voltunk, az egyiken néhány sor fa takarta el a házakat, és erdőnek nevezték (ösvényről lelépni tilos!), a másik pedig egy természetvédelmi terület volt a Zandvoort melletti tengerparton. Innen azért nem láttuk a házakat, mert ötméteres homokdombok takarták el, és hatalmas humorral (bár a hollandok biztos komolyan gondolták) "kilátónak" hívták a tetejére telepített fapadot, ahonnan további 4-6 méteres homokdombokra nyílt rálátás több tucat méter hosszúságban. De addigra már pontosan tudtam, hogy ha egy holland "kirándul", akkor vagy tökéletesen kiépített, tengerszinten lévő, szintkülönbség nélküli bicikliúton teker az otthonához közel, vagy átmegy Franciaországba. De nem húzom le a holland tájat, mert nagyon szép, viszont aki kalandokra vár, jobb, ha LSD-vel száll nyeregbe. A holland vidék turisztikai csúcspontja, illetve a nagyszámú, nem sokkal a halála előtt lévő olasz turista miatt talán mélypontja, egy Merken nevű hely Amszterdamtól úgy 20 kilométerre. Legoland a javából, megközelíteni csak egy töltésen át lehet, az ad némi egzotikumot az útnak. Szerencsére borral és dzsointtal elég szórakoztató az ilyesfajta kerékpártúra, de akkor már nagyon vártam Iránt, ahol végre van valami komolyabb kitüremkedés a tájból.

Amszterdamban lakni egyébként kész gyönyör volt, délelőtt futás a Vondelparkban, majd laza fröccsözés a teraszon, utána múzeum, kocsma, CS. Azt hiszem undorítóan meg tudnám szokni ezt az életet.

Holland újságíró barátaim megismertettek a slow journalism kifejezéssel, ami lehet, hogy csak nekem volt újdonság. A saját példáján mutatta be a lényegét: a lapjától kapott kb. 30 ezer eurót arra, hogy egy általa választott kambodzsai faluban a Tonle Sap tó mellett tanulmányozza a turizmus hatását a falu életére. Amikor először járt ott, még abszolút nem voltak arrafelé fakin' turisztok, most meg már nyílik az első guesthouse. Átrendeződnek a közösség vagyoni viszonyai, más is góré lesz, fejlesztenek, hogy legyen áram, meg wifi, több szemetet termelnek, amit aztán egyre fenntarthatóbb módszerekkel kezelnek, majd éttermek és újabb guesthouseok nyílnak, hogy végül az egész folyamat csúcspontjaként bekerüljenek a Lonely Planetbe és húszéves csontra bebaszott-beszívott britekkel találkozzanak a cultural exchange keretein belül. Nagyjából ezt a folyamatot lehet hosszú évek alatt végigkövetni. Ez technikai értelemben annyit tesz, hogy az ember mondjuk 5-6 év alatt ír erről egy könyvet (mellesleg bőven van a témában annyi jó sztori, hogy jól megírva komoly siker legyen). Ehhez minden évben kint tölt Kambodzsában egy-két hónapot, és hatalmasat vegyül a helyiekkel. Szóval ez az egyik álommeló, már csak egy normális ország normális lapjához kell kerülni hozzá, ahol vannak felvilágosult laptulajdonosok és szerkesztők, valamint akadnak emberek, akik újságot vesznek a kezükbe, hogy üzletileg is fenntartható legyen a folyamat. Én mondjuk tízezer euróból is meg tudom csinálni, úgyhogy ha valaki lát benne fantáziát, hogy jól megírt, vicces meg súlyos sztorikkal telerakott könyvet írasson tetszőlegesen választott témában, az nyugodtan keressen meg, mert több ötletem is akad.

És végül a sokszor megénekelt Queensday: pont olyan volt, mint mindig, egyetlen apró momentumot leszámítva. A születésnapot megelőző Queensnighton tettük oda magunkat rendesen, amiből nagy káosz lett éjszakára. Utrechtben voltunk Jelmer barátom hajóján. Mindig is álmodoztam egy csatornán hajózós őrületről, ez most maximálisan kielégítette ilyen irányú ambícióimat.

Az egész teljesen polgári módon kezdődött: fölraktunk a bicajokra két 25 kilós akkumulátort, a csajok meg gyalog hozták a hűtőtáskákat a hajóhoz - ami mellesleg deklaráltan a város leglassabb darabja, hála a környezetbarát elektromos meghajtásnak. A konszolidált kolbászsütős-borozós program naplemente után komoly lendületet kapott. Mire feleszméltem, tizenegyen voltunk a négyszemélyes hajón, röpködtek a cigik meg a szeszek, és végre hét év kíváncsiság után rájöttem, hogyan oldják meg a vécéproblémát a hajón bulizó és masszívan piáló emberek. (Sehogy. Időnként megállnak, de eddig sosem tűnt fel. Pedig hét Queensdayen voltam már, fel kellett volna tűnnie.) Egyszer megállított a csónakos rendőr, hogy túl lassúak vagyunk, de ezen nem tudtunk segíteni. Egyszer megállítottak, hogy túl sokan vagyunk, úgyhogy kiszálltunk és odébb gyalogoltunk száz métert, majd visszaszálltunk. Ettől kezdve csak kisebb csatornákon cirkáltunk. Sandra klasszikus módon beleesett a vízbe (nem tudta, hogy a parton maradjon, vagy jöjjön, végül a hajó döntött, hogy egyik sem). Hajnalra már estünk-keltünk, ekkor jött az utolsó küldetés, vállalhatatlan állapotban visszabiciklizni Jelmerékhez a két 25 kilós aksival. Erről csak annyit, hogy a csajok gyalog jöttek utánunk, és egyszerre értünk haza. Azt hiszem, nem a legrövidebb utat választottuk. A ház előtt megálltunk a bicajokkal, Jelmer rám nézett, majd szó nélkül rám esett bicajostul, aksistul, amitől én ugyanígy fölborultam. Erre értek haza a lányok, hogy a két csávó ott fekszik az úttesten a ház előtti fekvőrendőrön, összegabalyodva a bringákkal, akkumulátorokkal, idiótán röhögnek és nem bírnak fölállni.

God Save The Queen!

Queensday videos

Queensday 2011


Mivel az utóbbi időben elég kevés időm volt blogot írni, néhány idei Queensday-es videóval tudok csak előrukkolni. Na meg inspirálni...

De az ínséges időknek lassan vége. Holnap reggel indulok Iránba, ismét Damavandot mászni, ezúttal hollandokkal. Közben írtam egy hosszabb anyagot is a 2004-es pakisztáni utamról, valamikor a jövő héten tolom azt is.

Addig is PAAAARTYYY!!!

Koninginnedag

Isten óvja a koningint!

Ha minden országban csak egy napot tölthetnék, Hollandiába mindenképpen április 29-én este érkeznék. Ekkor kezdődik ugyanis a királynő születésnapi előestéje, a Queensnight, amit hatalmas, egész napos őrület követ Hollandia-szerte.

Április utolsó napján félmillióan vonultak Amszterdam utcáira, hogy megünnepeljék a Királynő Napját, a Koninginnedag-ot, népszerűbb nevén a Queen's Day-t, Hollandia legbulizósabb nemzeti ünnepét. A város egyik legnagyobb terén, a Museumpleinen háromszázezren gyűltek össze a holland Radio 538 által szervezett koncertekre. A hagyomány szerint a királyi család két helyszínen teszi tiszteletét ezen a napon. Idén Brabant és Den Bosch volt ez a két város, ahová hatvanezren zarándokoltak el Beatrix és családja uralkodói vizitjére.

Nyolc évvel ezelőtt kezdtünk kijárni a királynő születésnapjára. Három évig lelkesen jártam is egészen 2002-ig, amikor is a nyári utak kezdtek annyira költségessé válni, hogy le kellett mondani az éves őrületről. Öt évig nem is hallottam felőle, de idén nem hagyhattam ki. Főleg, hogy közben lett egy csomó holland barátom. Decemberben napokon keresztül próbáltam szállást foglalni az április végi hétvégére Amszterdamba, de már akkor sem volt túl sok esélyem. Végül közvetítőkön keresztül lett egy napi 100 euróért, majd időközben a Teheránban megismert Arthur kölcsönadta tetőtéri lakását, 10 percre a Rembrantpleintől. A Wizzairrel jók voltunk Eindhovenig, onnan vonat.

(egy gyors fika: a Wizz olcsó ugyan, de annyira szar, hogy ha nem lenne ennyire olcsó, inkább mással mennék. Ferihegyen késtek pl. indulásnál, eddig mindig, ahányszor csak igénybe vettem. És nem repülnek semmilyen normális helyre. Sem Amszterdam, sem Barcelona, és mindenhol csak a külvárosi repterek, honnan egy rakás pénz bevonatozni. Hála a reptéri macerának, a késésnek és az eindhoveni érkezésnek, a Budapest-Amszterdam háztól-házig 10 óra volt. Ennyi idő alatt kocsival kivisz egy-egy lendületesebb barátom, úgyhogy akár vonatozhatnék is: azon legalább lehet aludni meg olvasni, és nem kell féloldalasan ülnöm a pigmeusoknak épített helyeken. Fikázás vége, végül is mégiscsak ezt használom:-)

A szokás 1891 óta él, amikor a III. Vilmos halála után regnáló Wilhelmina hercegnő augusztus 31-én először ünnepelte nyilvánosan születése napját. Az ötlet nem tőle származott. A Liberális Párt kezdeményezte, hogy ezzel a gesztussal fejezze ki a nemzet egységét. Az esemény eredetileg tehát tisztelgés a monarchia előtt, gyakorlatilag a „királynő születésnapja” néven vált legendássá – igaz, ebben van némi csúsztatás: a jelenlegi királynő, Beatrix január végi születésnapján még igencsak hideg van, viszont édesanyja, az 1909-ben született (és három éve elhunyt) Juliana április 30-i születésnapján épp megfelelő az időjárás. Amikor Beatrix trónra került, úgy döntött, nem bünteti a hollandokat a téli ünnepléssel, így megmaradt a kellemes tavaszi időpont.

Április 29-én este Amszterdam-szerte minden jelentősebb téren feltűntek kisebb-nagyobb színpadok, vidámparkok, sörsátrak. Másnap reggel az egész ország „vrijmarketté” vagyis szabadpiaccá alakult: a holland kormány ajándéka az embereknek, egy nap, amikor bárki bármit adómentesen árulhat. A parkok és az utcák megteltek árusok ezreivel, és biciklicsengőtől a felfújható narancssárga kalapácson keresztül a ’60-as évek slágereiig bakeliten mindent meg lehetett kapni. Kár, hogy nem értek a kacatokhoz, egy jó szemű kacatmester vagyonokat kereshetne velük, mondjuk itthoni trendi boltokban árulva a retrót. A bolhapiac méreteiről egy tavalyi adat: egy holland bank becslése szerint ezen a napon 200 millió eurós forgalmat bonyolított országszerte az 1,8 millió árus.

A világhírű, koncentrikus körökben futó csatornarendszer ideális helyszín a partizásra. Hajók tízezrei szelik át a csatornákat. Van köztük, amiben csak három-négy öregúr borozgat egy jó szivar társaságában, őket vagy háromtucatnyi táncolóval megtömött, veszélyesen merülő diszkóuszály követ, majd párfős dzsesszkoncert úszik el mellettünk. Ha a parton is elég jó a buli, megállnak, kikötnek, vesznek sört, majd folytatják egynapos narancssárga túrájukat. Mert az ünnepi szín a vidám narancs, hála a Hollandia függetlenségét kivívó Orániai-háznak. Egy mai holland számára nincs kéjesebb öröm, mint talpig nemzeti színű narancssárgába öltözve látni a holland sört vedelő és holland füvet szívó briteket, spanyolokat, de különösen a németeket.

Az amszterdamiak nagy része rendesen készen van. Kitalálták például a human casino nevű őrületet. Félkarú rabló, megvan? Tudod, amikor a narancs-banán-csengettyű kombinációjú tárcsákon lesz három banánod és ömlik az apró… A human casinoban három ember ül egy-egy széken, fallal elválasztva. Csengőszóra mindenki felemel valamit az előttük lévő gyümölcsök közül. Ha mindhárman ugyanazt, lehet is a kasszához fáradni. Mások az utcán guminőznek. Vagy például lehet héliumos lufit venni 3 euróért, vajon mire? :-)

Minden kedves rastaérzelmű zöldembert figyelmeztetek: nincs sok ideje az amszterdami vizitre. A jelenlegi 240 coffeeshop többségét belátható időn belül bezárják, és mindössze 16 marad. Az ok igen egyszerű, itt is életbe lép az „iskola körül tilos a cucc 250-500 méteren belül” elgondolású szabály. Ezzel egyébként semmi baj sincs, csak éppen átrendeződik a belváros meg a piros lámpás negyed. Állítólag a szervezett bűnözés is rátette a kezét, nem utolsó sorban azt akarják visszaszorítani. Queensdayen a fenti műintézményekben kevés az ülőhely, de ez senkit sem zavar, mert a marihuána édeskés füstje minden sarkon érezhető. Ezen a napon az egyébként sem túlzottan szigorú holland gyakorlat még elnézőbb. A „marihuána-városnak” nevezett Amszterdam szlogenje is erre figyelmeztet: „Kereskedhetsz, bulizhatsz, táncolhatsz, ihatsz, vagy szívhatsz az utcán, de figyelj másokra!” Ja, hallucinogénjunkieknak is van egy rossz hírem: jövőre bezárják az összes smart shopnak nevezett helyet, ahol eddig a kalapurat (gomba, magic mushroom, etc) árulták.

Arthur megmutatott pár tuti helyet, ami nincs benne az útikönyvekben. Íme pár közülük. Az egyik személyes kedvencem az Excalibur, a Hell’s Angels által üzemeltetett motoroskocsma-coffeshop. Néha motorosokkal van tele, néha szolidabb arcokkal is. Az örökmetál garantált, a falon a metálélet összes kelléke: viking bárd, Indian motor, pallos, gitárok, lovagi páncél. Egy teljes Manowar lemezborítót össze lehetne rakni az itt lévő relikviákból.

Ugyancsak kellemes kocsma az „Angol Segg” nevű krimó, Amszterdam egyik legrégebbi kocsmája. Belül minden sötétbarna, állítólag azért, mert négyszáz éve nem újították föl, azalatt meg nyilván legalább húszezer ember lett tüdőrákos a falai között. Itt ittam koldusokról (geuze, vagy mi) elnevezett sört, kicsit savanyú volt, és életem egyik legjobbja (holtversenyben a Simkentszkajával és a Baltika 9-cel:-)

Szintén említésre méltó hely a NEMO tetőterasza. A Nemo a helyi csodák palotája, az a bazi nagy világoszöld hajóorr a Központi Pályaudvar mögött. Isteni kilátás, napozás, teraszok, kár, hogy ötkor bezár. De szerencsére ott van mellette a 11. emelet nevű hely. A Stedelijk Museum (éppen a „60 éves a Magnum” fotókiállítás van itt) – mily meglepő – 11. emeletén lévő bár tetőteraszáról van szó. A Corvintetővel ellentétben itt a bárpult mögött nem fal meg drótkerítés, hanem valóban a mélység van. Elég kicsi hely pár párszékkel és nagyon sok elfekvős résszel. Egy biztos, az ilyen helyek miatt Amszterdamban sosem tudtam volna elvégezni egy egyetemet.

Amszterdam egyébként sem unalmas hely, állandóan van valami pörgés, de ezen a napon valami hihetetlen módon elszabadul az emberek önkifejező hajlama. Egy idős házaspár beöltözik királyi párnak, és sarokerkélyéről integet az előttük vonuló tömegnek. Nem sokkal odébb ablakpárkányra szerelt dj-pulton teljes extázisban lévő önjelölt titán keveri a zenét az utcának. A valamivel csöndesebb szűk csatornában narancssárga hajú punkzenekar ad koncertet motorcsónakról, miközben néha versenyben szórakoztatják a járókelőket egy-egy kapu alatti dzsessz- vagy dixielandzenekarral. A híd alatt vagy ötven fekete kongázik, amire többszáz ember verődik össze közös táncra és zsonglőrködésre. Nem a zene az egyetlen szórakozás. Néhány éve az akkor meggyilkolt homoszexuális politikus, a nyilatkozataival sok vihart kavart Pim Fortuyn rajzolt ánuszába lehetett csúzlizni vizes szivaccsal. Máshol egy euróba kerül egy dobás a dartsszal, és aki háromból háromszor beletalál a céltáblára erősített tízeurósba, megkapja azt. Rendkívül népszerű az utca közepére tett kempingasztalról árult feles tequila. Az italozással azonban nem árt csínján bánni, a legtöbb letartóztatás ugyanis az ittas hajóvezetés miatt van, sőt a belvárosba be sem hajózhatnak azok, akik már ittasak.

Az a baj a Queensdayjel, hogy csak egy napos, és csak egyszer van évente. Most várhatok vagy 355 napot a következőre. Egy biztos: jövőre is megyek.

Na, azért a végére pár érdekesség. Kezembe került a Cannabis City Amsterdam legújabb száma. Ebben vagy egy cikk, Aszterdam számokban. Tehát: 174 nemzetiség él a városban. A Központi Pályaudvar szigetét 6000 cölöp tartja. A 743 ezer lakosra 600 ezer bicikli jut. 1281 híd van a a 165 csatorna felett. 220 ezer fa van Amszterdamban. 2556 helyen lehet alkoholt fogyasztani. Hivatalosan 234 coffeeshop volt 2007 januárjában, de ez semmi, mert 2005-ben még 350.