...és még csak nem is vagyunk síiták

Jazd, egyetlen iráni testvérvárosunk

Hazánk Iránnal folytatott gazdasági és kulturális együttműködése átlagosnak mondható. Egy iráni legfeljebb annyit tud rólunk, amennyit a hétköznapjaiban lát: Teherán utcái tele vannak Ikaruszokkal, de Magyarországról – vagy ahogy ott hívják, Madzsarisztánról – inkább a nálunk gyártott finn mobiltelefonok jutnak eszükbe. Irán közepén van azonban egy város, amely 1996-ban Jászberény testvérvárosa lett: Jazd

A két városnév egybecsengése korántsem véletlen. Évezredekkel ezelőtt a közép-iráni Jazd tartomány volt a Magyarországon jászként ismert nép eredeti lakóhelye. A Lut és a Kavir sivatagok között fekvő város „az "ősi gyökér" az a kapocs, amely elősegítette a régi rokoni viszony felelevenítését, szorosabbá tételét, testvérvárosi kapcsolattá fejlesztését.” – állítják a jászberényiek.

Jazd első látásra is annyi különlegességet kínál, hogy a ráérős és kíváncsi utazók képesek heteket eltölteni ebben a városban. Ami azonnal feltűnik, az a rengeteg széltorony, helyi nevén badgír, ami az egyszintes házakból álló, több ezer éves óvárost tarkítja. A 10-15 méter körüli tornyok funkciója a sivatag közepén lévő házak hűtése. A forró szelet ugyanis az agyagból készült, belül mindig hűvös „kémények” levezetik a szobákba. Ez, és a régi város összevissza, kanyargós utcái és belső udvaros házai szemet szúrtak az UNESCO-nak is, ami gyorsan a világ egyik legrégebbi városának nyilvánította, megvédve ezzel a fejlesztésnek nevezett rombolástól és a lassú lepusztulástól. A két sivatag közti elhelyezkedése már korán fontossá tette kereskedelmileg, viszont mivel mindentől távol esett, aránylag kimaradt a nagy pusztításokból. A Selyemút egyik fontos állomása volt egykor és 1272-ben Marco Polo is megfordult errefelé. A város melletti 4000 méter magas Shir-Kuh-tól, vagyis Oroszlán-hegységtől földalatti csatornák rendszerével vezették a vizet Jazdba, virágoztatták ki a sivatagot, majd külön múzeumot szenteltek a víznek.

Jazd vallási toleranciája messze földön híres, évezredek óta békésen egymás mellett élnek zoroasztriánusok, zsidók és muszlimok. Napjainkban a zoroasztriánus vallás legjelentősebb központja Iránban. Európai ember jobb esetben legalább két dolgot köthet ehhez a valláshoz. Egyrészt a hazai kultúrába is beszivárgott Nietzsche magyar fordításban Ím-ígyen szóla Zarathusztra című műve, másrészt a tájékozottabb rockrajongók tudhatják, hogy ez volt Freddy Mercury vallása. Mindkettőnél jóval fontosabb, hogy sokan ezt tekintik az első monoteista vallásnak, megelőzve ezzel a zsidókat. Világképe dualista ugyan – vagyis a világ jó és rossz harcából áll –, de ez a két oldal egyetlen isten, Ahura Mazda két megjelenési formája. Persze ahányan állítják ennek az elsőségét, legalább annyian vitatják is, az azonban kétségtelen, hogy itt fordul elő először a zsidó-keresztény kultúrkörből jól ismert, mennyország, pokol, próféta, Ítélet napja, angyalok, eljövendő Messiás alkotta szereplőgárda. Zarathustra – vagy görögül Zoroaszter – tanítása Ahura Mazda, az egyetlen isten üzenetein alapul. Ő a menny és az anyagi világ megteremtője, köztük az embereké, ő a sötétség és a fény forrása, a rend és a jog őrzője, tőle ered minden, ami jó, tiszta és igaz. A zoroasztriánusok rendkívüli módon tisztelik a négy alapelemet, a tüzet, a vizet, a földet és a levegőt, ezért a világért sem szennyeznék be egyiket sem.

Az elhunytakat hagyományosan a város szélén lévő úgynevezett Hallgatás Tornyaiba vitték, ahol a keselyűk, nap és a szél gondoskodtak a hullák higiénikus eltakarításáról. Ezeket a dombokat ma már nem használják, helyette betonszarkofágba teszik a holttestet. A mélyebben a sivatagban lévő Hallgatás Tornyait pedig vagy elfelejtik az öregek, vagy a fiatalok bejáratják piknikezőhelynek. A város határától alig húszpercnyi kerékpározásra és feleannyi sziklamászásra akad még ilyen fölfedezetlen „titkos” hely, ami megfelel az ilyesfajta temetkezési helyekről kialakult képnek. A hegy tetején, egy gödörben emberi csontok és koponyák maradványai, azonban évről évre kevesebb. Nem úgy, mint az egykori városszéli domb, amelyet mára körbeépítettek, széthordták róla a csontokat, és cserébe teledobálták csikkekkel.

A zoroasztriánusok számára alapvetően fontos a Tűz Temploma. A tűznek tulajdonítanak minden jót, és ez istenük, Ahura Mazda jelképe is, ezért soha nem hagyták kialudni. Minden templom tüzének megvan a maga családfája, hogy melyik híres tűzről gyújtották meg évszázadokkal ezelőtt. A jazdi tűztemplomban lévőt például az egyik első tűz lángjáról gyújtották meg, aztán 700 évig őrizték, majd átvitték máshova, ahol 300 évig… és ez így ment századokon át.

A város sok nevezetessége közül az egyik a helyi zurkhaneh. Szó szerint annyit tesz, az Erő Háza. Ez alapján először valami perzsa birkózásra gondolhatunk, esetleg valami „nehéz dolgokat emelgetünk szertartásosan” típusú ősi súlyemelésre – mindkét megközelítés helyes volt, bár mint minden régi iráni szokás, ez is jóval több annál, mint hogy az ifjak és idősek nagy muszklikkal próbálnak maguknak nőt szerezni, ahogy azt mifelénk a Nyugaton művelik.
A félgömbalakú helyiség közepén kör alakú mélyedésben (egy mély ciszterna fölött) koncentrikus körökben 15-20 ember ütemre nyomja a fekvőtámaszt és egyéb gyakorlatokat. Háttérben, de nem mellékszereplőként a murshed dobol, és verseket énekel Ferdózi híres költeményéből, a Sáhnáméből, a Királyok Könyvéből. Az edzés természetesen imával kezdődik, és az egész eseményt átitatja a vallásos légkör – ez nem véletlen, maga a gyakorlatsor közel áll a szúfik mozdulataihoz, sőt vannak külön szúfi zurkhanék is. A dolog testgyakorlás része – ami miatt az Erő Házának nevezik – a bemelegítés után abból áll, hogy hatalmas tekebábúra emlékeztető, 5-30 kilós fadarabokat tekergetnek maguk körül, néha pedig zsonglőrködnek vele. Ettől olyannyira megerősödnek, hogy elpusztíthatatlan hősnek tűnnek, mint Rusztam, az irániak Akhilleusza. A birkózás meglehetősen egyszerű szabályok szerint működik, az ellenfelet ki kell billenteni az egyensúlyából, és addig kell gyűrni, amíg a válla a földhöz nem ér. Az Erő Háza intézménye akkor alakult ki, amikor a Perzsa Birodalom behódolt az iszlámnak, és a perzsa harcosok nem gyakorolhatták a tradicionális sportjukat nyíltan. Mivel nem akarták elhagyni hagyományaikat, amellyel megőrizhetik testük és lelkük épségét, magánházakban kezdtek összegyűlni, később ezekből alakultak ki a zurkhanék. Ez az egyik legszebb példája annak, hogyan lehet összeegyeztetni a vallást, a költészetet és a testmozgást. Itt tulajdonképpen mindez egyetlen egységet alkot.

A 3000 éves zegzugos sikátorokban csak az arra járó motorok jelentik a modern kort. A házak befelé épültek, kívülről csak a fal és egy ajtó látszik. Minden ajtón van két kopogtató, egy a férfiaknak, és egy a nőknek. Az oka igen egyszerű: mivel bentről nem látni, hogy ki érkezik, a kopogtató hangjából tudják megállapítani a látogató nemét. Ha ugyanis férfi érkezik a családhoz, az otthon lévő nők felveszik a kendőt, vagy bemennek a lakrészükbe.

Az utcára nyíló pékségek, textilüzemek és vályogvetők inkább a középkort idézik. A pékek még mindig agyagkemence falára tapasztva sütik a lapos, kerek kenyeret, igaz, a sütéshez már gázlángot használnak. A friss kenyérre mindig sokan várnak, és mindenkinek egyénileg sütnek. Aki korianderrel vagy szezámmaggal kéri, annak úgy. Iránban elképzelhetetlen, hogy valakinek nem telik a napi kenyérre. Ez ugyanis a legolcsóbb étel, 5 forintnak megfelelő riálba kerül darabja.

Egy sarokkal odébb, az agyagfal sárgaságát megtörve azúrkék mozaikos mecset bukkan elő. Jazd egyik legismertebb mecsetje, a Péntek mecset a 14. században épült, és egyike Jazd legrégebbjeinek. A helyiek hite szerint, ha a meddő nő fölmegy a minaret tetejére, és minden lépcsőfokon megtör egy mogyorót, termékennyé válik. Felvilágosult kísérőm, egy perzsa lány szerint ez természetesen nem igaz, ennek ellenére mégis sokan követik ezt a szokást, mit lehet tudni…

Testvér(város)i kapcsolat

A Jászberénynek is nevet adó, iráni alán törzsekből származó jászok a tatárjárás után kerültek a Kárpát-medencébe. Testvéri kapcsolatukat így 800 évre lehet visszavezetni. Az 1996-ban megkötött testvérvárosi szerződés 2006-ban új lendületet kapott, azóta a kulturális csere sokkal aktívabb lett. 2007 tavaszán a jazdiak jártak Jászberényben, amit ősszel viszontlátogatás követett. Azóta volt a városban kulturális műsor, amit budapesti fogadás követett, később iráni népművészeti zenekar látogat Jászberénybe. Ugyanitt tervezik a testvérvárosok parkját, valamit a jazdiak felépítenének egy városukra jellemző hagyományos széltornyot. Évente tartanak jász világtalálkozót, idén Pusztamonostoron, ahová iráni focicsapatot is meghívnak. A jászság iráni kapcsolata felpezsdítette a hazai jász falvak és városok közti együttműködést.