Disneylandem, Szingapúr

Adott egy városállam, ahol folyamatosan rohadt meleg van, és rengeteg hülye szabályt kell betartani. Hogy mégis miért jó ez a mesterségesen tervezett város és társadalom?

Plázaváros

Utálom a plázákat. Ha rajtam múlna, sose mennék be egybe sem, de néha rákényszerülök a lustaságom miatt. Szingapúrban először az időjárás, majd a hasmenés kényszerített az ellenség földjére, amelyek abban különböznek az itthoniaktól, hogy elegánsak, minőségi anyagokból készültek, és esztétikai élményt képesek okozni. Emellett az egymás mellé épült plázák a föld alatt össze vannak kapcsolva egymással, aluljárókkal és a metróval, így akár egy órát is lehet gyalogolni a napfénytől védve, tetőtől talpig légkondicionálva. Mivel a statisztikák szerint az ország népességének 8 és fél százaléka milliomos (dollárban persze), a fő bevásárló utca, az Orchard plázáiban simán elfér 20-30 Breitling és Cartier szakbolt és társai. Egyébként állami policy, hogy a vásárlás és a kajálás alapvető szükséglet, így az egész ország arról szól, hogy mindkettőt a lehető legmagasabb színvonalon lehessen művelni.    

Nyilvános vécék

A tiszta és mindenhol fellelhető vécék is képesek vonzóvá tenni egy várost. Hogy megfelelően érzékeltessem, a szingapúri vécében nem a földről, hanem a deszkáról is lehetne enni. Persze ez nem magától lett ilyen. A vécéket a Restroom Assotiation Singapore felügyeli,  térképen tartja a kapcsolatot az ügyfelekkel (LOO – Let’s Observe Ourselves), és természetesen ingyen van – nem úgy az az 1000 dolláros büntetés, amit utcán vizelésért osztanak (na jó, USD-ben csak 800). Amikor elkezdődött a belső öklözés egy fűszeres kínai leves után, nagyon hálás voltam, hogy ilyen kulturált helyen vagyok éppen.

Mindenki tud angolul

Még sosem jártam angol nyelvterületen, talán csak ezért érdekes számomra. De az, hogy az utolsó kínai tetőfedő vagy maláj metróvezető is remek, nem ázsiai angolt (lédísz end centülmen) beszél - legalábbis pár napos látogatásom alatt ezt tapasztaltam -, az felettébb megkönnyíti az egyébként nem túl bonyolult tájékozódást. Na meg az, hogy minden ki van írva az ország négy hivatalos nyelvén. Igen, ebből az egyik az angol. Ez a közvetítő nyelv.

Negyedek

Indiai negyed, kínai negyed. Aki járt már mélyebben dél vagy kelet felé, annak él egy kép a fejében ezzel kapcsolatban. A közös pont a bokáig érő dzsuva, a rohadt zöldségek párája, a gyomorforgató curryszag és a vállalhatatlan tömeg. Mivel Szingapúrban 500 dollárra büntetik az utcai szemetelést, a köpködést, a tilosban való átkelést, ráadásul az utcai kajaárusokat is betiltották – pontosabban kijelöltek nekik plázányi épületeket, ahol többszáz standon árulnak, kulturált körülmények között – kíváncsi voltam, mi maradt az „igazi” Ázsiából. Ami maradt, az tiszta Európa: az indiai negyed több hindu templommal, a kínai meg több integetős aranymacit áruló standdal. (A kaja ugyanúgy fosat).

Építészet és dizájn

Ahol van pénz, és van stílus, ott van az én Disneylandem. Amíg egy-egy város büszke a híres épületeire, és kellőképpen körbeveszi azt parkkal, vagy legalábbis nem építi be az egészet giccsparádéval, addig Szingapúrban egymás mellé épülnek azok a mesterművek, amelyek más nagyvárosokban egy egész negyedet tesznek vonzóvá önmagukban. Csak egy példa a Marina Bay környékéről: a Marina Bay szálloda az 50. emeleti 300 méter hosszú parkjával és úszómedencével, előtte az ArtScience Museum lótuszvirágot idéző épülete, meg az öböl a felhőkarcolós skyline-nal. A másik oldalon pedig a Gardens by the Bay üvegháza (2012 épülete a World Architecture Festival szerint), na meg az Idő uraiból kinézett szürreális SuperTree projekt 18 mesterséges óriásfája. Köztük pedig gyaloghíd, alatta csónakázótavas pláza Ferrari bolttal és a többi.

Utak és a F1

Gondolom Bernie-t nem egy egzotikus társasúttal vagy egy ingyenes Jaguár tesztvezetéssel vették rá arra, hogy hadd legyen Szingapúrban Forma-1 – vagy inkább a Forma-1-ben Szingapúr, ráadásul éjszakai futammal. Az egész országban egyetlen kátyút sem láttam, az infrastruktúra mindenhol minimum kiváló. Az más kérdés, hogy az autósoknak kedvez: a belvárosi piroslámpa leosztás értelmében egy kereszteződésnél 70-80 másodpercet kap az autóforgalom, és 10-15-öt a gyalogos. Csalni lehet, de azt 500 dollárra büntetik. Hogy ne legyenek végtelen dugók, rendszámot korlátozottan osztanak a népeknek, és minden autót 41%-os vám terhel, meg 1000 helyi dollár regisztráció. Ráadásul, aki az első autóját akarja regisztrálni, az autó értékének 150%-át is ki kell csengetnie. A népesség 85%-a tömegközlekedik. Van mivel.

Kaja

Szingapúr igazi ázsiai vegyigyümi. Alapvetően három népség osztozik rajta: az indiai, a kínai meg a maláj. Természetesen ez a konyhán is látszik, ami kiegészül a japánnal, filippínóval, indonézzel, vietnámival, thaijal, de azért felbukkan az olasz, a francia vagy az argentin is. Amikor pár évtizeddel ezelőtt épült a város, gyorsan kellett sok lakás, amiket egyszerűbb volt konyha nélkül építeni. Így aztán utcai árusok ezreire volt szükség, hogy kielégítsék a folyamatosan növekvő keresletet. Hogy ne legyen éktelen nagy kupleráj, néhány tömbönként elhelyeztek egy-egy kajapiacot, ahol több száz kis stand működik mindenféle stílusban, folyamatosan tisztán tartva. Egy ilyenben ettem ottlétem legjobb kajáját, egy jó fűszeres tom yum levest. Az más kérdés, hogy napokig nem tudtam messzire távolodni a plázák vécéitől.

Elrettentő büntetések

A kulturált körülmények között való egymás mellett élés nehéz kihívás még egy magunkfajta igen fejlett és kifinomult demokrácia számára is, homogén népességgel. Sokkal bonyolultabb a helyzet, ha különböző ázsiai népek élnek együtt, főleg az indiai a kínaival. Hogy a helyi Little India ne úgy nézzen ki, mint Delhi vagy bármely más indiai metropolisz valamelyik külvárosa, hogy ne legyen mocsokkal, bűzzel, csótánypatkányrüheskutyával teli kloáka, szigorú szabályokat kellett hozni – és be is tartatni azokat. Csak így lehet vonzóvá tenni egy ilyen parányi városállamot. Tehát a fizetési lista, szingapúri dollárban (1 helyi = kb. 0,8 USD): tiltott helyen való dohányzás: 1000; galambok etetése, liftbe vizelés: 500; szintén ezret fizet, aki cigit ad el kiskorúnak, aki rágót hoz be az országba, szemetel vagy köpköd. A tömegközlekedésen kajálás 500-ba kerül, a vandálkodásért meg börtön jár vagy botozás. Ha porraloltózol a helyi bkv-n, 5000 a bünti. És a legviccesebb: tilos a durian nevű gyümölccsel metróra szállni. Itt nem lehet eljátszani a hülye turistát, mert mindenkit egyenlően kezelnek a hatóságok, és a rendőrt sem lehet kenni, mert erősen korrupcióellenes a mentalitás. Illetve kenni lehet, de azért börtön jár.

Mesterséges paradicsomok

A mindenféle parkok közül elsősorban az állatkertet és a Gardens by the Bay-t emelném ki. Előbbi világhírét annak köszönheti, hogy minden állatfajnak megpróbáltak természetes élőhelyükhöz hasonló ketrecmentes környezetet építeni. Nyilván a kobrától üveg választ el, és a tigrist sem lehet simogatni, a majmok viszont köztünk vannak – legalábbis a nem túl nagyra nőtt fajok. A Garden meg a világ legnagyobb üvegháza, pontosabban két üvegház, az egyikben egy 35 méter magas heggyel és vízeséssel, 2-3000 méter tenger feletti magasság mikroklímájával, és összesen negyedmillió növényfajjal. Mellette pedig a már említett óriásfák okoznak moziélményt. A fák egy gigantikus ökoprojekt részei. Összegyűjtik az esővizet, és a rajtuk lévő napelemek az egész objektumot ellátják vízzel és árammal. Egy magamfajta keleteurópai fazonnak tiszta időutazás Szingapúr, a többi utammal szemben ezúttal nem a múltba… ami után még jobban feltűnik Magyarország fejletlensége és ötlettelensége.    

Ha valaki Délkelet-Ázsiában jár, mindenképpen érdemes megállni pár napra Malajzia és Indonézia között. A repjegy a kualai (bangkoki, stb.) reptéren, indulás előtt másfél órával megváltva 70 USD. Napi 50 USD-ből el lehet lenni kényelmesen, de erre rájönnek a belépők (20-25 USD között, és nagyon megéri).

Akit más szempontok is érdekelnek, annak egy kiváló összeállítás itt.